Tisztelt dgy!
Elnézésedet kérem, hogy itt zavarlak egy másik témában, de ezek szerint csak Te tudsz választ adni a " Fekete lyukak és az idő " című fórumban feltett kérdésemre. Nagyon megköszönném ha bele tudnál pillantani és elmondanád a véleményed.
Köszönettel : Nata
Dávid Gyula kérdések
Re: Dávid Gyula kérdések
Remélem, nem tűnök türelmetlennek, csak attól tartok, a kérdésem kicsit elsikkadt. Bár lehet, hogy csak nem volt rá idő.
SzZoli írta:Kicsit korábban "hangzott el":
>>A standard modellben a galaxisok (kis lokális perturbációktól eltekintve) nem is mozognak, így ha szigorúan vesszük, sebességük nulla.<< (DGy)
Ezt hogyan kell értelmezni? Hogyhogy nem mozognak? Minek köszönhető, hogyan értelmezhető a vöröseltolódásuk? Az ezt leíró matekot nem ismerem, de úgy tudom, az áltrel egyenleteinek megoldásai között vagy táguló, vagy összezuhanó Univerzum kell, hogy szerepeljen, legalábbis az Einstein által bevezetett, majd elvetett lambda kozmológiai konstans nélkül.
>>A Hubble-törvény valóban fontos és igaz természeti törvény, de egészen másról szól, mást jelent, mint a szokásos értelmezése (erről majd máskor részletesebben)<<(DGy)
Bizonyára itt van a kutyus elásva... szóval mit is takar a Hubble-törvény, ha nem a "szokásos értelmezését"?
Re: Dávid Gyula kérdések
Sziasztok
SzZ írta:
> Remélem, nem tűnök türelmetlennek, csak attól tartok, a kérdésem kicsit elsikkadt.
Nem sikkadt el, sőt.
Az utóbbi hetekben itt kapkodtam fűhöz-fához, próbáltam válaszolgatni a legkülönbözőbb kérdésekre. Ennek ellenére sok kérdés maradt megválaszolatlan, és sokra írtam azt, hogy majd részletesen visszatérek rá. Emiatt bizonyára többen meg is sértődtek. Ráadásul átnézve mindezt, úgy látom, a kérdések nagy része egy központi problémakörhöz kapcsolódik, a válaszaimból viszont ez nem nagyon látszik.
Úgy érzem, ez így nagyon nem hatékony. Én verem a billentyűket napestig, ti meg úgy érzitek, nincs válasz. Ezért arra gondoltam, egy kicsit hosszabb, ám szisztematikusabb felépítésű cikksorozatban próbálom elmondani a specrel, az áltrel és a kozmológia geometriai szemléletének alapjait, lehetőleg nem úgy, ahogy azt az érdeklődők már sok könyvben olvashatták (mert ez láthatóan sokaknál nem ment át a rivaldán
. Ennek során szép lassan érinteni fogom a függőben maradt, és a fő téma láncára felfűzhető kérdéseket. Remélem, ez a felépítés mindannyiunknak hasznos és tanulságos lesz. (SzZ, nem akarlak biztatni, de a most megismételt kérdésed csak a tárgyalás igen késői fázisában kerülhet sorra...
Közben azért vegyétek figyelembe azt is, hogy az itteni írogatást nem főállásban csinálom, és igen sok más irányú kötelezettségem is van. Szóval csak lassan, pontosan, szépen, ahogy a fekete lyuk megy az égen (tisztelet a hipergyors kivételeknek), a tudomány pillanatnyi állása szerint előttünk az örökkévalóság...
Köszönöm az érdeklődést és a türelmeteket.
dgy
SzZ írta:
> Remélem, nem tűnök türelmetlennek, csak attól tartok, a kérdésem kicsit elsikkadt.
Nem sikkadt el, sőt.
Az utóbbi hetekben itt kapkodtam fűhöz-fához, próbáltam válaszolgatni a legkülönbözőbb kérdésekre. Ennek ellenére sok kérdés maradt megválaszolatlan, és sokra írtam azt, hogy majd részletesen visszatérek rá. Emiatt bizonyára többen meg is sértődtek. Ráadásul átnézve mindezt, úgy látom, a kérdések nagy része egy központi problémakörhöz kapcsolódik, a válaszaimból viszont ez nem nagyon látszik.
Úgy érzem, ez így nagyon nem hatékony. Én verem a billentyűket napestig, ti meg úgy érzitek, nincs válasz. Ezért arra gondoltam, egy kicsit hosszabb, ám szisztematikusabb felépítésű cikksorozatban próbálom elmondani a specrel, az áltrel és a kozmológia geometriai szemléletének alapjait, lehetőleg nem úgy, ahogy azt az érdeklődők már sok könyvben olvashatták (mert ez láthatóan sokaknál nem ment át a rivaldán
. Ennek során szép lassan érinteni fogom a függőben maradt, és a fő téma láncára felfűzhető kérdéseket. Remélem, ez a felépítés mindannyiunknak hasznos és tanulságos lesz. (SzZ, nem akarlak biztatni, de a most megismételt kérdésed csak a tárgyalás igen késői fázisában kerülhet sorra... Közben azért vegyétek figyelembe azt is, hogy az itteni írogatást nem főállásban csinálom, és igen sok más irányú kötelezettségem is van. Szóval csak lassan, pontosan, szépen, ahogy a fekete lyuk megy az égen (tisztelet a hipergyors kivételeknek), a tudomány pillanatnyi állása szerint előttünk az örökkévalóság...
Köszönöm az érdeklődést és a türelmeteket.
dgy
Re: Dávid Gyula kérdések
Éppen ezt akartam mondani, hogy csodálom, hogy van időd minderre...
Mert persze élvezettel olvasom soraidat, és iszom minden információd, de azért ez rád meglehetős mennyiségű (ha más nem) gépelnivalót helyez.
De azért, ha erőd/időd engedi, ne hagyd abba
Mert persze élvezettel olvasom soraidat, és iszom minden információd, de azért ez rád meglehetős mennyiségű (ha más nem) gépelnivalót helyez.
De azért, ha erőd/időd engedi, ne hagyd abba
Namost... Ez vagy valami, vagy megy valahová... Nem?
Re: Dávid Gyula kérdések
Érdeklődéssel várom a cikksorozatot és köszönöm az eddigi válaszokat is.
Csodáltam is, hogy bírtad energiával az alkalmanként igen hosszú válaszok legépelését illetve türelemmel a kérdéseinket, melyek között egy-két önjelölt "kozmológus" fárasztó agyalgása is előfordult, szerencsére ilyesmi viszonylag ritkán.
Szóval, én is csak további írásra tudlak buzdítani, ha majd az időd engedi.
Csodáltam is, hogy bírtad energiával az alkalmanként igen hosszú válaszok legépelését illetve türelemmel a kérdéseinket, melyek között egy-két önjelölt "kozmológus" fárasztó agyalgása is előfordult, szerencsére ilyesmi viszonylag ritkán.
Szóval, én is csak további írásra tudlak buzdítani, ha majd az időd engedi.
Re: Dávid Gyula kérdések
Tisztelt Dávid Gyula!
Sokak után, én is szeretném megköszönni az előadásait.
Eddig Az Univerzum története és a Különleges anyagok, különleges helyek az Univerzumban sorozatokat sikerült meghallgatnom.
