Miért ilyen kevés a fiatal amatőrcsillagász?

Minden olyan a csillagászathoz köthető téma, amely a fenti kategóriákba nem sorolható be.
astrohist
Hozzászólások: 3230
Csatlakozott: 2009.10.01. 20:27

Re: Miért ilyen kevés a fiatal amatőrcsillagász?

Hozzászólás Szerző: astrohist » 2010.10.05. 16:20

Kedves Gergő! Örültem a válaszodnak, egyetértek veled, és más levelezőkkel is. Mindenesetre annyi tény, erről egyre inkább meggyőződtem, hogy a fiatal nemzedékben sokkal többen érdeklődnek a csillagászat (és más értelmes tudomány, vagy művészet) iránt, mint ahoogyan sokan vélik. Azonban van aki szinte szégyenli, hogy ilyesmivel foglalkozik, mert egy hangos csoport (nem hinném, hogy a többség) kinevetésétől tartanak. A Csillagváros is arról tanúskodik, hogy szép számban vannak fiatalok (mondjuk úgy 15-től 30-ig) akik érdeklődnek a szép dolgok iránt, okosan kérdeznek és fejtik ki a véleményüket. Mindez nagyon bíztató, de nekem az a véleményem, hogy mégtöbbet kellene figyelni rájuk, foglalkozni velük, főleg ébren tartani az érdeklődésüket.
Nagy baj, hogy már a tanárok képzésénél is pl. a csillagászatot nagyon háttérbe szorítják, szegény leendő földrajz vagy fizika tanár honnan tudna érdeklődést kelteni, ha ő maga sem tájékozott kellően. Itt (is) kellene valamit lendíteni.
Azt gondolom, hogy ha összeadjuk a gondolatainkat, azért valamit mi is tudunk előre mozdítani.
Itt azért rátok is nagy szükség van. Az én fiatal éveimben más volt a stilus és életritmus: nem volt még tv, de több volt a személyes találkozás. Ti jobban ismeritek a mai stilust, és jobban tudjátok, mivel lehet valakit megfogni.
Nagyon fontos lenne, hogy a napisajtó a mindenféle ezotéria, meg világvége helyett értelmes és érdekes cikkeket hozzon. (Valaha nekem minden héten lejött egy-egy cikkem a néhai Esti Hírlapban. És csodálatos módon, mikor közvélemény kutatást végeztek, kiderült, hogy az olvasottságban a tudomány-terjesztés a harmadik, néha a második helyen állt.) Nagyon gyenge a tudomány népszerűsítés. Meghallgattam a "Minden tudás egyeteme" néhány előadását, hát bizony a régi TIT Szabadegyeteme alatt maradnak. Ott az is sokat számított, hogy a hallgatók nem csak hallgathattak, hanem pl. lejattolhattak a Kossth-díjas Marx Györggyel, vagy a nagyon ismert nevű Kullin Györggyel, vagy személyesen beszélgethettek a népszerű Öveges bácsival.
Egyszóval sok mindent tehetnénkl még.
Még csak egy apróságot: az előző levelemben én nem arra gondoltam, hogy valamelyik pártnak vagy világnézetnek érdeke az általános hülyítés. Megítélésem szerint a pártfelfogástól, világnézettől teljesen független, a saját milliárdjaikat halmozó multik célja a népbutítás. No, ennyit erről: Lajos
orhazoli
Hozzászólások: 73
Csatlakozott: 2009.09.16. 17:44

Re: Miért ilyen kevés a fiatal amatőrcsillagász?

Hozzászólás Szerző: orhazoli » 2010.10.06. 05:15

Az utolsó mondattal mélységesen egyetértek!
Avatar
Mzssiralop
Adminisztrátor
Hozzászólások: 279
Csatlakozott: 2009.07.29. 09:46

Re: Miért ilyen kevés a fiatal amatőrcsillagász?

Hozzászólás Szerző: Mzssiralop » 2010.10.06. 08:51

"Manapság egyre nehezebb átadni a csillagászati ismereteket, egyre nehezebb elérni a fiatalságot, főként a nagyvárosokban, ahol ezernyi más, könnyedebb szórakozási lehetőség is van a csillagászaton, a szakkörön kívül. Ehhez hozzájárulnak az egyre magasabb közlekedési költségek, és az, hogy a közművelődésre, kultúrára egyre kevesebb pénz jut egy elhibázott kultúrpolitika eredményeként."

