Dr. Marik Miklós

Minden olyan a csillagászathoz köthető téma, amely a fenti kategóriákba nem sorolható be.
orhazoli
Hozzászólások: 73
Csatlakozott: 2009.09.16. 17:44

Dr. Marik Miklós

Hozzászólás Szerző: orhazoli » 2009.10.18. 15:25

A viccek kapcsán idéztem fel magamban Marik Miklóst.
Aki ismerte, sok kellemes élménnyel lett gazdagabb.
Nekem óriási élményt jelentett az ő személyisége. Anno felvételizni kellett a csillagász szakra az ELTÉ-n. 55-en pályáztunk a három helyre. Az egykori lovassági laktanya első emeleti folyosóján mentem. Utánam szólt: Ugye, maga az Orha? Igen, én vagyok. Nos, magát felvettük! Azt hittem elszáll velem a világ, hiszen gyermekkorom óta ezt szerettem volna (Gyurka bácsi és Szentmártoni Béla kapcsán már írtam erről).
Mindez harmadéves koromban történt. Természetesen előtte két évig ő tartotta a Bevezetés a csillagászatba előadásait. Óriási lelkesedéssel és sok humorral fűszerezte mondatait. Két pí az egy csirke, négy pí pedig kettő. Ez egy kis ró (görög betű), ezért róka. Mindig kitette a tanszéki ajtóra a rosszul megcímzett, beérkezett leveleket. A csillagász napokon megtartott összejövetelek egyik motorja volt.
A diploma megszerzése után folyamatosan felkerestem egy-egy stábbal. Három-négy percben zseniálisan foglalta össze az adott csillagászati témát.
Egyik alkalommal rossz kedvű volt. Megkérdeztem az okát. Tudod, eltört a karom, és csak rád vártam, majd utána megyek orvoshoz....
1998. nyarán megbeszéltük, hogy a Kanári-szigeteken lévő Napfizikai Obszervatóriumban találkozunk.

Én készítettem róla a nekrológot az MTV-ben és a Duna Televízióban is.

Mindig elszorul a szívem, ha rá gondolok.

Kérlek benneteket, hogy írjátok meg személyes élményeiteket Marik Miklósról!
Kirami
Hozzászólások: 227
Csatlakozott: 2009.09.07. 15:09

Re: Dr. Marik Miklós

Hozzászólás Szerző: Kirami » 2009.10.19. 14:03

Mivel én még húsz éves se vagyok, nem taníthatott engem sohase Marik Miklós. De eddig akárhányszor csak szóba került csillagászat iránt érdeklődő körben, rögtön felelevenedett, hogy mennyire jó fej volt. A Tétékás Nyúz Mondok egy... rovatában tudtommal őt idézték messze a legtöbbet, még kapott is egy "Arany Köpet díjat". A neten szétnézve rengeteg aranyköpést találtam tőle, és bár a honlapomon összegyűjtöttem őket, nem leszek önző ide is beilleszteni őket.