Nagyon kellemes élményt nyújtott az érthető, átfogó és szórakoztató stílusa.
Persze rengeteg kérdés is felemrült bennem. Ezekből hármat tennék most fel.
1. Az előadsok során említett könyvek listája elérhető valahol?
Elsősorban a tudományos ismeretterjesztők érdekelnének, de szórakoztató irodlami alkotások is.
2. Az antianyag titkában lettem figyelmes az alábbira:
Létezik olyan folyamat, melyben egy elektron kibocsát egy W bozont, ami elviszi a töltését és tömegének nagyrészét, és egy neutrinó megy tovább. Miért tekintjük az elektront elemi részecskének? Miért nem egy neutrinó W bozon párból álló kötött állapotnak? (mint ahogy a proton sem elemi)
3. Az Univerzum jelenlegi tudásunk szerint sík, azaz végtelen és határtalan.
Igaz volt ez a Nagy Bumm idején is? Vagy akkor volt egy véges térfogata? Vagy a kezdeti pillanatokban is már végtelen volt?
Köszönettel
Kottek Krisztián
Sokak után, én is szeretném megköszönni az előadásait.
Eddig Az Univerzum története és a Különleges anyagok, különleges helyek az Univerzumban sorozatokat sikerült meghallgatnom.
Nagyon kellemes élményt nyújtott az érthető, átfogó és szórakoztató stílusa.
Persze rengeteg kérdés is felemrült bennem. Ezekből hármat tennék most fel.
1. Az előadsok során említett könyvek listája elérhető valahol?
Elsősorban a tudományos ismeretterjesztők érdekelnének, de szórakoztató irodlami alkotások is.
2. Az antianyag titkában lettem figyelmes az alábbira:
Létezik olyan folyamat, melyben egy elektron kibocsát egy W bozont, ami elviszi a töltését és tömegének nagyrészét, és egy neutrinó megy tovább. Miért tekintjük az elektront elemi részecskének? Miért nem egy neutrinó W bozon párból álló kötött állapotnak? (mint ahogy a proton sem elemi)
3. Az Univerzum jelenlegi tudásunk szerint sík, azaz végtelen és határtalan.
Igaz volt ez a Nagy Bumm idején is? Vagy akkor volt egy véges térfogata? Vagy a kezdeti pillanatokban is már végtelen volt?
Köszönettel
Kottek Krisztián
Kottek Krisztián
Re: Dávid Gyula kérdések
KK kérdezte:
> Az előadások során említett könyvek listája elérhető valahol?
> Elsősorban a tudományos ismeretterjesztők érdekelnének,
> de szórakoztató irodalmi alkotások is.
Nincs a neten ilyen lista, de egy hasonló jelegű egyetemi előadáshoz készítettem egy listát az ajánlott irodalomról, megkeresem, és kiteszem ide. Persze már nem emlékszem, hogy az öt évnyi sorozatban pontosan melyik könyveket emlegettem, de azért elég nagy lesz az átfedés...
> Az antianyag titkában lettem figyelmes az alábbira:
> Létezik olyan folyamat, melyben egy elektron kibocsát egy W bozont,
> ami elviszi a töltését és tömegének nagyrészét, és egy neutrinó megy tovább.
> Miért tekintjük az elektront elemi részecskének? Miért nem egy neutrinó W bozon
> párból álló kötött állapotnak? (mint ahogy a proton sem elemi)
A kérdés jó, az idézés pontatlan. A W bozon sokkal nehezebb, mint az elektron! Ami azt illeti, a protonnál is nehezebb. Tehát nem mondhatjuk, hogy "az elektron tömegének nagy részét viszi el a W bozon", hiszen annál sokkal többet visz el... miből is? Az elektron energiájából (ha van neki elég), vagy a "vákuumbankból" (a vákuumfluktuációkból) felvehető, igen rövid idő alatt visszafizetendő kölcsönből (részletek az előadásban).
Az, hogy melyik részecskét tekintjük "eleminek", pusztán megállapodás kérdése. Matematikailag ugyanúgy írjuk le az elektron két (pl felfelé és lefelé álló spinű) állapotát, mint egy elektron-pozitron párt, vagy egy protonból és egy neutronból álló rendszert. Az, hogy az második esetben két részecskéből álló összetett objektumról, az elsőben pedig egyetlen részecske két állapotáról, illetve ezek szuperpozíciójáról beszélünk, tisztán praktikus kérdés, a számításokat nem befolyásolja. Lehet, hogy a marslakók fizikájában máshol húzzák meg a határt...
Van azonban egy fontos szempont, ami ellene szól annak a - magától értetődőnek látszó - képnek, hogy ha egy A objektum B-re és C-re bomlik, az A-t összetettnek, mégpedig B-ből és C-ből összetettnek tekintsük. A kérdés még a húszas-harmincas években merült fel. Akkoriban három "elemi" részecskét ismertek, az elektront (1897 óta), a fotont (Einstein 1905-ös cikke óta) és a protont (Rutherford 1911-es kísérlete óta). Ekkorra már kimérték az atommagok töltését és tömegszámát, és nagyjából ismerték a periódusos rendszer magyarázatát. Miből áll mondjuk egy szénatom? A mag körül kering 6 elektron. Eszerint a mag töltése plusz 6 egység. Igen ám, de a mag tömege 12 egység! Hát akkor 12 protonból áll! A felesleges 6 töltést pedig a magban kötött 6 elektron kompenzálja. (Az elektronok tömege a protonoké mellett elhanyagolható.) A húszas évek elejének álláspontja szerint tehát a szénatom 12 proton és 12 elektron kötött állapota, a 12 elektronból 6 - valami rejtélyes, később megmagyarázandó okból - belebújt a magba, a többi 6 pedig kint maradt. Legalábbis ez a helyzet a C-12 izotóp esetében. A C-14 izotópban pedig a magban 14 proton és 8 elektron lakik, kívül továbbra is 6 elektron, a két izotóp tehát kémiailag egyformán viselkedik. Ezt a képet támasztotta alá a béta-bomlás jelensége is, amelynek során az atommagból (tehát nem az elektronhéjból!) kilép egy elektron, ezzel a mag tömege lényegében nem változik, töltése viszont eggyel nő, és egy - az eredetitől a periódusos rendszerben eggyel jobbra álló - elem egyik izotópjává alakul. Láttam olyan tankönyvet, ami ebben a szellemben magyarázta el az egész periódusos rendszert. Teljesen logikus, akár igaz is lehetne...
A kvantummechanika születése a húszas évek közepén megkérdőjelezte ezt a képet. A határozatlansági reláció szerint ha egy részecskét lokalizálunk, "összenyomunk", kis helyre kényszerítjük, akkor impulzus-bizonytalansága a mérettel fordítottan arányosan növekszik, ezzel energiája is megnő. Pongyolán fogalmazva az R méretűre összenyomott részecske impulzusa h/R, sebessége tehát v = h/mR lesz, ahol h (igazából h-vonás, csak itt nem tudom leírni) a Planck-állandó, m a részecske tömege. A sebesség azonban nem lehet nagyobb a c fénysebességnél, ezért az R méret alsó korlátja a h/mc Compton-hullámhossz lesz. Ha ebbe a képletbe m helyére a proton tömegét helyettesítjük, épp az atommagok méretét kapjuk (kb 10^-15 m), de ha az elektron tömegét, akkor 2000-szer nagyobb értéket. Az elektront tehát a kvantummechanika szerint egyszerűen NEM LEHET összeszorítani olyan kis helyre, mint az atommag! Pontosabban szólva ehhez akkora energiabefektetésre lenne szükség, ami jóval meghaladja az elektron mc^2 nyugalmi energiáját, tehát a folyamat során további elektron-pozitron párok keletkeznének. Ilyeneknek viszont nyomát sem látjuk.
