Éppen ezért Einstein ma sem fogadná el a valószínűségi alapokra épülő kvantummechanikát. Mi már tudjuk, ezért ő is tudná, hogy a káoszelmélet valószínűségi jellege csak gyakorlati, a háttérben, az elvek szintjén szigorú determinizmus uralkodik. Szemben a kvantumelmélettel. Ezért a hasonlóság csak látszólagos. Einsteinnek pedig épp a kvantummechanika elveivel (nem a gyakorlati számolásokkal) volt baja...
A káoszelmélet alapjait és fő állításait egyébként Poincaré dolgozta ki az 1890-1900-as években. Einstein akár ismerhette is (bár nem tudjuk, hogy ismerte-e). Aztán a hetvenes években divatba jött, továbbfejlesztették, és a köztudatba is bekerült. Mindenesetre tény, hogy Einstein már a káosz kortársa volt. Akárcsak a kvantumelmélet többi alapító atyja. Tudtommal egyikük sem vetette fel, hogy a kvantumbizonytalanság alapjául a determinisztikus káosz szolgálna - valószínűleg azért, mert képzett matematikusokként tudták, hogy sokkal mélyebb az elvi különbség a kvantumelméleti indeterminizmus és a kaotikus mechanikai rendszerek elméleti determinizmusa, de gyakorlati indeterminizmusa között, mintsem hogy ezzel az azonosítással át lehetne hidalni a szakadékot.
dgy
Feynman megszilárdult fény című könyvét kiolvastam, és ott Feynman azt az áláspontot vette, hogy csak részecskék vannak, és a pályaintegrálos, valószínűségi amplitúdós elképzelésével a részecskék segítségével reprodukálni tudta a hullámtermészetet. Úgy, hogy teljesen ekvivalens lett ez a leírás a hullámelmélet diffrakciós számításaival. Felléptek viszont a miértek, amikre csak azt tudta felelni, hogy a kvantummechanikát ne akarjuk megérteni, csak elégedjünk meg azzal, hogy számolni tudjunk vele.
Ebből gondolom, hogy Einstein, Born és a többiek elsődlegesen részecskéket képzeltek maguk elé, és ebből adódtak azok a mély problémák, amik a valószínűség és "az Isten nem kockázik" filozófiával jár végig. Egy a XX. század elején kicsírázott korpuszkula képet akartak összevetni a kvantummechanikával, és a józan ész ezt nem tudta felfogni, nem plauzibilis, stb.
A mostani másodkvantált kvantumtérelméletek a mezőképből indulnak ki, és ott kimenő részecskék, mint a mezők rezgési formái fordulnak elő, és végtelen síkhullámok. Helyzetüket nem is lehet megadni (mert síkhullámok) viszont az impulzusuk pontosan ismert (feltéve ha azok tényleg aszimptotikus állapotok). Úgy látom a modern kvantumtérelmélet magában hordozza a kvantáltságot, és nem kell olyan kisegítő feltevés, mint ami kellett a kvantummechanikában, hogy mi a kapcsolat a hullámfüggvény és a becsapódó részecskék között. Szerintem a térelméletek matematikája által alkotott szemlélettel érthetőnek kell lennie a mikroszkópikus jelenségeknek, még nekünk makroszkópikus megfigyelőknek is, és nem szabad XX. század eleji klasszikus golyóbis képekre hivatkozni, használni mikroszkópikus jelenségek magyarázatához.