Mindez a nyolcvanas évek elején volt, amikor (1982-ben) a vonatjegyek árát 100%-osan megemelték, (a Volánnál talán még jelentősebb volt az emelés). A gyerekek hétvégente inkább diszkóba jártak, bandáztak, balhéztak, ahelyett, hogy magukat pallérozták volna. És igen, a közművelődésből már akkor elkezdték kivonni az állami pénzeket. És igen, voltak akkor is szegények, akiknek a duplájára
emelt vonatjegy gondot okozott, vagy mert a családi kassza nem bírta, vagy azért,
mert a művház, a TIT már nem fizette ki a szakköri kirándulások, túrák
útiköltségét.

Elnézést, kicsit sarkított mindez, de tisztán emlékszem, hogy igenis ilyen lamentálások mentek szakkörvezetői körökben majd' harminc évvel ezelőtt. Mintha ma lenne, igaz?

Amikor a közművelődéssel foglalkozó kollégákkal találkozom, mindenütt azt
hallom, a hagyományos szabadidős tevékenységek már nemigen érdeklik a
mai fiatalokat (hát persze, azok minket érdekeltek).
A hagyományos szakköri mozgalmak, melyek fénykora a 60-as, 70-es években volt,
mára leáldoztak. Igen, akkoriban nem csak a csillagászatnak volt fénykora,
hanem más szabadidős tevékenységeknek is, l. táncházi mozgalom. De az egy
40 évvel ezelőtti világ. Össze sem hasonlítható a maival.

A világ nagyon-nagyon megváltozott, nem csak a fiatalkorunkhoz képest, de a húsz évvel ezelőtti, sőt, a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz képest is. De még az öt évvel ezelőttihez képest is.

Van egy újabb keletű generációs probléma, amit még nem nagyon értünk, vagy értjük ugyan,
de kezelni nem tudjuk (mások se), itt olvasható róla:

http://en.wikipedia.org/wiki/Generation_Z

A Z-generáció tagjai itt élnek köztünk, teljesen másként szocializálódtak, mások
a reakcióik, másként kezelik a dolgokat, jelenségeket, de hát ők egy fiatal generáció,
ők nem mi vagyunk - erre könnyű rájönni...

Én azért látom a fiatalokat, szerencsére a Polarisban két szakkört is működtetünk
(talán nem meglepő, hogy mindkettő mögött ott a folyamatos, rendszeres
munka, nem egyszerű a toborzás, nem könnyű a gyerekek megtartása,
ez nagyon sok, folyamatos munkával jár - de ez nem újdonság).

De nagyon sok helyen nem látom a fiatalokat, vagy azért, mert
tényleg nem érdekli őket a dolog, vagy azért, mert nem
foglalkoznak velük.

Ahogy Berkó Ernő mondja: CSINÁLNI KELL. (Ernő ugyan nem a
szakköri dolgokat csinálja, habár nyilván foglalkozik a fiatalabb érdeklődőkkel
is, hanem fantasztikus állhatottsággal észlel, amit mindenki elé
példaként lehet állítani.)

A Csillagászat Évében, a Z-generáció korában
a legsikeresebb program nem virtuális volt, hanem a járdacsillagászat (világszerte!), ahol
személyes távcsöves élményt kaptak az érdeklődők, arra járók, fiatalok-
öregek, mindenki. Láttak valami szépet a távcsőben, de ott állt mellette
a Távcsöves Ember, aki szépen elmagyarázta a látottakat, ezzel létrejött
egy személyes, nem virtuális kapcsolat ember és ember, és a két ember
és a csillagok világa között.

Ez figyelemfelkeltésnek teljesen jó, de mögé kell tennünk a rendszeres
munkát, a rendszeres foglalkozásokat, vagyis ahol csak lehet,
foglalkozni az érdeklődőkkel, utánunk jövőkkel. Ne csak az
utcasarkon találkozzunk, hanem más programokon is.
Ahogy azt olyan sokan csinálták és csinálják ma is. A legismertebb példa a fehérvári Hajmási József,
aki a buszpályaudvarhoz kivitte a távcsövét, és ebből nőtt ki a ma is
működő csillagvizsgáló.

Ne várjuk azt, hogy ugyanolyan pezsgés lesz, mint az űrhajózás
fénykorával nyilván nem "véletlenül" egybeeső mozgalmi fénykorral,
de azt igenis várjuk, hogy sokan ma is érdeklődnek a téma iránt,
csak el kell hozzájuk jutni. Az utcasarkon is, a szakkörben is (ha van),
vagy éppen az interneten.

Tehát csinálni kell és csináljuk is, minél több helyen!

Mzs
ferenc lovró
Hozzászólások: 336
Csatlakozott: 2010.01.21. 17:44

Re: Miért ilyen kevés a fiatal amatőrcsillagász?

Hozzászólás Szerző: ferenc lovró » 2010.10.06. 10:08

van két ötletem, az egyikről már korábban váltottam pár levelet sáfár péter (sp) kollégával. lehet, hogy rossz ötlet, de talán érdemes lenne beszélgetni róla.