A fizikusok tehát kénytelenek voltak elfogadni, hogy - hacsak nem változtatják meg gyökeresen az éppen csak megszületett kvantumelmélet alapszabályait - az atommagban NINCSENEK elektronok! Annak ellenére, hogy a béta-bomlás során onnan lépnek ki! El kellett fogadni, hogy ezek az elektronok abban a pillanatban keletkeznek - más részecskékből. Ma már tudjuk, hogy az atommagban a proton mellett neutronok vannak, elektronok nincsenek, a béta bomlás során pedig egy neutron protonra, elektronra és antineutrínóra bomlik (de ezek a részecskék korábban nem ültek ott a neutron belsejében). El kellett fogadni, hogy az "elemi" részecskék nem olyanok, mint a LEGO-kockák, amikből sok minden felépíthető, de egy sárga hatos sohasem bomlik el egy fekete kettesre és egy piros négyesre... Az elemi részecskék inkább olyanok, mint a húszezer forintos papírpénz, amit fel lehet váltani egy tízezresre, egy ötezresre, meg egy halom fémpénzre, miközben a lényeg, a pénz értéke és használhatósága változatlan marad.
Hasonló a helyzet az eredeti kérdéssel kapcsolatban. A neutrínóról sokáig úgy gondoltuk, hogy nyugalmi tömege nulla, ezért Compton-hullámhossza formálisan végtelen - eszerint semekkora helyre sem lehet lokalizálni... Ma már tudjuk, hogy van nyugalmi tömege, de az sok ezerszer kisebb az elektronénál. Ezért a minimális méret, amekkorára egy neutrínó "összenyomható", az atomnál is jóval nagyobb. Nem fér bele tehát egy elektron "belsejébe". A W bozon viszont a korábban említett energetikai probléma miatt nem gyömöszölhető bele az elektronba: túl nagy a tömege. Itt is el kell fogadnunk, hogy az elektron "elemi", mégis át tud alakulni más részecskékké.
Még egy indok: egy másik jellemző folyamat, amelyben az elektron részt vesz, a foton elnyelése és kibocsátása. Ráadásul itt nincs korlát: mivel a foton töltése és leptonszáma nulla, az elektron egymás után korlátlan számban képes fotonokat elnyelni és kibocsátani. Tekintsük tehát az elektront egy "törzselektron" és végtelen számú foton kötött állapotának? Vagy a fotont az elemi részecskék páriájának, ami nem számít a mérlegben? És persze az elektron egyszerre lenne a törzselektron és a fotonok, illetve a neutrínó és a W bozon kötött állapota? Ugye milyen abszurd lenne?
> Az Univerzum jelenlegi tudásunk szerint sík, azaz végtelen és határtalan.
> Igaz volt ez a Nagy Bumm idején is? Vagy akkor volt egy véges térfogata?
> Vagy a kezdeti pillanatokban is már végtelen volt?
Pillanatnyi tudásunk szerint az Univerzum fejlődése során nem változtatja topológiáját. Azaz ha egyszer véges és zárt volt, az is marad, ha egyszer végtelen volt, később is az lesz. Ez alól kivétel a kezdeti pillanat, maga a Nagy Bumm, ami matematikailag nem tartozik az Univerzum történetéhez. De - az áltrel szerint - a kezdeti pillanat után tetszőlegesen kicsiny idővel már végtelen volt a világ. Ezt elképzelni nehéz, de matematikailag leírható.
Más kérdés az Univerzum terének (ami háromdimenziós, szemben a görbült négydimenziós téridővel) sík volta. Ez a fejlődés során változhat. A pillanatnyi elmélet szerint kezdetben girbegurba volt (azaz pontról pontra változó görbületű, mint egy nyusziléggömb), és az infláció, azaz a hatalmas méretű (10^60-szoros) felfúvódás során "simult ki" a tér. Ez a végtelenséget nem változtatja meg.
Az előbb azt írtam, hogy az áltrel szerint nem változik a topológia. Vannak jelek rá, hogy a - még nem létező - kvantumgravitáció elmélete a topológia változását is megengedi (pl egy gömböt begyűrünk, átlyukasztjuk, és tórusszá vagy pereccé alakíthatjuk). E kérdésről jelenleg - a kvantumgravitáció elméletének hiányában - nem lehet érdemben nyilatkozni. Térjünk vissza a kérdésre 42 év múlva
dgy
> Az előadások során említett könyvek listája elérhető valahol?
> Elsősorban a tudományos ismeretterjesztők érdekelnének,
> de szórakoztató irodalmi alkotások is.
Nincs a neten ilyen lista, de egy hasonló jelegű egyetemi előadáshoz készítettem egy listát az ajánlott irodalomról, megkeresem, és kiteszem ide. Persze már nem emlékszem, hogy az öt évnyi sorozatban pontosan melyik könyveket emlegettem, de azért elég nagy lesz az átfedés...
> Az antianyag titkában lettem figyelmes az alábbira:
> Létezik olyan folyamat, melyben egy elektron kibocsát egy W bozont,
> ami elviszi a töltését és tömegének nagyrészét, és egy neutrinó megy tovább.
> Miért tekintjük az elektront elemi részecskének? Miért nem egy neutrinó W bozon
> párból álló kötött állapotnak? (mint ahogy a proton sem elemi)
A kérdés jó, az idézés pontatlan. A W bozon sokkal nehezebb, mint az elektron! Ami azt illeti, a protonnál is nehezebb. Tehát nem mondhatjuk, hogy "az elektron tömegének nagy részét viszi el a W bozon", hiszen annál sokkal többet visz el... miből is? Az elektron energiájából (ha van neki elég), vagy a "vákuumbankból" (a vákuumfluktuációkból) felvehető, igen rövid idő alatt visszafizetendő kölcsönből (részletek az előadásban).
Az, hogy melyik részecskét tekintjük "eleminek", pusztán megállapodás kérdése. Matematikailag ugyanúgy írjuk le az elektron két (pl felfelé és lefelé álló spinű) állapotát, mint egy elektron-pozitron párt, vagy egy protonból és egy neutronból álló rendszert. Az, hogy az második esetben két részecskéből álló összetett objektumról, az elsőben pedig egyetlen részecske két állapotáról, illetve ezek szuperpozíciójáról beszélünk, tisztán praktikus kérdés, a számításokat nem befolyásolja. Lehet, hogy a marslakók fizikájában máshol húzzák meg a határt...
