Asztrofotós szakkör a Polarisban!

Asztrofotós felszerelések, technikák, trükkök fóruma
csoknyai attila
Hozzászólások: 225
Csatlakozott: 2011.12.06. 20:27

Re: Asztrofotós szakkör a Polarisban!

Hozzászólás Szerző: csoknyai attila » 2015.11.17. 14:53

Sziasztok!
Az MCSE asztrofotós szakkörének következő foglalkozását 2015. november 27-én (pénteken) 19 órakor tarjuk a Polaris Csillagvizsgálóban.

A csillagos égbolt fényképezése napjaink egyik legizgalmasabb, szinte beláthatatlan távlatokat nyújtó elfoglaltság az amatőrcsillagászok körében. A Polarisban a téma iránt érdeklődő kezdők és haladók számára tartunk szakkört, amely személyes találkozási lehetőséget nyújt az asztrofotográfia szerelmesei számára.
Függetlenül attól, hogy ki milyen indíttatásból fotózza az égbolt csodáit, a téma ugyanaz: égitestek. A hogyan fotózzunk kérdésével már több alkalommal is foglalkoztunk, de magukról a célpontokról eddig még nem esett szó. Csillagászati felvételekről lévén szó, a megörökítendő látvány kialakításáért végső soron maga a természet a felelős, az asztrofotós feladata ennek a tálalása. Érdemes tehát a kulisszák mögé pillantani, hogy lássuk, mik munkálnak a háttérben.
A novemberi szakkör meghívott előadója Sánta Gábor. Gábor több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a mély-ég objektumok vizuális megfigyelése területén (is!), továbbá a Meteor mély-ég rovatvezetője. Egyike hazánk amatőrcsillagászainak, akik a legjobban ismerik ezen objektumokat. Igazi műkedvelő, és rajongó. Indulásként Gábor elkalauzol minket a Naprendszeren túli világ felfedezésének történetébe, és megismertet minket az ott található égitestek osztályozásával.
Azonban szakkörről lévén szó, bármi másról is kérdezhetitek az előadót. Érdemes!
A szakkörön való részvétel egyedüli feltétele az MCSE-tagság, amellyel anyagilag és erkölcsileg is támogatják a magyar amatőrcsillagász mozgalmat.
Mindenkit szeretettel várnak a szervezők: Csoknyai Attila és Tóth Krisztián.
Sokat szeretnék tudni és gyorsan, na ezért kérdezek hülyeségeket!
Zsolti82
Hozzászólások: 247
Csatlakozott: 2013.08.26. 10:43

Re: Asztrofotós szakkör a Polarisban!

Hozzászólás Szerző: Zsolti82 » 2015.11.17. 16:19

Kedves Csoki!

A második előadásról esetleg megtalálható aYoutube-on felvétel úgy mint az elsőről? Szívesen megnézném ha már ott lenni nem tudtam. Nincsenek kifejezett fotós szándékaim de azért kíváncsiságból megnézném, hátha az alapok ismerete mellett kedvet kapnék.

Köszönöm
csoknyai attila
Hozzászólások: 225
Csatlakozott: 2011.12.06. 20:27

Re: Asztrofotós szakkör a Polarisban!

Hozzászólás Szerző: csoknyai attila » 2016.01.21. 10:57

Az MCSE asztrofotós szakkörének következő foglalkozását 2016. január 27-én (szerdán) 19 órakor tarjuk a Polaris Csillagvizsgálóban.
A csillagos égbolt fényképezése napjaink egyik legizgalmasabb, szinte beláthatatlan távlatokat nyújtó elfoglaltság az amatőrcsillagászok körében. A Polarisban a téma iránt érdeklődő kezdők és haladók számára tartunk szakkört, amely személyes találkozási lehetőséget nyújt az asztrofotográfia szerelmesei számára.
Minden kezdet nehéz, de egyben roppant izgalmas is. Az embert hajtja a kíváncsiság, a lelkesedés, hogy a távcső „végén” lévő kamerájával felfedezze, megörökítse az égbolt csodáit. Látásunkat, ezek a ma már digitális eszközök kiterjesztik, azonban minden kép mögött ott a készítő személye. A következő összejövetelen Szűcs Mátyás, mint a legfiatalabb, az égbolt fényképezéssel foglalkozó amatőrcsillagász mesél majd nekünk a kezdetekről, a folytatásról, és az igen fiatalon elért szép eredményekről.
Akik már régen hódolnak ennek a hobbinak, talán már el is felejtették az indulást. Mátyás talán segít majd feleleveníteni az emlékeket. Azoknak pedig, akik még csak most rugaszkodnának el, tanulságos és bátorító lehet az előadása. De a legfontosabb, hogy gyertek és ismerjétek meg magát a fiatal, lelkes amatőrcsillagászt!
A szakkörön való részvétel egyedüli feltétele az MCSE-tagság, amellyel anyagilag és erkölcsileg is támogatják a magyar amatőrcsillagász mozgalmat.
Mindenkit szeretettel várnak a szervezők: Csoknyai Attila és Tóth Krisztián.
Sokat szeretnék tudni és gyorsan, na ezért kérdezek hülyeségeket!
csoknyai attila
Hozzászólások: 225
Csatlakozott: 2011.12.06. 20:27

