Jó lenne, újra feléleszteni ezt a topicot, mert sok az új ember, és az eddigi történetek mind nagyon érdekesek. Leírom a magamét.
Én úgy kezdem a saját történetemet, hogy nem kezdődött sehol. Kb úgy születtem, hogy érdekelt a tudomány. Mindent megnéztem és elolvastam, amihez hozzáfértem. Ha játszottam, űrhajókat építettem LEGO-ból. Ennek az lett a vége, hogy kikötöttem a BME-n és gépészmérnök lettem. Közben folyamatosan rakétákon járt az eszem. Egyszer még meg is pályáztunk egy NASA pályázatot, ahová egyetemistáktól várták a műveket és ösztöndíjat lehetett nyerni. Nem tudtuk, hogy abban az évben nem volt gépész téma, de mi írtunk egy nagyon lelkes levelet, fullosan letegezve a címzettet, hogy "helló, jelentkeznénk a NASA-hoz"...
Éveknek kellett eltelnie, mire az idegen email-címhez arcot it tudtam csatolni, hogy kit is tegeztünk telibe...
Dr. Bérczi Szaniszlót.... ÁH!!!!!!
))
Az egyetemen hallgattam űrkutatást és relativitás elméletet, és persze a csatlakozó tudományokat, mint termodinamikát, kémiát, stb.
Volt bennem viszont egy nagy rés. Semmi nem kötötte ösze az elméletet a gyakorlattal. Valahonnan mindig tudtam, hogy mikor van csillaghullás, és mentem is nézni. Valahonnan tudtam, hogy a kapásmentes horgászós éjjszakán felnézve, felettem az a nagy maszat a Tejút. De mi az a többi sok kis pötty? Én voltam, aki megmutatta a többieknek a Hale-Bopp üstököst a karate edzőtáborban, a Mátrában, de nem tudtam, honnan jön és hová megy. Olvastam az Idő rövid történetét, letöltöttem az összes fellelhető videót Stephen Hawkingtól, aki a mai napig példaképemnek tartok, mind tudományos érdemei, mind kitartása miatt, emberileg. Galaxisokról beszélt, fekete lyukakaról, de én még egy bolygót sem láttam életemben.
Valami hiányzott.
Talán még napra is emlékszem, amikor elhatároztam, hogy megismerem az eget és veszek egy távcsövet.
2011 tavaszán Münchenben dolgoztam, és egy hotelszobában ülve olvasgattam egy hírportál anyagát. Megjelent egy cikk arról, hogy elkészült egy 3D-s modell az összes eddig fellelt csillagról, aminek nagyjából meg tudták határozni a térbeli koordinátáit a Földhöz képest.
Mi több, ezt belerakták egy szabadon letölthető és nézegethető kliensbe. Letöltöttem és ámultam-bámultam. Megértettem, hogy hol van a naprendszer, hol vannak a legközelebbi csillagok hozzánk képest. Milyen közel is vannak a csillagképekben megtalálható csillagok Naphoz, és milyen borzasztóóóóó sok csillagot ismerünk, de ezek mégis milyen pici helyen vannak a Tejútrenszerben.
http://www.haydenplanetarium.org/universe/download/Feltettem magamban a kérdést: vajon foglalkozik ezzel valaki kis hazánkban, amatőr szinten?
Begépeltem a gugliba, hogy "amatőr csillagászat", és azóta elnyelt a fekete lyuk!
Meglett az MCSE, a Polaris, a Csillagváros, a Makszutov távcsőbolt, meglett az első távcső és onnan már nem votl megállás. Bámulom az eget szabad szemmel, távcsővel, gyalogosan, repülőből, hajóból,
ha más nincs, a Stellarium-on keresztül. Több ezer oldalnyi információt olvastam el és szívtam magamba, és még sehol sem vagyok! Épp, csak elkezdtem megérteni, hogy miért is volt óriási dolog, hogy általános iskola óta imádom a matekot, a fizikát, a kémiát! Nem kellett újratanulnom semmit. Ha valami információ elkopott, pillanatok alatt visszatért. A periódusos rendszer, az atomok felépítése. Mind-mind hasznomra vált.
Gyerekként az ember nem érti, még csak nem is sejtheti, hogy eltelhet akár 20-25 év is, mire újra elő kell vennie a megszerzett tudását, és az bizony mennyire hasznos lesz! Nem azért, hogy hatlamat szerezzek mások felett, nem azért, hogy pénzt csináljak belőle, hanem mert borzasztó nagy örömet okoz, hogy tudományos hobbim van és értem, mi miért van.
35 évesen néztem először távcsőbe, és pontosan tudtam, hogy amikor életemben először belenézek, a Szaturnusz fog nekem integetni. Így is lett. Itt találkozott végre az elmélet a gyakorlattal, és elkezdődött egy új korszak. Amatőr csillagász lettem.