Napfoltok

Napészlelők fóruma
astrohist
Hozzászólások: 3230
Csatlakozott: 2009.10.01. 20:27

Re: Napfoltok

Hozzászólás Szerző: astrohist » 2014.09.05. 15:54

Szept. 5. - Szépen foltosodik a Nap, ÉK-n egy új, aránylag nagy folt lépett be, DK-n két csoport is van a perem közelében. Alighanem túl vannak életük delén, mintha a vezető foltok szétesőben lennének. De bízzunk abban, hogy még beljebb jönnek és érdekesek lesznek Mindenesetre érdemes figyelemmel kísérni az életüket.
Érdekes, hogy aránylag gyenge a fáklya mezejük.

Gabesznak: az előző kérdéseidhez folytatás. Fáklyák. "A fáklyák száma" - így sok értelme nincsen. Az én aránylag kis távcsövemmel (70/500) pl. két, kicsi, de aránylag fényes fáklya mezőt látok a keleti peremen. Ez így 2 fáklya lenne. Viszont más, egy nagyobb távcsővel és kalcium-szűrővel ugyan ott egy kiterjedt nagy fáklya mezőt lát, benne két fényesebb részlettel. Ő tehát 1 fáklyának veszi.
Valójában annak lenne értelme, hogy ha kivetítve pontosan lerajzolnád a fáklya mező körvonalait, vagy fényképen rögzítenéd, és négyzethálós ráccsal kimérnéd a felületet. Csak úgy találomra berajzolgatni, ez bizony nem elegendő. Ha nincsen mód legalább kivetítéssel a körvonalakat megjelölni, inkább érdemes feljegyezni a jellegét. Lehet homogén, egységes fehér fátyolszerű, lehet szálas szerkezetű, finom hosszúkás sávokból álló, és lehet raszteres, "grizes" fénylű pontokból álló.
Állandóan lerajzolni minden foltot nem érdemes, felesleges is, és főleg egy foltokban gazdag napon belefáradsz. Egy-egy érdekes foltot, de főleg annak változásait érdemes esetleg rajzban megörökíteni. Pl. amikor a magja (umbra) kezd ketté hasadni, egyik napon még csak piskóta alakú, másnapra már kettéválva látszik, azután még a magok távolodnak is egymástól, vagy tovább osztódnak. Ilyen rajznak van értelme, érdekessége is. - BQ.
astrohist
Hozzászólások: 3230
Csatlakozott: 2009.10.01. 20:27

Re: Napfoltok

Hozzászólás Szerző: astrohist » 2014.09.08. 13:06

Szept. 08.
Nagyon szép, szétszakadó foltok láthatók a Nap keleti félgömbjén. Az egy szem északi főfoltja sok umbrára oszlik, a déli nagy folt ugyan csak hasadozik. Viszont fáklyáka alig mutatkoznak, délnyugaton van egy szép fényes de kicsi mező. - BQ.
Avatar
Garosz
Hozzászólások: 57
Csatlakozott: 2014.05.22. 15:53

Re: Napfoltok

Hozzászólás Szerző: Garosz » 2014.09.09. 15:08

astrohist írta:Gabesznak: az előző kérdéseidhez folytatás. Fáklyák. "A fáklyák száma" - így sok értelme nincsen. Az én aránylag kis távcsövemmel (70/500) pl. két, kicsi, de aránylag fényes fáklya mezőt látok a keleti peremen. Ez így 2 fáklya lenne. Viszont más, egy nagyobb távcsővel és kalcium-szűrővel ugyan ott egy kiterjedt nagy fáklya mezőt lát, benne két fényesebb részlettel. Ő tehát 1 fáklyának veszi.
Valójában annak lenne értelme, hogy ha kivetítve pontosan lerajzolnád a fáklya mező körvonalait, vagy fényképen rögzítenéd, és négyzethálós ráccsal kimérnéd a felületet. Csak úgy találomra berajzolgatni, ez bizony nem elegendő. Ha nincsen mód legalább kivetítéssel a körvonalakat megjelölni, inkább érdemes feljegyezni a jellegét. Lehet homogén, egységes fehér fátyolszerű, lehet szálas szerkezetű, finom hosszúkás sávokból álló, és lehet raszteres, "grizes" fénylű pontokból álló.
Állandóan lerajzolni minden foltot nem érdemes, felesleges is, és főleg egy foltokban gazdag napon belefáradsz. Egy-egy érdekes foltot, de főleg annak változásait érdemes esetleg rajzban megörökíteni. Pl. amikor a magja (umbra) kezd ketté hasadni, egyik napon még csak piskóta alakú, másnapra már kettéválva látszik, azután még a magok távolodnak is egymástól, vagy tovább osztódnak. Ilyen rajznak van értelme, érdekessége is. - BQ.