Van azonban egy fontos szempont, ami ellene szól annak a - magától értetődőnek látszó - képnek, hogy ha egy A objektum B-re és C-re bomlik, az A-t összetettnek, mégpedig B-ből és C-ből összetettnek tekintsük. A kérdés még a húszas-harmincas években merült fel. Akkoriban három "elemi" részecskét ismertek, az elektront (1897 óta), a fotont (Einstein 1905-ös cikke óta) és a protont (Rutherford 1911-es kísérlete óta). Ekkorra már kimérték az atommagok töltését és tömegszámát, és nagyjából ismerték a periódusos rendszer magyarázatát. Miből áll mondjuk egy szénatom? A mag körül kering 6 elektron. Eszerint a mag töltése plusz 6 egység. Igen ám, de a mag tömege 12 egység! Hát akkor 12 protonból áll! A felesleges 6 töltést pedig a magban kötött 6 elektron kompenzálja. (Az elektronok tömege a protonoké mellett elhanyagolható.) A húszas évek elejének álláspontja szerint tehát a szénatom 12 proton és 12 elektron kötött állapota, a 12 elektronból 6 - valami rejtélyes, később megmagyarázandó okból - belebújt a magba, a többi 6 pedig kint maradt. Legalábbis ez a helyzet a C-12 izotóp esetében. A C-14 izotópban pedig a magban 14 proton és 8 elektron lakik, kívül továbbra is 6 elektron, a két izotóp tehát kémiailag egyformán viselkedik. Ezt a képet támasztotta alá a béta-bomlás jelensége is, amelynek során az atommagból (tehát nem az elektronhéjból!) kilép egy elektron, ezzel a mag tömege lényegében nem változik, töltése viszont eggyel nő, és egy - az eredetitől a periódusos rendszerben eggyel jobbra álló - elem egyik izotópjává alakul. Láttam olyan tankönyvet, ami ebben a szellemben magyarázta el az egész periódusos rendszert. Teljesen logikus, akár igaz is lehetne...
A kvantummechanika születése a húszas évek közepén megkérdőjelezte ezt a képet. A határozatlansági reláció szerint ha egy részecskét lokalizálunk, "összenyomunk", kis helyre kényszerítjük, akkor impulzus-bizonytalansága a mérettel fordítottan arányosan növekszik, ezzel energiája is megnő. Pongyolán fogalmazva az R méretűre összenyomott részecske impulzusa h/R, sebessége tehát v = h/mR lesz, ahol h (igazából h-vonás, csak itt nem tudom leírni) a Planck-állandó, m a részecske tömege. A sebesség azonban nem lehet nagyobb a c fénysebességnél, ezért az R méret alsó korlátja a h/mc Compton-hullámhossz lesz. Ha ebbe a képletbe m helyére a proton tömegét helyettesítjük, épp az atommagok méretét kapjuk (kb 10^-15 m), de ha az elektron tömegét, akkor 2000-szer nagyobb értéket. Az elektront tehát a kvantummechanika szerint egyszerűen NEM LEHET összeszorítani olyan kis helyre, mint az atommag! Pontosabban szólva ehhez akkora energiabefektetésre lenne szükség, ami jóval meghaladja az elektron mc^2 nyugalmi energiáját, tehát a folyamat során további elektron-pozitron párok keletkeznének. Ilyeneknek viszont nyomát sem látjuk.
A fizikusok tehát kénytelenek voltak elfogadni, hogy - hacsak nem változtatják meg gyökeresen az éppen csak megszületett kvantumelmélet alapszabályait - az atommagban NINCSENEK elektronok! Annak ellenére, hogy a béta-bomlás során onnan lépnek ki! El kellett fogadni, hogy ezek az elektronok abban a pillanatban keletkeznek - más részecskékből. Ma már tudjuk, hogy az atommagban a proton mellett neutronok vannak, elektronok nincsenek, a béta bomlás során pedig egy neutron protonra, elektronra és antineutrínóra bomlik (de ezek a részecskék korábban nem ültek ott a neutron belsejében). El kellett fogadni, hogy az "elemi" részecskék nem olyanok, mint a LEGO-kockák, amikből sok minden felépíthető, de egy sárga hatos sohasem bomlik el egy fekete kettesre és egy piros négyesre... Az elemi részecskék inkább olyanok, mint a húszezer forintos papírpénz, amit fel lehet váltani egy tízezresre, egy ötezresre, meg egy halom fémpénzre, miközben a lényeg, a pénz értéke és használhatósága változatlan marad.
Hasonló a helyzet az eredeti kérdéssel kapcsolatban. A neutrínóról sokáig úgy gondoltuk, hogy nyugalmi tömege nulla, ezért Compton-hullámhossza formálisan végtelen - eszerint semekkora helyre sem lehet lokalizálni... Ma már tudjuk, hogy van nyugalmi tömege, de az sok ezerszer kisebb az elektronénál. Ezért a minimális méret, amekkorára egy neutrínó "összenyomható", az atomnál is jóval nagyobb. Nem fér bele tehát egy elektron "belsejébe". A W bozon viszont a korábban említett energetikai probléma miatt nem gyömöszölhető bele az elektronba: túl nagy a tömege. Itt is el kell fogadnunk, hogy az elektron "elemi", mégis át tud alakulni más részecskékké.
Még egy indok: egy másik jellemző folyamat, amelyben az elektron részt vesz, a foton elnyelése és kibocsátása. Ráadásul itt nincs korlát: mivel a foton töltése és leptonszáma nulla, az elektron egymás után korlátlan számban képes fotonokat elnyelni és kibocsátani. Tekintsük tehát az elektront egy "törzselektron" és végtelen számú foton kötött állapotának? Vagy a fotont az elemi részecskék páriájának, ami nem számít a mérlegben? És persze az elektron egyszerre lenne a törzselektron és a fotonok, illetve a neutrínó és a W bozon kötött állapota? Ugye milyen abszurd lenne?
> Az Univerzum jelenlegi tudásunk szerint sík, azaz végtelen és határtalan.
> Igaz volt ez a Nagy Bumm idején is? Vagy akkor volt egy véges térfogata?
> Vagy a kezdeti pillanatokban is már végtelen volt?
Pillanatnyi tudásunk szerint az Univerzum fejlődése során nem változtatja topológiáját. Azaz ha egyszer véges és zárt volt, az is marad, ha egyszer végtelen volt, később is az lesz. Ez alól kivétel a kezdeti pillanat, maga a Nagy Bumm, ami matematikailag nem tartozik az Univerzum történetéhez. De - az áltrel szerint - a kezdeti pillanat után tetszőlegesen kicsiny idővel már végtelen volt a világ. Ezt elképzelni nehéz, de matematikailag leírható.
Más kérdés az Univerzum terének (ami háromdimenziós, szemben a görbült négydimenziós téridővel) sík volta. Ez a fejlődés során változhat. A pillanatnyi elmélet szerint kezdetben girbegurba volt (azaz pontról pontra változó görbületű, mint egy nyusziléggömb), és az infláció, azaz a hatalmas méretű (10^60-szoros) felfúvódás során "simult ki" a tér. Ez a végtelenséget nem változtatja meg.