Re: Asztrofotós szakkör a Polarisban!

Hozzászólás Szerző: csoknyai attila » 2016.02.03. 19:30

A csillagos égbolt fényképezése napjaink egyik legizgalmasabb, szinte beláthatatlan távlatokat nyújtó elfoglaltság az amatőrcsillagászok körében. A Polarisban a téma iránt érdeklődő kezdők és haladók számára tartunk szakkört, amely személyes találkozási lehetőséget nyújt az asztrofotográfia szerelmesei számára.

Van, aki teljesen saját maga épít távcsövet. Akadnak olyanok, akik a korábban megvásárolt gyári eszközeiken utólag végeznek el bizonyos átalakításokat, hogy azok jobban megfeleljenek saját igényeiknek. Az asztrofotózással foglalkozó, de műszaki vénával kevésbé megáldott amatőrcsillagászok is alkalmaznak „házi megoldásokat”, még ha ennek kivitelezésében talán mások is segítségükre voltak. Az viszont ritkaságszámba megy, hogy valaki a fotózáshoz használt kameráját saját maga építse meg. Következő előadónk, Kis László ezen illetők közé tartozik. A kamera fejlesztése ugyan még nem zárult le, de már túl van ez első „éles bevetéseken”. Az ég alatt is sikeresen vizsgázott a CCD. Hogy mi késztette arra, hogy belevágjon egy ilyen nagyszerű kalandba? Hogyan készült? Milyen nehézségeket kellett leküzdenie? Hogyan működik? Mik a további tervei? Ezeket mind megtudhatjátok, ha eljöttök. Nemcsak László, de maga a kamera is ott lesz.

Az MCSE asztrofotós szakkörének következő foglalkozását 2016. február 19-én (pénteken) 19 órakor tarjuk a Polaris Csillagvizsgálóban.

A szakkörön való részvétel egyedüli feltétele az MCSE-tagság, amellyel anyagilag és erkölcsileg is támogatják a magyar amatőrcsillagász mozgalmat.

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők: Csoknyai Attila és Tóth Krisztián.
Sokat szeretnék tudni és gyorsan, na ezért kérdezek hülyeségeket!
csoknyai attila
Hozzászólások: 225
Csatlakozott: 2011.12.06. 20:27

Re: Asztrofotós szakkör a Polarisban!

Hozzászólás Szerző: csoknyai attila » 2016.03.11. 12:35

A csillagos égbolt fényképezése napjaink egyik legizgalmasabb, szinte beláthatatlan távlatokat nyújtó elfoglaltság az amatőrcsillagászok körében. A Polarisban a téma iránt érdeklődő kezdők és haladók számára tartunk szakkört, amely személyes találkozási lehetőséget nyújt az asztrofotográfia szerelmesei számára.

Miután sikeresen elkészítettük felvételeinket, a következő lépés az információk előcsalogatása a nyersanyagból. Ebben különböző képfeldolgozó szoftverek vannak a segítségünkre. A legtöbb esetben nemcsak egyetlen célszoftver kerül „bevetésre”, mire a rögzített felvételekből elkészül a végleges asztrofotó. A sok szerszám közül az egyik közkedvelt grafikus alkalmazás a Photoshop. Érdemes megismerkedni használatának alapjaival, majd később a mesterfogásaival. A következő szakkörön megkezdjük utazásunkat a Photoshop világába. Kalauzunk pedig Csoknyai Attila amatőrcsillagász tagtársunk lesz, aki civilben 3D grafikus. Szándékaink szerint egy újabb sorozatot nyitnánk meg. Attila nem egyszerű feladatra vállalkozott, hisz a program rengeteg hasznos képességgel bír, a hallgatóság felkészültsége pedig minden bizonnyal igen különböző. A megfelelő tudás felépítéséhez szükséges egy stabil alap és szemléletet megteremtése. E nélkül a haladó szintig vajmi nehéz eljutni. Gyertek el, hallgassátok meg Attilát! Vegyetek részt a beszélgetésekben! A kevés tapasztalattal rendelkezők számára ez egy remek lehetőség, de sejtésem szerint, a haladóknak is lesznek ám újdonságok.