1. juttassunk el csillagtérképeket általános és középiskolákba. van vzp kollégának egy szenzációs nagyméretű csillagtérképe, ami falra akasztható, és nem is drága. ebből talán nem túl nagy költséggel lehetne gyártani olyan változatokat (vzp?), amelyekre rákerülne szép nagy feltűnő betűkkel a csillagváros, mcse, hírek.csillagászat.hu, és hasonlóan fontos oldalak linkje, valamint távcsőboltok linkjei (esetleg ők ezért minimális összeggel támogathatnák az mcse-t, de ha nem, az sem gond, mert legalább eljutna a gyerekekhez a hír, hogy nem kerül milliókba egy jó távcső), esetleg valami szép megkapó idézet.

akár olyat is lehetne, amire körben rákerülnének ismertebb messier-ek fényképei, kistávcsöves rajzok, FIATAL magyar fotósoktól és észlelőktől, forrás- és életkormegjelöléssel.

persze a mostani is jó, de talán így mégjobban megfelelne a célnak (beetetés ;)).

a csillagtérképet ki-ki maga eljuttatná egy általa választott iskolába, ahol kitehetnék egy falra olyan helyen, ahol minden gyerek láthatja, hozzáférhet, nézegetheti.

a finanszírozás pedig úgy működne, hogy mindenki aki szeretne ilyet eljuttatni egy iskolának, MAGA megvenné, és ezzel támogatná a programot. ha pedig nincs ötlete, hogy hova juttassa el, másoktól kaphatna tippeket biztosan. tehát fontos, hogy ne az mcse-nek kelljen ezeket kifizetni.

2 ilyen térképre én máris pályáznék, egyet egy középiskolába, a másikat falunk általános iskolájába juttatnám el.

2. jön a karácsony, ajándékozzunk 2011-es mcse tagságot gyerekeknek, fiataloknak

a tagságokra pályázni lehetne. a dolog lényege persze, hogy lehetőleg rászoruló, még tanuló fiatalok (vagyis általános iskolás, középiskolás vagy felsőoktatásban tanuló emberek, max 23-24 éves korig) kapjanak lehetőséget, bár ennek ellenőrzése gondolom lehetetlen, de bízzunk benne, hogy aki megteheti, hogy mcse tag legyen önerőből is az nem fog indulni ezen a pályázaton (talán azt megadhatnák, melyik intézmény tanulói). esetleg december közepéig lehetne beküldeni a pályaműveket - a témaköröket közösen kitalálhatnánk -, melyeket egy pár fős "bizottság" elbírálna, és nyertes(eke)t hírdetne mondjuk dec 24-én. a pályázatok kis esszék lennének, próza akár vers is lehetne, de akár még festmény, grafika, dal is. témakörök pl: csillagos ég, elképzelt világok, fényszennyezés, miért szeretnék csillagász lenni?, stb.

azért írtam nyerteseket, mert ugyanúgy dec 15-ig lehetne felajánlásokat tenni, hogy ki szeretne tagságot ajándékozni. így a végén nem csak 1-2 de akár több tucat nyertest is lehetne hírdetni. (sőt, talán ha az mcse ezekre az ajándék tagságokra adna egy jelképes kedvezményt (pl 5e ft lenne az ajándék-tagság), akkor lehet, hogy mégtöbben ajándékoznának ilyet.)

persze ezt a pályázatot minél több olyan helyen meg kellene hírdetni ahol érdeklődő fiatalok előfordulhatnak (hírek.csillagászat.hu, mcse.hu, fórumok (index, maki, stb)). vagy fizikatanárok felé továbbítani a hírt (biztos nekik is vannak gyülekezőhelyeik a neten vagy a való világban).

ha jónak tartjátok az ötletet, én máris neveznék 1 ajándék tagsággal.

mit gondoltok?
nincs aláírás
Horvaista
Hozzászólások: 7
Csatlakozott: 2009.09.09. 15:33

Re: Miért ilyen kevés a fiatal amatőrcsillagász?

Hozzászólás Szerző: Horvaista » 2010.10.06. 10:56

Nekem nagyon tetszik a plakátos ötlet, főleg, hogy középiskolában én is ismeretterjesztéssel foglalkoztam, és úgy gondolom, hogy tényleg fontos az, hogy a gyerekek már kiskorukban megismerkedjenek, egyáltalán találkozzanak a csillagászattal.
Visszatérve a témához, ilyen poszterre én is igényt tartanék ha az ötlet a gyakorlatban is megvalósul. Sőt, egy ilyen plakátot úgy is el lehetne juttatni az iskolákba, hogy egy bevezető előadás keretein belül (mondjuk csak egy negyedórás ppt a Naprendszerről) bemutatnánk a csillagászatot és persze reklámoznánk az MCSE-t csillagvárost stb-t. Ez csak egy felvetés, természetesen ezt is egyeztetés után az intézménnyel... Saját tapasztalatól tudom, hogy már az is figyelemfelkeltő egy iskolában ha egy idegen előadó megjelenik :-)
Szerintetek nagyon megvalósíthatatlan gondolat?
ferenc lovró
Hozzászólások: 336
Csatlakozott: 2010.01.21. 17:44

Re: Miért ilyen kevés a fiatal amatőrcsillagász?