Az előbb azt írtam, hogy az áltrel szerint nem változik a topológia. Vannak jelek rá, hogy a - még nem létező - kvantumgravitáció elmélete a topológia változását is megengedi (pl egy gömböt begyűrünk, átlyukasztjuk, és tórusszá vagy pereccé alakíthatjuk). E kérdésről jelenleg - a kvantumgravitáció elméletének hiányában - nem lehet érdemben nyilatkozni. Térjünk vissza a kérdésre 42 év múlva
dgy
Re: Dávid Gyula kérdések
Valahogy nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy az elektron töltése egységnyi negatív, a protoné egységnyi pozitív. Utóbbi összetevői ráadásul 1/3, 2/3 "egységnyi" töltésű részecskék, kvarkok! Létezik-e bármilyen elképzelés arra, hogy van-e valamilyen "igazán elemi", töltést hordozó részecske? Ez esetben - ha az "egység" igazán 1/3 - akár az elektron is összetett részecske lehet, amelynek egyik (némely) komponensie(i) ezen "igazi" töltéshordozó részecskék.
Ha ez nem így van, valahogy kísérteties, hogy az elektron, és az összetett (harmadnyi, kétharmadnyi töltésű kvarkokból álló) proton miért pont azonos nagyságú, csak épp ellentétes előjelű töltéseket hordoznak. Na és persze ott vannak az antirészecskék is.
Ha ez nem így van, valahogy kísérteties, hogy az elektron, és az összetett (harmadnyi, kétharmadnyi töltésű kvarkokból álló) proton miért pont azonos nagyságú, csak épp ellentétes előjelű töltéseket hordoznak. Na és persze ott vannak az antirészecskék is.
Re: Dávid Gyula kérdések
SzZ írta:
> Létezik-e bármilyen elképzelés arra, hogy van-e valamilyen "igazán elemi", töltést hordozó részecske?
Dögivel.
A hadronok kvarkmodelljének első sikerei után - a hetvenes-nyolcvanas években - hatalmas biznisz indult meg, és rengeteg olyan modellt publikáltak, amelyek a jelenleg eleminek tekintett részecskéket (így az elektront és a kvarkokat) valamiféle "még elemibb" részecskékből, pl "prekvarkokból" próbálta összerakni. Ezek tisztán spekulatív modellek voltak, és azóta sem mutat rá semmiféle kísérleti eredmény, hogy az illető objektumok valóban összetettek lennének. Kísérleti adatok híján azt sem tudjuk eldönteni, hogy a sokféle konkurens modell közül melyiket részesítsük előnyben - ha egyáltalán el akarjuk fogadni valamelyiket. A modellek egyik variációja hasonlít ahhoz, amit írtál: létezik egy elemi elektromos részecske, egy elemi gyenge részecske stb, és mivel az elektron az elektromágneses és a gyenge kölcsönhatásban is részt vesz, ő egyszerűen e két "hiperelemi" részecske kötött állapota. Eléggé primitív elképzelés, de akár igaz is lehetne. Mindenesetre semmiféle kísérleti bizonyíték nem utal erre.
Az említett modellek másik közös hiányossága (akárcsak magának a kvarkmodellnek születése idején, a hatvanas évek elején), hogy csak "legóznak", azaz az additív kvantumszámokat próbálják reprodukálni egyszerű összeadással (pl az u kvark töltése +2/3, a d kvarké -1/3, ezért az uud összetételű protoné +1, az udd összetételű neutroné pedig 0: egyszerű összeadás). No de mi tartja össze a lego-kockákat? Miféle kölcsönhatás ragaszt össze éppen három kvarkot, és nem kettőt, négyet vagy negyvenkettőt? És mekkora lesz az így létrejött kötött állapot energiája, spinje, polarizálhatósága, lehetséges bomlási módusai? A kötött állapotként létrejövő részecske tömege már nem additív, nem egyszerű összege az alkotórészek tömegének (lásd tömegdefektus)! A fenti kérdésekre már nem lehet az építőkocka-modell alapján válaszolni, ehhez az alkotórészeket összekapcsoló kölcsönhatás dinamikai elméletére van szükség. Ez az elmélet a kvarkok esetében a kvarkhipotézis felállítása (1963) után tíz évvel megszületett: ez a QCD, a kvantumszíndinamika, az erős kölcsönhatás mértékelmélete, amelyet azóta számos mérés megerősített, és amelynek alapján pár éve néhány magyar kutató sikeresen levezette az elméletből az ismert elemi részecskék tömegeinek (azaz a kötött állapotok energiáinak) értékét - a mérési eredményekkel teljes összhangban. Szóval itt megvan a dinamikai elmélet, ami megmagyarázza a legózás szabályait. A "prekvark"-elméleteknél ez mind hiányzik. Pontosítás: van olyan modell, ahol megpróbálták "megmagyarázni", matematikailag leírni a "prekvarkokat" összetartó kölcsönhatást. Eléggé fantáziátlanul: egyszerűen lemásolták azt a matekot, amit a QCD használ a kvarkokat összetartó erők leírására. Minden eddigi tapasztalat arra utal, hogy ez nem lehet helyes: a természet nem ismétli önmagát. Az anyag hierarchikus felépítésének különböző szintjein más-más dinamika működik (persze ugyanazokra az alapvető fizikai elvekre és szabályokra épülve): más erők tartják össze a kvarkokat a protonban, a nukleonokat az atommagban, az elektronokat az atomban, az atomokat a molekulákban, a molekulákat a kondenzált anyagokban... Nagyon meg lennék lepve, ha a következő színt fizikája egyszerű ismétlése lenne az előzőének.
> Na és persze ott vannak az antirészecskék is.
Az, hogy az antirészecskék töltése miért pont ugyanakkora, de ellentétes előjelű, mint az eredeti részecskéé, 1929 óta nem rejtély. Egyszerűen "kijön" a relativisztikus kvantumelmélet Dirac-egyenletéből, illetve az arra épülő kvantumtérelméletből.
> valahogy kísérteties, hogy az elektron, és az összetett (harmadnyi, kétharmadnyi töltésű kvarkokból álló)
> proton miért pont azonos nagyságú, csak épp ellentétes előjelű töltéseket hordoznak.
Nagy valószínűséggel ez sem rejtély, van rá magyarázat. Ha a GUT-nak, Nagy Egyesített Elméleteknek nevezett teóriák (ezek egyesíteni kívánják a már egyesített elektromágneses és gyenge kölcsönhatások "elektrogyenge" elméletél a QCD-vel, egyetlen elmélettel leírva az elemi részecskék összes tulajdonságát és kölcsönhatását) valamelyik variációja igaznak bizonyul (és ez igen valószínű), akkor ebből az elméletből egyszerű matematikai lépésekkel (lényegében a csoportelmélet matematikai formalizmusát használva) következik, hogy az elektron és a kvarkok töltése közötti arány, illetve a kétféle kvark töltése közti arány pontosan -3, illetve -2, azaz egész szám, nem pedig valami irracionális szám, pl gyök 2 vagy pi...
Rendkívül durva hasonlattal úgy lehet elképzelni ezt, hogy az egyesített elméletben csak egyféle "részecske" van, a különböző általunk ismert elemi részecskék ennek valamiféle vetületei. A "vetületek" kvantumszámait pedig a "vetítés" matematikai szabályai határozzák meg, illetve e szabályok segítségével lehet köztük kapcsolatot találni. Példa: egy N-es spinű objektum spinjének egyik tengelyre vett vetületét megmérve a kvantumelmélet szerint N, N-1, N-2, ... -(N-2), -(N-1), - N értékeket kaphatunk. Slussz, semmi mást. Pontosabban egy elemi egység N-szeresét, (N-1)-szeresét stb. Gyök 2-szörösét vagy pi-szeresét nem! Ez kijön a spin fogalmának hátterében álló szimmetria, a háromdimenziós tér forgatásaiból álló szimmetriacsoport matematikai elemzéséből. Hasonló, csak sokkal bonyolultabb lesz a majdani Nagy Egyesített Részecskeelmélet is.