* „Herschel-féle erdõelv: egyetlenegy délután kimegyek az erdõbe, és meg tudom állapítani, melyek a tölgyfa fejlõdési stádiumai. De körültekintõnek kell lenni, mert különben még azt mondjuk, hogy makk, fû, mogyoróbokor…”
* „Kellene találni egy állapotegyenletet. Hát mire valók a fizikusok? Azért tartjuk õket a Puskin utcában, hogy ezt kiszámolják! Ha egy jólképzett fizikust bezárunk a Puskin utcába, és naponta háromszor adunk neki enni, esetleg óránként egy kupica konyakot, akkor elõbb-utóbb kiszámolja, hogy ez neutronokból áll.”
* „Ha behelyettesítünk, azt kapjuk, hogy v>4.5c. Hogy bosszanthatnánk vele a fizikusokat, ha ez igaz lenne!”
* „Ha nézek valamerre, 1-2 millió év, amíg bejön a képbe egy barna törpe. Nem sok ember vállalkozna erre, meg hát az emberi életkor is beleszólna…”
* „A csillag Egyenlítõtõl mért távolsága milyen náció? Deklináció!”
* „Ha a fizikusnak valamirõl fogalma sincs, akkor csal és azt mondja, hogy „extrapolálok” vagy azt, hogy „interpolálok”.”
* „Ha valaki elmegy a templomba imádkozni, hogy >>Istenem, adjál szupernóvát!<<, akkor azt is tegye hozzá, hogy >>Istenem, de ne túl közel.<<!”
* „HC11N – Ez már nem illett be a vegyészek elnevezési algoritmusába.”
* „Régebben mindenféle nõi alakokkal hozták kapcsolatba a Vénuszt. Ma már tudjuk, hogy leginkább az anyóshoz hasonlít.”
* „Nem baj, ha az elõadás rossz, de legalább színes legyen!” – és elõvette a színes krétákat.
* „Ha az ember hisz az UFO-kban és megjelenik egy, az nem probléma. De ha nem hisz és megjelenik, az már probléma.”
* „A matematikus még Balmazújvárost is Halmazújvárosnak mondja.”
* „Olyan, mint a nadrág: 2 lyuk van kint, 1 lyuk van bent, ha az ember kint van, akkor van bent.”
* „A váltószögeket a MÁV-nál használják.”
* „v nem érheti el c-t, mert óriási botrányok lennének belõle.”
* “A rossz előadás három fő kritériuma: úgy kell írni, hogy ne lássák; úgy kell beszélni, hogy ne értsék meg; olyan gyorsan kell letörölni a táblát, hogy ne tudják leírni a tartalmát.”
* “Ez a tartalék terem kulcsa (röviden TTK).”
* “A Nap keléskor zsemlealakúnak látszik. Ugye tudják, mi a különbség a zsemle és az ellipszis között? Azonkívül, hogy az ellipszist nem lehet megenni.”
* “Minden hasonlat sántít, de nem minden sánta hasonlat.”
* “Ha most kakas lennék, a tarajom metszené a meridiánt.”
* “Hogy világosabb legyen az előadás, felkapcsolom a lámpát.”
* “Innen az extragalaxisokat vizsgálni olyan, mintha egy bolhát beleültetnénk egy öveg lekvárba és arra kérnénk, figyelje meg a külvilágot. … Mai óránk háziállata a bolha.”
* “Nézzük ezt a protuberanciát! Olyan, mint egy madár. Itt látszik, a nyaka el van törve. De hát a törött nyakú madár is madár.”
* “És most vetítsünk, mert minden szónál szebben beszél a képmutatás.”
* “Fedettpályás csillagász-gyakorat lesz.” (diavetítés előtt)
* “Letörlöm a táblát, hogy híre se maradjon az időszámításnak.”
* “Ne tessék a Napra állni, mert saját súlyuk alatt válnak palacsintává.”
* “Az emberi fantázia eléggé gazdag. Ha elég sokáig néz egy ponthalmazt, elkezd benne mindenféle alakokat látni. Így keletkeztek a csillagképek.”
* “Ezt az ábrát pillangó-diagramnak nevezzük. Aki nem érti, miért, az megérdemli, hogy sose tudja meg… Aki nem lírai beállítottságú, nyugodtan nevezheti lepke-diagramnak.”
* “A napszél az nem a Nap szélét jelenti, hanem a szelet, ami a Napból fúj.”
* “Ez már döfi! Mégpedig az éggömböt két pontban!”
* “Melyik két pont között a leghosszabb út? A hivatalos!”
* “Jó meleg van, még a pulóveremet is felvettem.”
* “Volt nekem egy professzorom, akinek volt otthon egy táblázata, hogy a hőmérséklet függvényében hogyan kell öltözködni. Fel volt rajta tüntetve fokok szerint a pulóver, mellény, zakó…”
* “Olbers orvos és amatőr csillagász volt, aztán csillagász és amatőr orvos lett.”
* “Tudjuk, hogy teve van egypúpú, van kétpúpú… Világidő is háromféle van.”

