Pólustávcső

Lencsés- és tükrös távcsövek
ammonita
Hozzászólások: 47
Csatlakozott: 2009.10.10. 21:36

Re: Pólustávcső

Hozzászólás Szerző: ammonita » 2015.05.24. 12:49

Én készítettem egyszer egy szállemezt fotónegatívra. Egy nagy kartonlapot befestettem feketére, és ráragasztottam fehér papírból kivágott csíkokat, íveket a megfelelő helyre. Aztán ezt lefényképeztem a megfelelő távolságból. Nagyon szép lett. A gond csak az volt, hogy már akkor sem lehetett igazi fekete-fehér negatívot kapni, hanem adtak egy színeset, és azt hívták elő nekem fekete-fehérben. És hát ahol átátszónak kellett volna lennie, ott szürkés homályos valami volt. A rajzolatok viszont tényleg szép aprók és élesek voltak. Beszereltem egy keresőtávcsőbe és nappali fénynél jól lehetett látni őket:)
Esetleg a diafilm jó lehet, ha van még olyan. És talán érdemes piros vonalakat csinálni, mert a fekete vonalak a fekete éjszakai háttéren nem biztos hogy jól látszanak. Sőt talán még egy piros leddel meg is lehet világítani.
Az első ötletem nekem is az üveg maratás volt. Vékony mikroszkóp üvegből. Csak hát én se találtam senkit aki ilyent csinálna, vagy hogy házilag hogy lehetne megcsinálni.
NYÁK-lemezek készítéséhez találtam valami hasonló technikát. UV érzékeny lakkal bevonják, levilágítják, oldják, maratják, oldják, stb... Házilag is csinálnak ilyent, nyilván sok hozzávaló kell hozzá. Csak nem tudom hogy mennyire vékony vonalakat lehetne így csináni az üvegre.
Avatar
Attila
Hozzászólások: 4277
Csatlakozott: 2009.09.07. 10:18

Re: Pólustávcső

Hozzászólás Szerző: Attila » 2015.05.24. 17:13

ammonita írta:... A gond csak az volt, hogy már akkor sem lehetett igazi fekete-fehér negatívot kapni, hanem adtak egy színeset, és azt hívták elő nekem fekete-fehérben. ...


Én régen dolgoztam ilyen (Ilford) f-f filmekkel, nagyon jó minőségű cuccok:
http://www.ilford.hu/files/frameset_termek.htm

Konkrétan ez:
"Az ILFORD PAN F fekete-fehér, alacsonyabb alapérzékenységû, professzionális célokra alkalmas, ultra-finomszemcsés, negatív. Elsõsorban általános fotográfiai célokra alkalmazhatjuk. Különösen a természetfényképezésnél veszik igénybe jó eredménnyel. Errõl a negatívanyagról nagyméretû nagyítások készítésénél is jó tónusokat és részletgazdag pozitív képet kapunk.
Az ILFORD PAN F Plus negatív általános érzékenysége ISO 50/18. Színérzékenyítése pánkromatikus. Felbontóképessége kiemelkedõen nagy. Képélessége és kontraszt-elkülönítõ képessége kiváló. A reprodukciós fényképezéshez kimondottan ezt a filmet ajánljuk."

Adatlap:
http://www.ilfordphoto.com/Webfiles/2006216115811391.pdf
Bár furcsa, hogy vonalfelbontási adatot nem adnak meg...

Szerintem jó lehet, és szerintem még ma is kapható; majd megnézem (ha maratást valóban nem csinál senki....).


Kösz,
MDA
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Attila 2015.05.24. 17:29-kor.
Egy mérés nem mérés, két mérés fél mérés; három méréssel már lehet kezdeni valamit...
Avatar
Vizi Péter
Hozzászólások: 2643
Csatlakozott: 2009.10.12. 17:59

Re: Pólustávcső

Hozzászólás Szerző: Vizi Péter » 2015.05.24. 17:23

Attila! A nyomdai repró filmeket ajánlom, sokkal jobb a vonalfelbontásuk.
Avatar
Attila
Hozzászólások: 4277
Csatlakozott: 2009.09.07. 10:18

Re: Pólustávcső

Hozzászólás Szerző: Attila » 2015.05.24. 17:53

Vizi Péter írta:A nyomdai repró filmeket ajánlom, ...


Az Ilford-ról itt is nagyon jókat írnak:
http://regi.fotosuli.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=534:ilford-pan-f-plus&catid=40:film-hatfal&Itemid=113

A "nyomdai repro filmekről" van linked?
Forrás?
Vonal/mm értékeket lehet valahol találni?

Az Ilford-ról egyelőre sehol sem láttam konkrét felbontás értéket, vagy tartományt...


