tobe_ írta:Annak van valami jelentősége, hogy egy adott faj számossága és élettartama mennyi, azzal kapcsolatban, hogy belőle mennyire másabb fajok evolúcionálódtak az idők során ?
Az, hogy egy adott faj számossága (bár inkább úgy fogalmaznék, hogy egy populáció egyedszáma), valamint élettartama mennyi, nagyjából semmilyen összefüggésben nincs azzal, hogy belőle milyen fajok evolválódhatnak. A fajok egyedszáma az aktuális környezeti feltételek függvénye, vagyis időben igen változó lehet. Pl. a mai ember majdnem kihalt néhány tízezer évvel ezelőtt. A ma élő több, mint 7,2 milliárd ember egy viszonylag kicsiny Kelet-afrikai populációtól származik.
Ha akkor nincs szerencsénk, könnyen elképzelhető, hogy ma a neandervölgyi unokatestvérünk írja ezt a bejegyzést.
tobe_ írta:Meg, ha valami átalakul, akkor hogy lehet, hogy ma is vannak olyan fajok, amik szinte ugyanolyanok maradtak, mint nagyon sok 100 millió évekkel ezelőtt voltak ?
Az evolúció legfőbb hajtóereje a környezet változása. Ehhez járul a mutációs ráta, ami megszabja, hogy milyen gyakorisággal történnek változások a genetikai állományban.
A mutációs ráta egy leszármazási vonalon belül időben jelentősen változhat, nőhet vagy csökkenhet. Ráadásul a genom eltérő részei eltérő mutációs rátával rendelkezhetnek, tehát vannak a genetikai állománynak a mutációkkal szemben ellenállóbb és arra érzékenyebb területei, amelyek egymáshoz viszonyított aránya is változhat az idő függvényében. A mutációk véletlenszerűek, többségük előnytelen, vagy legalábbis semleges. Csak viszonylag kevés jár előnyösebb tulajdonságok megjelenésével. Az előnytelen mutációk idővel kiszelektálódnak (pl az egyed halva születik, vagy nem éri meg a szaporodóképes kort, esetleg a méhen belül a magzat elhal, vagy csak egyszerűen az ellenkező neműek nem párosodnak vele, vagy ha igen, terméketlen, stb) a semlegesek viszont bent maradhatnak a DNS-ben. Egyesek szerint a genom több mint 90 %-a ilyen semleges mutáció, felhalmozódott az idők során, nincs funkciója, de nem is káros. Csak hordjuk magunkkal, mint egy tehetetlen tömeget.
A környezeti feltételek változása is véletlenszerű. A környezeti feltételek szelekciós nyomást fejtenek ki. A fajok változása a mutáció és a változó környezet szelekciós nyomásának következménye.
Ha a környezet stabil, nem fejt ki egy ahhoz alkalmazkodott fajra szelekciós nyomást. Márpedig ha nincs szelekciós nyomás, nincs változás sem. Változatlan környezetben a fajok nem változnak. A legismertebb példa erre a Bojtosúszós hal. Az elsősorban az Indiai-óceánban élő hal az elmúlt 300 000 000 évben nem sokat változott. Több száz méter mélyen a felszín alatt él, ez pedig meglehetősen stabil, változatlan körülményeket biztosított.
Mitől sikeres egy faj? Azt mondanám, hogy sikeres az, aki túlél és elterjed.
Bár ezt nem is fajszinten - mert az túlzottan kitett a véletlenszerűségnek -, hanem annál magasabb rendű klaszter szintjén érdemes vizsgálni. Pl. a ma leírt 1,9 millió faj több mint kétharmada ízeltlábú. Jelenleg az ízeltlábúak tekinthetők az állatvilág legsikeresebb élőlénycsoportjának. (Ezzel szemben mindössze 5500 emlős fajt ismerünk, sőt a teljes gerinces fauna is „csupán” 57 000 fajt számlál)
Persze lehet azzal érvelni, hogy a gerincesek a tápláléklánc magasabb fokán állnak és ez így is van. De ha egy nagyobb természeti katasztrófa megtizedelné az élővilágot, vajon melyik rendszertani csoportnak lenne nagyobb esélye a túlélésre…?
tobe_ írta:Ha a világban is terjedésnek indulna valami erre képes faj, vajon mennyire változna meg a világűri sok milliárd éves utazás során ?