Köszönöm a választ! Sokat segítenek ezek a magyarázatok és közben elkezdtem olvasni az MCSE napmegfigyelős oldalán lévő doksit(kb felénél tartok), és most már kezdek megvilágosodni.

Sajna azóta nem is volt lehetőségem napot megfigyelni. Viszont a napfoltok rajzolásával úgy vagyok, hogy a pontos elhelyezésüket és a rajzolási technikámat tovább szeretném fejleszteni, úgyhogy mindig mindent lerajzolok nagyban és kicsiben is.
Azon is gondolkodom, hogy majd kellene valami nagyobb nagyítást adó okulár is. A Planetary típusú okulárok jók lehetnek napmegfigyelésre is? Vagy van más, amit jobban ajánlanak?

Köszi,
Gábor
Avatar
Vénkertész
Hozzászólások: 247
Csatlakozott: 2013.08.18. 23:52

Re: Napfoltok

Hozzászólás Szerző: Vénkertész » 2014.09.09. 21:58

Szia Gábor! Ha megtudod nézni a Napot gyorsan nézd meg, mert most könnyebb lenne a Napot a foltok köré rajzolni, úgy tele van. A planetaryk nagyon jók, de szerintem inkább egy tényleg jó barlow lencsét szerezz és nagy fókuszú okulárokat, mert így mély egezni is könnyebb lesz pl: Gold Lineok is nagyon jók, a plösslök is az olcsóbbakból, később hyperionok, stb. Budapesten merre laksz? adnék kölcsön próbaként és megnézed melyik és hogy jó.
Avatar
Garosz
Hozzászólások: 57
Csatlakozott: 2014.05.22. 15:53

Re: Napfoltok

Hozzászólás Szerző: Garosz » 2014.09.10. 15:03

Vénkertész írta:Szia Gábor! Ha megtudod nézni a Napot gyorsan nézd meg, mert most könnyebb lenne a Napot a foltok köré rajzolni, úgy tele van. A planetaryk nagyon jók, de szerintem inkább egy tényleg jó barlow lencsét szerezz és nagy fókuszú okulárokat, mert így mély egezni is könnyebb lesz pl: Gold Lineok is nagyon jók, a plösslök is az olcsóbbakból, később hyperionok, stb. Budapesten merre laksz? adnék kölcsön próbaként és megnézed melyik és hogy jó.


Szia Vénkertész,

sajna tegnap nem értem rá, pedig tiszta idő volt. Ma viszont megint visszatértek a felhők, a sat24 semmi jót nem mutat. :S
http://www.sat24.com/en/hu

Egyébként én is úgy terveztem, hogy mielőtt vennék magamnak, kipróbálgatom kölcsön okulárokkal/barlowval. Ugyanis képzeld az MCSE-nél is ajánlották, ha kinézek hozzájuk a távcsövemmel, akkor kipróbálhatom az ő felszereléseiket. Szóval eddig egész pozitívak a tapasztalataim a közösséget illetően.:)
De amikor még az előbbi rajzot készítettem nem számítottam rá, hogy egy nap múlva már egy "kisebb" és "váratlan" lakásfelújításnak nézek majd elébe. (A kisebb azért idézőjeles, mert a teljes elektromos hálózat ki lett cserélve a lakásban, a váratlan pedig azért van idézőjelben, mert már 3 éve húztuk a cserét, de egy két fényszennyezésmentes este a lakásban és rögtön megjön az embernek a kedve a felújításhoz).

Szóval a rossz idő + felújítás miatt az utóbbi hétben csak olvasgatásra jut időm, a távcső előpakolására nem:(
Avatar
hanee
Hozzászólások: 324
Csatlakozott: 2011.02.17. 13:30

Re: Napfoltok

Hozzászólás Szerző: hanee » 2014.09.15. 21:57

Szaisztok!

Gabesz: ha emailben megkeresel, szivesen segitek, sajnos a forumot ritkan van idom olvasni. Nap@mcse.hu
Mindenkepp nezz fel a Polarisba, akar az eszleloszakkorre is, ott is kapsz megfelelo segitseget es persze tudast is :)

Faklyamezok: Lajos bacsinak igaza van abban, hogy kulonbozo tavcsovekkel elteroen eszlelhetjuk a faklyamezoket, azonban a faklykak a foltokhoz hasonloan egy-egy aktiv terulethez kapcsolodnak, szoros osszefuggesben azokkal. Lathatosaguk, erosseguk fugg a terulet aktivitasatol, igy abbol valoban hasznos informaciokat kapunk, hogy egy-egy faklya milyen. De azt azert nem mondanam feleslegesnek, hogy felirjuk hany darabot eszleltunk.