MDA
Egy mérés nem mérés, két mérés fél mérés; három méréssel már lehet kezdeni valamit...
Avatar
Vizi Péter
Hozzászólások: 2643
Csatlakozott: 2009.10.12. 17:59

Re: Pólustávcső

Hozzászólás Szerző: Vizi Péter » 2015.05.24. 17:57

Nincs linkem, Bezák Tibi szakmabeli, ő valószínűleg tud segíteni.
A nyomdai repró filmek között vannak néhány DIN-esek, extra kemény kontraszttal, kifejezetten fekete-fehér, nem árnyalatos képek másolásához valók, innen gondolom, hogy ez alkalmas számodra.
lESI FOTÓS
Hozzászólások: 134
Csatlakozott: 2009.09.08. 17:58

Re: Pólustávcső

Hozzászólás Szerző: lESI FOTÓS » 2015.05.24. 19:34

Film adatok:

http://photo.net/black-and-white-photo- ... rum/002Z9E

Egy másik linkről:

"Mikrofilm für Langzeitsicherung zu verwenden, wie auch Materialien von AGFA, KODAK oder FUJI. Die
Pixelgröße (Bildpunkt) von rund 3 μm ermöglicht eine Auflösung von 160 Linienpaaren/mm. In der Praxis
wird es sicher etwas weniger sein, aber mit immer über rund 130 Linienpaaren (siehe hierzu auch DIN
19051-ff) liegen die Ergebnisse in einem akzeptablen und, bezogen auf vergleichbare Techniken anderer
Systeme, besseren Bereich. Dies sei deshalb erwähnt, weil diese hohe Genauigkeit (160 Linienpaare) im
Mikrofilmalltag bisher nur unter erheblichem Aufwand erreicht wurde. Andererseits liegen 130
Linienpaare/mm in dem Bereich, der als gut les- und reproduzierbar in langen Jahren Praxis bestätigt
wurde. "

Ehhez még annyit,hogy a repró és a mikrofilmek nagy felbontást az árnyalatok elvesztése árán érik el.
Fekete-fehér lesz a végeredmény.

Az tudható-e,hogy hány mm-es lesz a leendő távcső okulárjának a fókusza (sacc/kb :-) ) ?
Avatar
Attila
Hozzászólások: 4277
Csatlakozott: 2009.09.07. 10:18

Re: Pólustávcső

Hozzászólás Szerző: Attila » 2015.05.24. 20:45

lESI FOTÓS írta:... Fekete-fehér lesz a végeredmény. ...


Ez jelen esetben egyáltalán nem baj, sőt.

lESI FOTÓS írta:... Az tudható-e, hogy hány mm-es lesz a leendő távcső okulárjának a fókusza?


A "bolti" pólustávcsövet akarom használhatóvá tenni, mechanikailag és optikailag is - de az eredeti lencséket felhasználva. Azaz marad annak a fókusza; csak szállemezt cserélnék benne. (Meg reszelgetek a tubuson kicsit.)

De fogalmam sincs, hogy a szükséges pontosságot fogja-e tudni...
Majd meglátjuk. De a jelenlegitől biztosan sokkal jobb lesz, mert az szerintem trágyalé. Pl. úgy lötyög az okulár-menet, hogy több ívperces parallaxis hibát okoz... Az óraszög beállíthatósága csak sacc/kb. Stb.

Azt hiszem, hogy az Ilford-dal teszek először egy próbát.


MDA
Egy mérés nem mérés, két mérés fél mérés; három méréssel már lehet kezdeni valamit...
btibor9891
Hozzászólások: 151
Csatlakozott: 2009.09.14. 19:12

Re: Pólustávcső

Hozzászólás Szerző: btibor9891 » 2015.05.25. 01:27

Ha már említve lettem :)
Sajnos vagy inkább szerencsére a nyomdai filmeknek eléggé leáldozóban van. Már csak néhány technológia igényli a film használatát, ezek se nagy tételben fogyasztják, ezért a levilágító géppark is csak fogy, amortizálódik, alig frissül.
3200 DPI-s lézeres levilágítóval készíttetjük a filmeket, 150-175 LPI nyomdai rasztersűrűséghez. Nyilván tud ennél jobbat is a film, de a konkrét értékről nincs infóm.
Most már csak évente pár alkalommal adódik ilyen munkánk, de ha elküldöd a szállemez rajzát különféle vonalvastagságokkal, illetve egy tesztábrát összefutó vonalpárokkal, akkor legközelebb mellétesszük potyautasként.

Pólustávcső terén is egyetértek azzal, hogy a tömegtermékek nem partnerek a szögperc pontosságú beállításban. Pedig lehetne, csak ahhoz oda kellett volna figyelni tervezéskor.
Szállemez tekintetében a Vixen stílusú rajzolatot sokkal jobban szeretem az Arcturus felé mutató hosszú egyenessel, kár hogy a Polaris vándorlását nem tüntették fel a karikában. A SW szállemezzel sose találtam meg rendesen az óraszöget, zavar hogy aránytalanok a csillagképek.
http://www.brayebrookobservatory.org/Br ... le%20N.jpg

Kíváncsian várom a projekt végkifejletét és a tapasztalatokat!
lESI FOTÓS
Hozzászólások: 134
Csatlakozott: 2009.09.08. 17:58

Re: Pólustávcső

Hozzászólás Szerző: lESI FOTÓS » 2015.05.25. 09:41

Avatar
Attila
Hozzászólások: 4277
Csatlakozott: 2009.09.07. 10:18

Re: Pólustávcső

Hozzászólás Szerző: Attila » 2015.05.25. 10:06

btibor9891 írta:... ha elküldöd a szállemez rajzát különféle vonalvastagságokkal, illetve egy tesztábrát összefutó vonalpárokkal, akkor legközelebb mellétesszük potyautasként. ...


Ennek nagyon örülök, kösz; élni fogok a lehetőséggel!!!

MDA
Egy mérés nem mérés, két mérés fél mérés; három méréssel már lehet kezdeni valamit...
Válasz küldése

Vissza: “Távcsövek”