Jogos a felvetésed. A 18 mm-es BCO+APM barlow 180x-ost ad. Kevés, nem elég érzékeny. A HD 4 mm-es orthóval 810x-es. Érzékeny, de úgy is alulkorrigált, bár nem annyira, mint orthóval szólóban. Az ES 4,7/82-vel szólóban szinte észrevehetetlen az alulkorrekció, ez adja a legjobb képet a LM közepén. Csakhogy jó seeing esetén kevés ez a 255x-ös nagyítás a bolygókon.
Az azonos nagyításhoz az azonos érzékenység miatt ragaszkodtam.
Pár hónapja - gyengébb seeingnél - az ES 4,7/82+APM barlow-val is próbálkoztam (681x). Szintén csaknem tökéletes volt a korrekció (parányit alul). Tehát amióta a tükröm átesett a javításon, túlkorrekciót soha semmilyen körülmények között nem mutatott; sem szimpla, sem dupla, sem erős, sem gyengébb barlow-val. Főleg a kíváncsiság hajtott: vajon mivel tudom leginkább megközelíteni a paraboloidot (akarom mondani: a paraboloidra jellemző képminőséget)?
A bolygókon kívül szoros kettősök vizsgálatánál lehet ennek jelentősége. Valószínűleg egy szóló, nyújtótagos okulár lenne a legalkalmasabb ehhez a területhez AZ ÉN TÁVCSÖVEMBEN, 2 mm alatti fókusszal. Ennek hiányában marad az ES+barlow kombó.
Ne értsetek félre: a különbség az ortho és a barlow-s konfigurációk között e tekintetben pici, de egyértelmű és észrevehető. FÓKUSZBAN IS!!! Természetesen minden ilyen vizsgálatot akklimatizálódott tükör és nyugodt légkör mellett érdemes végezni.
Sikerült toldó segítségével elérni a 11 mm-es okulárral + APM barlow-val a 354x-es nagyítást (ez a kedvencem a Szaturnuszhoz) és bizony legalább olyan éles volt vele a bolygó, mint az orthóval 300x-ossal, sőt. Nyilván ez nem az ortho hibája, hisz' nem gagyiról van szó. A jelenség maga érdekes...