Judit
Naprovat honlapja: http://nap.mcse.hu

Távcsöveim: Eperke - 130/650 T, Baltazár - 10x50 B, Áfonya - 35/400 Lunt H-alfa, Paci - 60/900 napkivetítő, Füge - 50/540 L
Avatar
Vénkertész
Hozzászólások: 247
Csatlakozott: 2013.08.18. 23:52

Re: Napfoltok

Hozzászólás Szerző: Vénkertész » 2014.09.17. 21:07

Nem tudom jól láttam-e, nem sok időm volt Napozni és csak UHC szűrővel tudtam nézni ( a continum szűrő el volt ásva meg a polarizációsok is), de a keleti és a nyugati peremnél is a foltok körül igen kiterjedt fáklyamezők lettek volna. Főleg a nyugatin. 226x nagyítással, nem mertem szűrő nélkül belenézni azért tettem UHC-t bele, de egész jó volt, de érdekelne, más is látott-e fáklyákat, vagy még sem jó ez a szűrő.
astrohist
Hozzászólások: 3230
Csatlakozott: 2009.10.01. 20:27

Re: Napfoltok

Hozzászólás Szerző: astrohist » 2014.09.17. 23:47

Szept. 17. Délnyugaton kiment két folt, északnyugaton a perem közelében van egy nagyobb. Mindkét aktiv terület körül valóban szép, nagy kiterjedésű fáklya mező van, a délnyugati raszteres. Északkeleten jön be két nagy folt, ezeknek is eléggé fényes, bár nem nagyon kiterjedt fáklya mezője van. Ezen kívül délkeleten nem látszik folt, de egy hosszú fényes fáklya szál látható, talán folt is lesz benne, bár még nem látom. Szóval valóban vannak szép kiterjedt fáklya mezők. - BQ.
Avatar
Garosz
Hozzászólások: 57
Csatlakozott: 2014.05.22. 15:53

Re: Napfoltok

Hozzászólás Szerző: Garosz » 2014.09.18. 08:55

Vénkertész írta:Nem tudom jól láttam-e, nem sok időm volt Napozni és csak UHC szűrővel tudtam nézni ( a continum szűrő el volt ásva meg a polarizációsok is), de a keleti és a nyugati peremnél is a foltok körül igen kiterjedt fáklyamezők lettek volna. Főleg a nyugatin. 226x nagyítással, nem mertem szűrő nélkül belenézni azért tettem UHC-t bele, de egész jó volt, de érdekelne, más is látott-e fáklyákat, vagy még sem jó ez a szűrő.


Eddig bizonytalan voltam, hogy mit jelent pontosan a fáklyamező(a rajzokon nem volt egyértelmű melyik az), de tegnapelőtt én is napot észleltem. És a nap NY-ÉNY-i pereménél volt egy két foltból álló csoport és azt körülölelte egy nagyobb szakadozott fehér folt. Akkor gondolom az volt a fáklyamező?

Ez egyébként Szept. 16-án észleltem és én 4 csoportot láttam, az első, amit már említettem 2 foltból állt, a második NY-DNY-n egy érdekes elnyúlt csoport volt 6-7 folttal, és volt két kisebb csoport egymás felett a középponttól K-re és D-re.

Judit: kitöltöm az észlelőlapot és aztán elküldöm neked!
astrohist
Hozzászólások: 3230
Csatlakozott: 2009.10.01. 20:27

Re: Napfoltok

Hozzászólás Szerző: astrohist » 2014.09.18. 09:56

Garosz! Jól láttad. A foltok (csoportok) körül, néha eléggé nagy kiterjedésű fehéres mezők a fáklyák. De nagyon figyelj, mert a fáklya mezők gyakran megjelennek ott is, ahol folt nem látszik. Elsősorban a napkorong peremény lehet jól kivenni a jelenlétüket, mert az un. peremsötétedés következtében (és a napfelszín - fotoszféra - feletti nagyobb magasságuk feltűnőbbek. A nemzetközi előírás szerint (ha nincsen más, speciális érzékelő rendszer) A fáklyák területét és jellegét kellene meghatározni. Ez pl. napkivetítéssel készült pontos rajzokon, vagy napfényképeken kimérhető, és a napfélgömb milliomod részében adják meg. Egyszerűen, okuláron át nézve egy egyszerű skálán, 0-tól (nem látszik fáklya) 5-ig (sok erős, fényes fáklya) fejezhető ki, de ez nem kerül a nemzetközi hálózatba. (Legfeljebb a méréssel nyert értékeket megerőstheti.)
Érdekesebb és hasznosabb pl. a foltok/csoportok változásának követése. Pl. a napfolt-mag (umbra) részekre hasadása. Néha órák alatt jól következő változások észlelhetők. - BQ.
Válasz küldése

Vissza: “Nap”