Hozzászólás
Szerző: Sidius » 2018.01.22. 20:31
Egész nap egy felhő se volt az égen, szinte pattogtam, úgy dolgoztam, jól el is fáradtam késő délutánra. Már csábítóan fénylett az első negyed felé tendáló Hold, épp megfelelő megvilágítással a Taurus-Littrow-völgy megfigyelésére, ahol 1972-ben, azóta is utoljára lépett ember a felszínre. Láttam már így egy párszor, de lebilincselt, hogy a holdfény jelenléte ellenére mennyi csillag látszott, több, mint amit nyár óta bármikor láthattam. Olyan tiszta volt a levegő, mintha valami varázslat lenne a háttérben, a hőmérséklet pedig meredeken zuhanni kezdett. Sietve, néhány falat után eltoltam a csillagda tetejét, annál is inkább, mert a Szíriuszon kívül minden csillag egészen nyugodtan világított, de az se sántikált annyira, mint általában. A biztonság kedvéért a Baader UHC-t is a zsebembe csúsztattam, ilyen átlátszóság mellett talán a holdfény ellenére is később mélyegezni fogok-gondoltam. Fürge mozdulatokkal csomagoltam ki a 249/5000-es Cassegraint, kihuzatába egy 20 mm-es Scopium SWA került, amit nemrég vettem, mint a legolcsóbb, tényleg nagylátószögű okulárt. Ennek nem sok kockázata volt, eddig 250x-hez Plössl volt használatban, és a Caasegrain távcső ilyen nyílásviszonnyal minden okulárral legalábbis jól képez le. (Titokban a szándékom ezen okulár nagy fényerőre adaptálása lenne, de még nem jutottam oda.) Nem csalódtam, 250x-nél minden Apollo leszállóhely egy látómezőben lesz, a kép mindenütt éles, a peremen csupán jelentéktelen színhiba van, mindezt az erős görbületű lencsetagok láttán nem hittem volna… Úgy becsülöm, hogy nagyjából F/6 (tükör) környékéig egész jó lehet ez az okulár, de nagyobb fényerőnél viszont sokkal rosszabb a Plösslnél, ugyanis fényerős Newtonnál teljesen rossz koncepció a fókuszon kívül elhelyezett első plánkonkáv tag, mert csak ront az amúgy is jelentős kómahibán. Erről a 202/600 kihuzatában röviden meg is győződtem… Gyorsan beállítottam a T-Littrow-völgyet a látómező közepébe, és rögtön láttam is a mintegy másfél kilométer széles fehér –de ennél a megvilágításnál még sápadt- kígyónyelv szerűen, villaként elágazó törmeléktakarót, amely az Apollo 17 felszíni fotóin is sok helyen jól látható. Nagyon rég vadászok a központi hegykomplexum mellett a leszállóhelyet körülvevő 6, egyenként 4-450 méteres kráterre, ugyanis ha sikerülne a nyomukra bukkanni, akkor a leszállóplatform helye pixel pontossággal jelölhető lenne a felvételen. Ebből a szempontból az Apollo 17 leszállási környezete teljesen egyedi. Esetleg még a 16-os expedíció Holdat érésének pontja -ha nem is ennyire-de nagyon pontosan adódna, szintén a tereptárgyak helyzetéből. Azt se tudom, hogy egyáltalán valaha sikerül-e, (sikerülhet-e) mert eddig 500 méter felbontás alá sosem jutottam, de úgy érzem, hogy tökéleteshez közeli nyugodtságnál lenne esély, bár az optikai képalkotás fizikája köztudottan egy fal. Csak nem tudom, hogy már ott állok, vagy még csak egy lépésnyire tőle. A Hold esetén ezt egyáltalán nem könnyű megmondani. Épp a kamerát igyekeztem fókuszálni, amikor a láthatáron felhők jelentek meg, és tíz perc alatt teljesen beborították az eget… Néha lottózom, így a nullánál kicsit több esélyem van, hogy nyerjek is. Azon merengtem a hidegben a felhők alatt, hogy legalább derült ég lehetne néha, ha már más jót nem is tudok Európa közepéből mondani. Ha nyernék, biztosan végleg kereket oldanék valahová, ahol nemigen kell fűteni, és sok a derült éjszaka.