Mindez persze igen fontos, ha az alkotórészekből világot akarunk építeni, mert így lehet egy atom kifelé PONTOSAN semleges, és ezért lehet sok atomból nagyobb szilárd testet építeni - ha az elektron és a proton töltése nem pontosan kompenzálná egymást, az atomnak lenne egy kis pozitív vagy negatív töltéstöbblete, akkor a nagyobb, sok atomból álló testek egyszerűen nem jöhetnének létre, mert szétdobná őket az elektromos taszítás. Nagyon jó tehát (legalábbis számunkra, sok atomból álló lények számára), hogy így van - de azt, hogy így van, az elemi objektumok (csoportelmélet által leírható) szimmetriatulajdonságai döntik el.
Megbúvik itt egy mélyebb rejtély is. Egyáltalán miért kvantált az elektromos töltés? Miért létezik egy elemi töltés, akár az elektroné, akár a kvarkoké? Miért nem fordulhat elő tetszőleges töltésmennyiség, miért nem folytonos a "töltésoperátor" spektruma? Érdekes módon ezt nem tiltja semmiféle fizikai alaptörvény. (Ha már kvantált a töltés, az ezt a tényt felhasználó GUT elmélet kihozza az elektron és a kvark töltésének arányát, de miért kvantált a töltés?)
Dirac már a harmincas években adott egy meglepő választ erre a kérdésre: ha létezik a Világegyetemben (akárhol, akármikor) legalább egyetlen mágneses monopólus, akkor a kvantumtérelmélet egyenleteinek konzisztenciája megkívánja, hogy az elektromos (és a mágneses) töltés kvantált legyen. Csakhogy sok évtizedes kísérleti kutakodással sem találtak mágneses monopólust... Így e kérdés továbbra is nyitott.
Ide kapcsolódó kérdés, hogy ha már kvantált a töltés, miért pont akkora a kvantum, amekkora? Ez a kérdés valószínűleg az előzővel együtt lesz megválaszolható: egy olyan, szuperegyesített elmélet keretében, amely megmagyarázza az összes részecske (köztük a mágneses monopólusok) létezését, típusait, tulajdonságait, kölcsönhatásait - beleértve az elektromos (és más) töltések egységeit, azaz a nevezetes 137-es számot is.
dgy
> Létezik-e bármilyen elképzelés arra, hogy van-e valamilyen "igazán elemi", töltést hordozó részecske?
Dögivel.
A hadronok kvarkmodelljének első sikerei után - a hetvenes-nyolcvanas években - hatalmas biznisz indult meg, és rengeteg olyan modellt publikáltak, amelyek a jelenleg eleminek tekintett részecskéket (így az elektront és a kvarkokat) valamiféle "még elemibb" részecskékből, pl "prekvarkokból" próbálta összerakni. Ezek tisztán spekulatív modellek voltak, és azóta sem mutat rá semmiféle kísérleti eredmény, hogy az illető objektumok valóban összetettek lennének. Kísérleti adatok híján azt sem tudjuk eldönteni, hogy a sokféle konkurens modell közül melyiket részesítsük előnyben - ha egyáltalán el akarjuk fogadni valamelyiket. A modellek egyik variációja hasonlít ahhoz, amit írtál: létezik egy elemi elektromos részecske, egy elemi gyenge részecske stb, és mivel az elektron az elektromágneses és a gyenge kölcsönhatásban is részt vesz, ő egyszerűen e két "hiperelemi" részecske kötött állapota. Eléggé primitív elképzelés, de akár igaz is lehetne. Mindenesetre semmiféle kísérleti bizonyíték nem utal erre.
Az említett modellek másik közös hiányossága (akárcsak magának a kvarkmodellnek születése idején, a hatvanas évek elején), hogy csak "legóznak", azaz az additív kvantumszámokat próbálják reprodukálni egyszerű összeadással (pl az u kvark töltése +2/3, a d kvarké -1/3, ezért az uud összetételű protoné +1, az udd összetételű neutroné pedig 0: egyszerű összeadás). No de mi tartja össze a lego-kockákat? Miféle kölcsönhatás ragaszt össze éppen három kvarkot, és nem kettőt, négyet vagy negyvenkettőt? És mekkora lesz az így létrejött kötött állapot energiája, spinje, polarizálhatósága, lehetséges bomlási módusai? A kötött állapotként létrejövő részecske tömege már nem additív, nem egyszerű összege az alkotórészek tömegének (lásd tömegdefektus)! A fenti kérdésekre már nem lehet az építőkocka-modell alapján válaszolni, ehhez az alkotórészeket összekapcsoló kölcsönhatás dinamikai elméletére van szükség. Ez az elmélet a kvarkok esetében a kvarkhipotézis felállítása (1963) után tíz évvel megszületett: ez a QCD, a kvantumszíndinamika, az erős kölcsönhatás mértékelmélete, amelyet azóta számos mérés megerősített, és amelynek alapján pár éve néhány magyar kutató sikeresen levezette az elméletből az ismert elemi részecskék tömegeinek (azaz a kötött állapotok energiáinak) értékét - a mérési eredményekkel teljes összhangban. Szóval itt megvan a dinamikai elmélet, ami megmagyarázza a legózás szabályait. A "prekvark"-elméleteknél ez mind hiányzik. Pontosítás: van olyan modell, ahol megpróbálták "megmagyarázni", matematikailag leírni a "prekvarkokat" összetartó kölcsönhatást. Eléggé fantáziátlanul: egyszerűen lemásolták azt a matekot, amit a QCD használ a kvarkokat összetartó erők leírására. Minden eddigi tapasztalat arra utal, hogy ez nem lehet helyes: a természet nem ismétli önmagát. Az anyag hierarchikus felépítésének különböző szintjein más-más dinamika működik (persze ugyanazokra az alapvető fizikai elvekre és szabályokra épülve): más erők tartják össze a kvarkokat a protonban, a nukleonokat az atommagban, az elektronokat az atomban, az atomokat a molekulákban, a molekulákat a kondenzált anyagokban... Nagyon meg lennék lepve, ha a következő színt fizikája egyszerű ismétlése lenne az előzőének.
> Na és persze ott vannak az antirészecskék is.
Az, hogy az antirészecskék töltése miért pont ugyanakkora, de ellentétes előjelű, mint az eredeti részecskéé, 1929 óta nem rejtély. Egyszerűen "kijön" a relativisztikus kvantumelmélet Dirac-egyenletéből, illetve az arra épülő kvantumtérelméletből.
> valahogy kísérteties, hogy az elektron, és az összetett (harmadnyi, kétharmadnyi töltésű kvarkokból álló)
> proton miért pont azonos nagyságú, csak épp ellentétes előjelű töltéseket hordoznak.
