Rigel írta:
Ettől még te persze HIHETSZ abban, hogy az energia és az anyag örök és állandó mennyiségű, de konkrétan vannak a valóságnak olyan fizikai közelítő modelljei, amelyek megcáfolják ezt. És mi a fizikáról beszélünk most, nem a személyes hitünkről.
Igen, azt szeretném, ha a fizikáról beszélnénk és senki sem foglalkozna itt mások – vélt vagy valós – vallásos hitével. Annyit mondok csak, hogy nekem az életben eszembe sem jutott volna az energiamegmaradás törvényét vallásos hitnek titulálni. Ezzel ti jöttetek elő, s javasolnám, hogy a továbbiakban tartózkodjatok az ilyen kitételektől, már csak azért is, mert olyan nemkívánatos irányba viheti a társalgást, ami – ismerve a moderátorok eziránti szigorúságát – kizárásokat vonhat magával.
Vagyis maradjunk a témánál, s maradjunk a fizikánál.
Az energiamegmaradás kérdése szerintem összefügg a sötét energiával is, mert ha még valami anyagféleségnek fogjuk is fel, akkor is expanzív, gyorsító hatást fejt ki a hagyományos anyagra, amihez energia szükséges. Honnan van, s honnan jön ez az energia? Ezt kérdezte korábban Nagy Péter fórumtársunk, s ezt kérdezem én is.
...a kvantumfizika szerinti (pontosabb) közelítésben már teljesen más az energiamegmaradás helyzete, az általános relativitáselméleten alapuló közelítésben pedig egyáltalán nem is létezik általános értelemben.
Mármost, ha a kvantumfizikából és az általános relativitáselméletből nem lehet levezetni az energiamegmaradás törvényét, ez még nem biztos, hogy azt jelenti, hogy akkor nem is létezik ez a törvény, hanem esetleg azt, hogy a fenti két elmélet ebből a szempontból nem tekinthető TELJESNEK. Ezt a gyanút már több tudós megfogalmazta, s maga Einstein is élete végéig munkálkodott (sikertelenül) egy olyan egyesített elméleten, ami az ő általános relativitáselméletét közös platformra hozza a kvantumelmélettel. Ma is dolgoznak ezen kutatók, de egyelőre nincs még olyan elmélet, ami legalább olyan eredményesen, s konzisztens módon tudná e két diszciplínát egyesíteni, mint ahogyan külön-külön ezek a maguk területén eredményesek.
Az energiamegmaradás elvének sérüléséről Univerzum szinten csak úgy lehet felelősen nyilatkozni, ha az egész rendszert átlátjuk, s meg tudjuk vonni az energiamérlegét. Számomra nem úgy tűnik, hogy a standard kozmológiai elmélet erre képes lenne. Nem csupán azért, mert nincsenek még megbízható adataink arról, hogy az általunk belátható világegyetem a teljes Univerzumnak mekkora részét képezi, s nincs-e esetleg olyan ismeretlen zuga, ami jelentősen megmásítaná az eddigi fizikai képünket világunkról. Másfelől azért, mert a standard elmélet úgy fogalmaz, hogy "a Planck-idő előtti korszakról nincs fizikai képünk"...Tehát maga is elismeri ezzel, hogy nem teljes az elmélet, hiszen tudományos igénnyel nem tud számot adni arról, hogyan került az Univerzum abba a sűrű, forró állapotba, ami az Ősrobbanás kezdeti időszakára jellemző. Ezen hiányosságok miatt nem is lehetséges korrekt energiamérleget vonni az Univerzum egészéről, így az energiamegmaradás megsérüléséről sem lehet meggyőzően nyilatkozni. Ha meg a kérdést induktív módon, tehát az egyes esetekből következtetünk az általánosra, akkor a gyakorlatban az energia megmaradását mindenütt tapasztalhatjuk.
Ugyanakkor léteznek olyan kozmológiai elméletek, amik ilyen szempontból teljességre törekednek, vagyis ahol sem a világegyetem, sem a benne működő anyag, s energia nem a "semmiből", vagy az ismeretlenből pattan elő. Ezen elméletek szerint az Univerzum anyagilag véges, térbelileg zárt, s létezését ciklikus tágulások és összeroppanások vég nélküli sorozataként kell felfogni. Ebben a modellben nincs semmiből való keletkezés, ill. eltűnés, hanem az összesített energiaszint minden pillanatban állandó, viszont folytonos átalakulásban van egyik formából a másikba.
A ciklus kezdetén (Ősrobbanás) az anyag energiaszerű állapotban van, míg a másik véglet, mikor az összes anyag tömegszerű állapotba (egyetlen nagy fekete lyukba) tömörül, s ezután egy átalakulással (visszapattanással, bouncing) kezdődik a ciklus elölről. Jelenleg egy köztes állapotban vagyunk, ahol mind az energiaszerű (expanzív), mind a tömegszerű (gravitációs) hatások egyaránt számottevően jelen vannak, de a hosszú távú tendencia az, hogy a gravitáció végül felülkerekedik, s a rendszer visszakerül a ciklus kiindulási állapotába.
Az elmélet szerint ebben a rendszerben nincs energia "keletkezés", sem "eltűnés", vagyis az energiamegmaradás törvénye sem sérül. Ebben a felfogásban ha egyáltalán létezik is a "sötét energiának" nevezett szubsztancia, annak expanzív, energiaszerű hatása is egy idő után kimerül a tágulás során, s végül ennek is át kell alakulnia tömegszerű állapotba, s ezután az egész rendszer összeroppanásba fordul mindenképpen.
Számomra ezek a ciklikus modellek sokkal inkább elfogadhatóak, mint a jelenlegi standard kozmológiai elmélet szerinti epizodikus modell, ahol a világ – meg nem határozott módon – keletkezik, anyagával, terével, idejével, energiájával együtt, aztán vég nélkül tágulva elenyészik – szintén meg nem határozott módon – valamerre.
