-"És tudod a dinoszauruszok attól pusztultak ki, hogy egy hatalmas szikla csapódott bele a Földbe!"
A nagycsoportos óvodás fiú egy képre bökött. A grafikán egy hatalmas kő zúzta ízzé-porrá a páfrányokkal és trópusi növényekkel borított talajt.
-"Honnan jött a kő?"- kérdezte nagy, tágra nyílt kék szempárral az 6 éves kislány, de válasz helyett csak egy vállrándítást kapott.
És igen, ez a kérdés indított el 13 évvel ezelőtt Világegyetem megismerése felé vezető úton. Általános iskolában a második legtöbbször látogatott hely a könyvtár volt, ahol rengeteget foglalkoztam a csillagászattal, és halálra untattam, boldog-boldogtalant az űrkorszakkal, távcsövekkel, különböző objektumok képeivel, és véget nem érő számadatokkal, így nem csoda, hogy az érdeklődés a gimnáziumban szenvedéllyé vált. Másodévesként indítottam egy szakkört az iskolámban, mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem úgy kezdődött, ahogy vártam. Az ambiciózus, érdeklődő, alapvető fizikai ismeretekkel rendelkező tinédzserek helyett (kivéve a 8.g-s fiúkat) 11 éves 5.-eseket kaptam. Nem igazán tudtam, hogy mit kezdjek így hát az egyetlen kérdést tettem fel ami az eszembe jutott:
-"Ki szeretne csillagász lenni?"
Egyszerre 12 kéz lendült a magasba és ekkor rájöttem, hogy akkor lehet a legjobban megkedveltetni a csillagászatot, ha az alapoknál kezdi az ember. És így is lett, a szakkör 1 évig ment minden pénteken és végül a kis 5-esek tudták, mik azok az üstökösök, mik a részeik, és megértették, hogy csupán apró porszemek vagyunk az Univerzumban a hatalmas méretű csillagvárosokhoz képest (
). A nagyok pedig rájöttek, hogy mi az a spagetti-hatás és a mikrohullámú háttérsugárzás, valamint azt, hogy mi a különbség a meteor és a meteorit között. Aki már tartott előadást az tudja, hogy ez feledhetetlen élmény, felkelteni az érdeklődést és új dolgokat tanítani...
Azután 2009-ben a Galilei vetélkedő 3., valamint a Piszkéstetői pályázat 2. helyezése mutatta meg, hogy nagyon sok olyan ember van, akit tényleg érdekel a csillagászat és megvan rá az igény, hogy megismerhessék a körülöttük lévő világot. Ki asztrofotózással, ki rajzokkal, ki pedig hosszú észleléssel töltött órákkal a ragyogó égbolt alatt.
Erre a tényre 2007 nyarán döbbentem rá ténylegesen, mikor elmentem életem első csillagász táborába: Ágasvárra. Úgy érzem, hogy nemcsak sokat tanultam, de életre szóló barátságok kötődtek, és amiért köszönettel tartozom az MCSE-nek. Ezek után még további 2 alkalommal mentem ebbe a nyári táborba, ez évben pedig a kialakult baráti körrel szerveztünk egyet.
A helyzet mostani állása szerint várom, hogy elfogadják a jelentkezésem az ELTE Fizika szakára, hogy én is hivatásos csillagász lehessek.