Nagy valószínűséggel ez sem rejtély, van rá magyarázat. Ha a GUT-nak, Nagy Egyesített Elméleteknek nevezett teóriák (ezek egyesíteni kívánják a már egyesített elektromágneses és gyenge kölcsönhatások "elektrogyenge" elméletél a QCD-vel, egyetlen elmélettel leírva az elemi részecskék összes tulajdonságát és kölcsönhatását) valamelyik variációja igaznak bizonyul (és ez igen valószínű), akkor ebből az elméletből egyszerű matematikai lépésekkel (lényegében a csoportelmélet matematikai formalizmusát használva) következik, hogy az elektron és a kvarkok töltése közötti arány, illetve a kétféle kvark töltése közti arány pontosan -3, illetve -2, azaz egész szám, nem pedig valami irracionális szám, pl gyök 2 vagy pi...
Rendkívül durva hasonlattal úgy lehet elképzelni ezt, hogy az egyesített elméletben csak egyféle "részecske" van, a különböző általunk ismert elemi részecskék ennek valamiféle vetületei. A "vetületek" kvantumszámait pedig a "vetítés" matematikai szabályai határozzák meg, illetve e szabályok segítségével lehet köztük kapcsolatot találni. Példa: egy N-es spinű objektum spinjének egyik tengelyre vett vetületét megmérve a kvantumelmélet szerint N, N-1, N-2, ... -(N-2), -(N-1), - N értékeket kaphatunk. Slussz, semmi mást. Pontosabban egy elemi egység N-szeresét, (N-1)-szeresét stb. Gyök 2-szörösét vagy pi-szeresét nem! Ez kijön a spin fogalmának hátterében álló szimmetria, a háromdimenziós tér forgatásaiból álló szimmetriacsoport matematikai elemzéséből. Hasonló, csak sokkal bonyolultabb lesz a majdani Nagy Egyesített Részecskeelmélet is.
Mindez persze igen fontos, ha az alkotórészekből világot akarunk építeni, mert így lehet egy atom kifelé PONTOSAN semleges, és ezért lehet sok atomból nagyobb szilárd testet építeni - ha az elektron és a proton töltése nem pontosan kompenzálná egymást, az atomnak lenne egy kis pozitív vagy negatív töltéstöbblete, akkor a nagyobb, sok atomból álló testek egyszerűen nem jöhetnének létre, mert szétdobná őket az elektromos taszítás. Nagyon jó tehát (legalábbis számunkra, sok atomból álló lények számára), hogy így van - de azt, hogy így van, az elemi objektumok (csoportelmélet által leírható) szimmetriatulajdonságai döntik el.
Megbúvik itt egy mélyebb rejtély is. Egyáltalán miért kvantált az elektromos töltés? Miért létezik egy elemi töltés, akár az elektroné, akár a kvarkoké? Miért nem fordulhat elő tetszőleges töltésmennyiség, miért nem folytonos a "töltésoperátor" spektruma? Érdekes módon ezt nem tiltja semmiféle fizikai alaptörvény. (Ha már kvantált a töltés, az ezt a tényt felhasználó GUT elmélet kihozza az elektron és a kvark töltésének arányát, de miért kvantált a töltés?)
Dirac már a harmincas években adott egy meglepő választ erre a kérdésre: ha létezik a Világegyetemben (akárhol, akármikor) legalább egyetlen mágneses monopólus, akkor a kvantumtérelmélet egyenleteinek konzisztenciája megkívánja, hogy az elektromos (és a mágneses) töltés kvantált legyen. Csakhogy sok évtizedes kísérleti kutakodással sem találtak mágneses monopólust... Így e kérdés továbbra is nyitott.
Ide kapcsolódó kérdés, hogy ha már kvantált a töltés, miért pont akkora a kvantum, amekkora? Ez a kérdés valószínűleg az előzővel együtt lesz megválaszolható: egy olyan, szuperegyesített elmélet keretében, amely megmagyarázza az összes részecske (köztük a mágneses monopólusok) létezését, típusait, tulajdonságait, kölcsönhatásait - beleértve az elektromos (és más) töltések egységeit, azaz a nevezetes 137-es számot is.
dgy
Re: Dávid Gyula kérdések
Többen érdeklődtek a Polarisban tartott előadásokhoz tartozó ajánlott irodalom iránt.
Itt egy rövid előzetes, a sokkal hosszabb teljes listát majd később rakom fel.
dgy
--------------------------------------------------------------------------------
Kozmológiai és asztrofizikai ajánlott irodalom (na vajon hány darab?),
főleg magyar nyelven, különös tekintettel az antropikus elvre és környékére
Fizikai és csillagászati bevezető irodalom:
George GAMOW: Tompkins úr kalandjai a fizikával (Gondolat 1976)
KÁROLYHÁZI Frigyes: Igaz varázslat (Gondolat 1976)
Leon LEDERMAN: Az isteni a-tom (Typotex 1995)
KATONA Zoltán: Elemi részek (Gondolat 1978)
Alapvető kozmológiai összefoglaló művek:
Tudományos összefoglalók:
MÉSZÁROS Attila: Napjaink kozmológiája, in: Csillagászati Évkönyv 2002 (MCsE, 2001)
MARX György: Az Univerzum korai története (Fizikai Szemle 1979/3, Einstein-emlékszám)
MARX György: Irreverzibilis univerzum (Fizikai Szemle 1988/5)
Ismeretterjesztő művek:
John BARROW: A Világegyetem születése (Kulturtrade 1994)
Paul. C. W. DAVIES: Az utolsó három perc (Kulturtrade 1994)
A fenti két könyvet én lektoráltam, és irodalomjegyzékükbe számos további magyar nyelvű
kozmológiai, fizikai és csillagászati könyvet és cikket beírtam az 1994 előtti húsz év terméséből.
Steven WEINBERG: Az első három perc (Gondolat 1982)
Stephen W HAWKING: Az idő rövid története (először Maecenas 1989, majd további kiadások)
Stephen W HAWKING: A Világegyetem dióhéjban (Akkord 2002)
Stephen W HAWKING: A mindenség elmélete (Kossuth 2005)
Martin REES: Kozmikus otthonunk (Akkord 2003)
Martin REES: A kezdetek kezdete (Atheneum 1999)
P. W. ATKINS: Teremtés (Gondolat 1987)
A kozmológia történetéről:
T. FERRIS: A vörös határ (Gondolat 1985)
PATKÓS András: A világegyetem állapotától a világegyetem történetéig
(Természet Világa 1992, 3-4)
SZÉKELY László: Einstein kozmoszától a felfúvódó Világegyetemig (BTK 1990)
Az anyagfejlődés és a csillagok története:
Albert DUCROCQ: Az anyag regénye (Kossuth 1965)
J. Sz. SKLOVSZKIJ: Csillagok, születésük, életük, pusztulásuk (Gondolat 1981)
J.C. WHEELER: Kozmikus katasztrófák (Alexandra 2000)
Élet és értelem az Univerzumban:
J. Sz. SKLOVSZKIJ: Világegyetem, élet, értelem (Gondolat 1976)
FODOR L. István: Földön kívüli élet (Natura 1984)
A Fizikai Szemle SETI-száma (1989/7)
J. E. LOVELOCK: Gaia (Göncöl 1989)
Isaac ASIMOV: A Hold tragédiája (Móra 1979) (a szénatomok fontos szerepéről)
Áttekintés az antropikus elvről és a Világegyetem felépítéséről:
DÁVID Gyula: A lakható Világegyetem (Természet Világa, 1990/7)
A fenti anyag bescannelve letölthető a következő címről:
http://ludens.elte.hu/~dgy/lakhatovilag/
(Vigyázat, a .hu/ után hullámvonal, “tilde” van, ez a neten utazáskor gyakran dollárjellé torzul!)