Az MCSE asztrofotós szakkörének következő foglalkozását 2016. március 18-án (pénteken) 19 órakor tarjuk a Polaris Csillagvizsgálóban.

A szakkörön való részvétel egyedüli feltétele az MCSE-tagság, amellyel anyagilag és erkölcsileg is támogatják a magyar amatőrcsillagász mozgalmat.

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők: Csoknyai Attila és Tóth Krisztián.
Sokat szeretnék tudni és gyorsan, na ezért kérdezek hülyeségeket!
csoknyai attila
Hozzászólások: 225
Csatlakozott: 2011.12.06. 20:27

Re: Asztrofotós szakkör a Polarisban!

Hozzászólás Szerző: csoknyai attila » 2016.03.16. 21:23

A pénteki szakkörön az utófeldolgozás lehetőségeinek alapjaival fogunk ismerkedni. Alapvetően az Adobe Photosop-al és alternatív programjaival.
Aki teheti és rendelkezik a programokkal, az hozza magával a notebook-ját.
Az alábbi linkről letölthetitek az ingyenes próbaverziókat:
http://www.adobe.com/hu/downloads.html
Sokat szeretnék tudni és gyorsan, na ezért kérdezek hülyeségeket!
Avatar
Nbazs
Hozzászólások: 80
Csatlakozott: 2015.12.10. 21:39

Re: Asztrofotós szakkör a Polarisban!

Hozzászólás Szerző: Nbazs » 2016.03.16. 23:29

Ezzel indul az az alapokról építkező "képzés", amit Pénzesgyőrben említettél?
Remélem visszaérek időben Szigligetről, és ott tudok lenni.
SW 120/600 RFT, SW 127/1500 MC, AZ-4, EQ-3
csoknyai attila
Hozzászólások: 225
Csatlakozott: 2011.12.06. 20:27

Re: Asztrofotós szakkör a Polarisban!

Hozzászólás Szerző: csoknyai attila » 2016.03.17. 08:07

Ha késel az se gond, gyere!
Sokat szeretnék tudni és gyorsan, na ezért kérdezek hülyeségeket!
csoknyai attila
Hozzászólások: 225
Csatlakozott: 2011.12.06. 20:27

Re: Asztrofotós szakkör a Polarisban!

Hozzászólás Szerző: csoknyai attila » 2016.05.17. 21:46

Megint szakkör, részletek a link alatt, az előadó Szeri László!
Francsics Lacinak mindenki számára elég fontos bejelenteni valója lesz:
Beszél a közösségi robottávcsövek hazai telepítésének potenciális lehetőségéről.
A telepítés helyszínéről, távcsőméretről, használatról és telepítési technológiáról.


http://www.mcse.hu/egyesulet/egyesuleti-hirek-2016/evadzaro-kihelyezett-asztrofotos-szakkor-sulysapon-2016-majus-20-19-ora/
Sokat szeretnék tudni és gyorsan, na ezért kérdezek hülyeségeket!
tordaitom
Hozzászólások: 80
Csatlakozott: 2009.09.16. 02:43

Re: Asztrofotós szakkör a Polarisban!

Hozzászólás Szerző: tordaitom » 2016.05.21. 20:46

csoknyai attila írta:Francsics Lacinak mindenki számára elég fontos bejelenteni valója lesz:
Beszél a közösségi robottávcsövek hazai telepítésének potenciális lehetőségéről.
A telepítés helyszínéről, távcsőméretről, használatról és telepítési technológiáról.


Izgalmasan hangzik. Lehet erről valami bővebbet is tudni?

Fotometriai célokra mi is tervezünk hasonlót, lehet, érdemes volna az erőforrásokat egyesíteni.
Válasz küldése

Vissza: “Asztrofotózás”