Hozzászólás Szerző: ferenc lovró » 2010.10.06. 11:06

azt még elfelejtettem, hogy a plakátra lehetne egy ilyen "tudtad-e?" szekciót írni, amiben felsorolásszerűen lehetne arról írni, hogy pl milyen hasznos észleléseket végezhet egy amatőr akár egyszerű olcsó táv- vagy látcsővel is, hány amcsill van mo-n, stb. ügyes emberek biztos össze tudnának dobni valami olyat, amivel sok fiatalt fellelkesíthetnénk.
nincs aláírás
astrohist
Hozzászólások: 3230
Csatlakozott: 2009.10.01. 20:27

Re: Miért ilyen kevés a fiatal amatőrcsillagász?

Hozzászólás Szerző: astrohist » 2010.10.06. 15:28

Halló! Ferenc és Anita ajánlatait nagyon jónak tartom! Valahogyan így kellene. az MCSE vezetőség kicsit kidolgozhatná a gyakorlati kivitelt. Én benne vagyok Anita ajánlatában, ha kell "átadó-előadóként" is.
Propagáljátok az MCSE főtitkára felé is! Üdv: Lajos
maro
Hozzászólások: 289
Csatlakozott: 2009.09.21. 10:14

Re: Miért ilyen kevés a fiatal amatőrcsillagász?

Hozzászólás Szerző: maro » 2010.10.07. 13:05

ferenc lovró írta:jön a karácsony, ajándékozzunk 2011-es mcse tagságot gyerekeknek, fiataloknak

Nagyon jó ötletnek tartom, ha tényleg van rá igény. (Azaz, ha vannak akik anyagi okok miatt nem lehetnek tagok.) Ha lesz aki megszervezi és levezényli - mert az nagy munka - akkor egy tagságot én is állok.

A térkép is jó ötlet, tudnék is egy helyet neki.
zsofla
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: 2009.09.22. 19:18

Re: Miért ilyen kevés a fiatal amatőrcsillagász?

Hozzászólás Szerző: zsofla » 2010.10.07. 16:47

Nekem legnagyobb vágyam és álmom, hogy csillagász legyek! A gondom csak annyi, hogy sosem voltam matekból jó, így semmi esélyem sem lenne az egyetemen. Vannak ismerőseim, akiknek a kisujjukban van az egész, mégsem használják ki ezt az érzéket/tehetséget. Bár cserélhetnék velük, már valószínű az ELTE végzős hallgatója lennék fizika alapszakon, és mennék mester szakra csillagásznak...sajnálom, hogy az emberek döntő többségét nem érdekli, hogy miért létezünk, miben létezünk, egyáltalán miért vagyunk. Számomra igazán ennek van értelme, ezzel foglalkozni, mert a mindennapi felesleges dolgok nem számítanak ilyen kérdések mellett, de sajnos alkalmazkodni kell. Az emberek természetesnek veszik az egészet, és nem fogják fel mekkora csoda ami történt/történik...ez kellene, hogy mindenkinek a szeme előtt lebegjen és arra törekedni, hogy megértsük a világunkat, az Univerzumot, mert ha bele gondolok annyira jelentéktelen minden gond, minden hétköznapi kis butaság, eltörpül az egész ahhoz képest ami odakint történik...Sajnálom, hogy a velem egy időseket(21) sem érdekli már a csillagászat, a nálam fiatalabbakról már nem is beszélve.
orhazoli
Hozzászólások: 73
Csatlakozott: 2009.09.16. 17:44

Re: Miért ilyen kevés a fiatal amatőrcsillagász?

Hozzászólás Szerző: orhazoli » 2010.10.07. 17:00

Szentmártoni Béla, aki a hazai amatőr mozgalom egyik kiemelkedő alakja volt. Egyszer elkésett egy előadásról, melyet neki kellet volna tartani. Majd amikor megérkezett, azt mondta: "Ugyan, mi ez a pár percnyi késés a világegyetem korához képest!"
Ezen a fórumon ezt sokan értik. Az lenne a cél, hogy a társadalomban is sok-sok ember értse eme remek megjegyzés lényegét!
Válasz küldése

Vissza: “Egyéb csillagászati témák”