Nagyon sajnálom, hogy nem taníthatott sohasem. De biztos vagyok benne, hogy sokáig-sokáig emlegetni fogjuk még.
azazil
Hozzászólások: 2
Csatlakozott: 2010.08.30. 02:14

Re: Dr. Marik Miklós

Hozzászólás Szerző: azazil » 2011.02.20. 12:03

Sziasztok,

a Tanár Úrnak nincs véletlenül emlétáblája valahol Tenerifén? Elképzelhető, hogy idén járok a Kanári Szigeteken, jó lenne, ha lenne egy hely ahová el lehet menni megemlékezni.
Tóni
Hozzászólások: 186
Csatlakozott: 2009.09.23. 13:24

Re: Dr. Marik Miklós

Hozzászólás Szerző: Tóni » 2011.02.20. 16:42

Szia Orha Zoli!

Sajnos, én személyesen nem ismertem Marik Miklóst,
de az általa szerkesztett CSILLAGÁSZAT c. könyv,
amit az Akadémia Kiadó 1989-ben adott ki,
magyar nyelvan a csillagászati ismeretek alfája és omegája.
Tudtommal eddig még senki nem hívta fel erre a
könyre a tisztelt csillagvárosiak figyelmét.
A könyv 867 oldala részletes betekintést nyújt a
csillagászattal kapcsolatos alapvető kérdésekre
felsőfokon. Egyetlen egy dolgot hiányolok a
könyv tartalmából : A Föld legfontosabb fizikai
és naprendszerbeni adatai sajnos kimaradtak a
könyvből. Ettől az apró hiányosságtól eltekintve
az elmút 20 évben ezt a könyvet olvasgattam a
legtöbbet. Ezt a könyvet mindenkinek külön a
figyelmébe ajánlom. Főleg azoknak, akik most
ismerkednek a csillagászat alapjaival.
Üdv. Tóni.
orhazoli
Hozzászólások: 73
Csatlakozott: 2009.09.16. 17:44

Re: Dr. Marik Miklós

Hozzászólás Szerző: orhazoli » 2011.02.20. 18:48

Tóninak és mindenkinek ajánlom!

Miklós nagyon sok könyvet írt.
Az egyik címe: Modern csillagászati világkép. Azért kellett ezt a címet adni neki, hogy az akkori kormányzat megjelentesse -- mondta nekem anno. Nos ebben sok alapadat benne van. Ponori Thewrwek Auréllal közösen írták. Másik közismert munkája A Vénusz és a Mars ostroma. További munkái: A távcső világa, Csillagászati földrajz, valamint több egyetemi jegyzet is. Nem is beszélve a csillagászati évkönyvekben írt cikkeiről.
Számtalan újságcikkben, rádiós és televíziós fellépésben népszerűsítette a legősibb természettudományt.
zsoldos
Hozzászólások: 36
Csatlakozott: 2009.09.16. 21:55

Re: Dr. Marik Miklós

Hozzászólás Szerző: zsoldos » 2011.02.20. 19:38

Hmm... én kb. 10 felvételizőre emlékszem, és ötöt vettek fel... de a többi stimmel.
csakb
Hozzászólások: 951
Csatlakozott: 2009.09.16. 02:00

Re: Dr. Marik Miklós

Hozzászólás Szerző: csakb » 2011.02.20. 21:27

Tóni írta:Sajnos, én személyesen nem ismertem Marik Miklóst, de az általa szerkesztett CSILLAGÁSZAT c. könyv, amit az Akadémia Kiadó 1989-ben adott ki, magyar nyelvan a csillagászati ismeretek alfája és omegája.


Annyival egészíteném ki, hogy egy alapos frissítés ráférne már erre az alfára és omegára. De tény, hogy magyar nyelven jelenleg nincs jobb és tartalmasabb, ha bizonyos fejezeteket nézünk.

Pl. a változócsillagok világa iránt érdeklődők számára nagyon tudom javasolni Cooper és Walker Csillagok távcsővégen c. könyvét.
Válasz küldése

Vissza: “Egyéb csillagászati témák”