Hogy kifejlődhetett-e a puszta világűrben az élet?, Azt mondanám, hogy ez nem lehetséges. Ez a világról szerzett ismereteinkkel megszámlálhatatlanul sok ponton ütközik. Nem létezhet csillagközi egysejtű sem.
De ha mégis létezne egy ilyen hipotetikus élőlény, az aligha változna. Mert aligha lehetne elképzelni a világűr vákuumjánál stabilabb környezetet.
Lényegében az evolúció folyamata a káosz elmélet keretein belül leírható nemlineáris dinamikai rendszer viselkedésének felel meg. Azaz ha még egyszer „lefuttatnánk” az evolúció 3,5 milliárd éves történetét, alighanem két teljesen különböző végeredményt kapnánk.
(Kérdés, hogy kijönne-e a végén az intelligencia megjelenése?) Az evolúció, akárcsak az időjárás, hosszabb távon megjósolhatatlan. A rendszer nem vehet fel bármilyen állapotot, de bizonyos határokon belül megjósolhatatlanul sokféle lehet.
tobe_ írta:Nem könnyű vizsgálni az élő rendszerek legalapvetőbb részeit működés közben, mostanában ez ügyben hol állnak ?
Elég „közel”. Úgy tűnik, a Nobel-díj bizottság is osztja ezt a nézetet.
Tegnapelőtt hirdették ki az ez évi orvosi-élettani, ma pedig a kémiai Nobel-díjat.
http://www.hirado.hu/2014/10/06/agykuta ... bel-dijat/
http://www.origo.hu/tudomany/20141008-n ... -2014.html
illetve az autentikus források:
http://www.nobelprize.org/nobel_prizes/ ... ze2014.pdf
http://www.nobelprize.org/nobel_prizes/ ... ze2014.pdf
Vénkertész írta:És a hirtelen fejlődés?: KB 5000éve ismeri az ember a vasat, de már annyi atombombánk van, hogy egy szupernóva robbanást lehetne létrehozni a Földön.
Vénkertész összekeveri a biológiai és kulturális evolúció fogalmait.
Képzeljük el, hogy az elmúlt 3,5 milliárd év 24 óra alatt zajlik le. Jelenleg 24.00 van.
-00.00-kor jelet meg az első primitív prokarióta.
-23.59.55-kor jelenik meg a Homo sapiens
-összehasonlításul a Bojtosúszós hal már az esti film után (21.57-kor) megszületett
-1,7 másodperccel éjfél előtt az ember elhagyja Afrikát, hogy benépesítse a Földet
-1 másodperccel ezelőtt megjelenik Európában
-14 század másodperccel ezelőtt feltalálja az írást
-13 ezred másodperccel ezelőtt felfedezi Amerikát
-14 tízezred másodperccel ezelőtt belép az űrkorszakba
A biológiai evolúciónkhoz közel 24 óra kellett. A kulturális evolúció számára a kőbaltától az okostelefonig elég volt néhány másodperc. Az ember képessé vált arra, hogy olyan gyorsan változtassa meg a környezetet, amihez a biológiai evolúciónak nincs ideje alkalmazkodni. Sem a miénknek, sem más fajokénak. Ezen kívül technikailag képessé vált arra, hogy kiirtsa önmagát. Sőt, képes arra, hogy a bioszférának olyan mértékű kárt okozzon, amihez csak a legnagyobb földtörténeti kataklizmák hasonlíthatók.
Nagy kérdés, hogy a kulturális evolúció milyen viszonyban van a biológiai evolúcióval? Vajon erősítik egymást? A kulturális evolúció sokkal magasabb sebességfokozatba kapcsolva tovább röpít bennünket az egyre komplexebb szerveződési szintek felé? Vagy a két, nagyságrendekkel eltérő sebességű, jellegű folyamat törvényszerűen végzetes konfliktushoz vezet?
Korai lenne erre válaszolni. Evolúciós szempontból az intelligencia és kultúra megjelenése meglehetősen új keletű. Azt mondanám, térjünk vissza a kérdésre tíz millió év múlva. Vagy a fenti időskálán négy perc múlva.
Ha azonban sikerülne valahol „odakint” intelligens élet nyomaira bukkanni, az azt is jelentené, hogy bizakodóbban tekinthetnénk a saját jövőnkbe. Ha másnak sikerült, nekünk is sikerülhet.