LUKÁCS Béla – PAÁL György: A világ szerkezeti állandói, in: Csillagászati Évkönyv, 1982
(Gondolat Kiadó, 1981)
Antropikus alapművek:
Paul. C. W. DAVIES: The Accidental Universe (Cambridge Press, 1982)
A speci majdnem teljes anyaga benne van, természetesen angolul
B. J. CARR – M. J. REES: The Anthropic Principle and the Structure of the Physical World
(Nature 278, p. 605, 1979)
Az antropikus elvről, fizikus és csillagász szemmel:
Martin REES: Csak hat szám (Vince Kiadó, 2001)
Paul. C. W. DAVIES: A megbundázott Világegyetem (Akkord 2008)
Az antropikus elvről, filozófus szemmel:
SZÉKELY László: Az emberarcú kozmosz (Áron Kiadó 1997)
SZÉKELY László: Az „antropikus elv” a kozmológiában (Világosság 1989/2)
Paul. C. W. DAVIES: Isten gondolatai (Kulturtrade 1995)
Az antropikus gondolkodás előzményei:
Arthur EDDINGTON: A természettudomány új útjai (Franklin 1939)
G. J. GORELIK: Miért háromdimenziós a tér? (Gondolat 1987)
Antropikus gondolatok a szépirodalomban:
Isaac ASIMOV: A halhatatlanság halála (Kozmosz Fantasztikus Könyvek, Móra 1977)
Italo CALVINO: Kozmikomédia (Kozmosz Fantasztikus Könyvek, Móra 1972)
Stanislaw LEM: Kiberiáda (Európa 1971, és további kiadások)
Isaac ASIMOV: Az éjszaka sötétje (Galaktika 29/111)
Itt egy rövid előzetes, a sokkal hosszabb teljes listát majd később rakom fel.
dgy
--------------------------------------------------------------------------------
Kozmológiai és asztrofizikai ajánlott irodalom (na vajon hány darab?
),főleg magyar nyelven, különös tekintettel az antropikus elvre és környékére
Fizikai és csillagászati bevezető irodalom:
George GAMOW: Tompkins úr kalandjai a fizikával (Gondolat 1976)
KÁROLYHÁZI Frigyes: Igaz varázslat (Gondolat 1976)
Leon LEDERMAN: Az isteni a-tom (Typotex 1995)
KATONA Zoltán: Elemi részek (Gondolat 1978)
Alapvető kozmológiai összefoglaló művek:
Tudományos összefoglalók:
MÉSZÁROS Attila: Napjaink kozmológiája, in: Csillagászati Évkönyv 2002 (MCsE, 2001)
MARX György: Az Univerzum korai története (Fizikai Szemle 1979/3, Einstein-emlékszám)
MARX György: Irreverzibilis univerzum (Fizikai Szemle 1988/5)
Ismeretterjesztő művek:
John BARROW: A Világegyetem születése (Kulturtrade 1994)
Paul. C. W. DAVIES: Az utolsó három perc (Kulturtrade 1994)
A fenti két könyvet én lektoráltam, és irodalomjegyzékükbe számos további magyar nyelvű
kozmológiai, fizikai és csillagászati könyvet és cikket beírtam az 1994 előtti húsz év terméséből.
Steven WEINBERG: Az első három perc (Gondolat 1982)
Stephen W HAWKING: Az idő rövid története (először Maecenas 1989, majd további kiadások)
Stephen W HAWKING: A Világegyetem dióhéjban (Akkord 2002)
Stephen W HAWKING: A mindenség elmélete (Kossuth 2005)
Martin REES: Kozmikus otthonunk (Akkord 2003)
Martin REES: A kezdetek kezdete (Atheneum 1999)
P. W. ATKINS: Teremtés (Gondolat 1987)
A kozmológia történetéről:
T. FERRIS: A vörös határ (Gondolat 1985)
PATKÓS András: A világegyetem állapotától a világegyetem történetéig
(Természet Világa 1992, 3-4)
SZÉKELY László: Einstein kozmoszától a felfúvódó Világegyetemig (BTK 1990)
Az anyagfejlődés és a csillagok története:
Albert DUCROCQ: Az anyag regénye (Kossuth 1965)
J. Sz. SKLOVSZKIJ: Csillagok, születésük, életük, pusztulásuk (Gondolat 1981)
J.C. WHEELER: Kozmikus katasztrófák (Alexandra 2000)
Élet és értelem az Univerzumban:
J. Sz. SKLOVSZKIJ: Világegyetem, élet, értelem (Gondolat 1976)
FODOR L. István: Földön kívüli élet (Natura 1984)
A Fizikai Szemle SETI-száma (1989/7)
J. E. LOVELOCK: Gaia (Göncöl 1989)
Isaac ASIMOV: A Hold tragédiája (Móra 1979) (a szénatomok fontos szerepéről)
Áttekintés az antropikus elvről és a Világegyetem felépítéséről:
DÁVID Gyula: A lakható Világegyetem (Természet Világa, 1990/7)
A fenti anyag bescannelve letölthető a következő címről:
http://ludens.elte.hu/~dgy/lakhatovilag/
(Vigyázat, a .hu/ után hullámvonal, “tilde” van, ez a neten utazáskor gyakran dollárjellé torzul!)
LUKÁCS Béla – PAÁL György: A világ szerkezeti állandói, in: Csillagászati Évkönyv, 1982
(Gondolat Kiadó, 1981)
Antropikus alapművek:
Paul. C. W. DAVIES: The Accidental Universe (Cambridge Press, 1982)
A speci majdnem teljes anyaga benne van, természetesen angolul
B. J. CARR – M. J. REES: The Anthropic Principle and the Structure of the Physical World
(Nature 278, p. 605, 1979)
Az antropikus elvről, fizikus és csillagász szemmel:
Martin REES: Csak hat szám (Vince Kiadó, 2001)
Paul. C. W. DAVIES: A megbundázott Világegyetem (Akkord 2008)
Az antropikus elvről, filozófus szemmel:
SZÉKELY László: Az emberarcú kozmosz (Áron Kiadó 1997)
SZÉKELY László: Az „antropikus elv” a kozmológiában (Világosság 1989/2)
Paul. C. W. DAVIES: Isten gondolatai (Kulturtrade 1995)
Az antropikus gondolkodás előzményei:
Arthur EDDINGTON: A természettudomány új útjai (Franklin 1939)
G. J. GORELIK: Miért háromdimenziós a tér? (Gondolat 1987)
Antropikus gondolatok a szépirodalomban:
Isaac ASIMOV: A halhatatlanság halála (Kozmosz Fantasztikus Könyvek, Móra 1977)
Italo CALVINO: Kozmikomédia (Kozmosz Fantasztikus Könyvek, Móra 1972)
Stanislaw LEM: Kiberiáda (Európa 1971, és további kiadások)
Isaac ASIMOV: Az éjszaka sötétje (Galaktika 29/111)