Re: Űrutazás
Elküldve: 2011.03.03. 22:59
Szia!
Általában hintamanőverekkel történt eddig a "meghajtás", a Voyagerek és a Pioneer-10/11 esetében meglehetősen sikeresen, mivel gyakorlatilag most hagyják el a Naprendszert. :)
A Marsig még el lehet juttatni hintamanőver nélkül is viszonylag nagy eszközöket, de távolabbi bolygókhoz kevés a jelenlegi rakétatechnika. Pl. a Galileot és a Cassinit is a Vénusz felé indították, ahol hintamanőverrel felgyorsultak, majd visszatértek a Földhöz egy újabb hintamanőver erejéig, illetve a Cassini még a Jupiter gravitációs terét is felhasználta. A fékezést és pályára állást viszont mindkét eszköznél kémiai rakétával oldották meg.
Az ionhajtóművekkel (a magyar Wikipedia oldal szokás szerint nagyon rövid, pontatlan és dilettáns, inkább az angol nyelvűt nézd meg) is kísérleteznek már régóta. Ezekhez elektromos áram kell, és relatíve kevés nemesgáz (tipikusan argon vagy xenon). Ezeknek a hátránya, hogy kicsi a tolóerejük, viszont hosszan üzemeltethetőek, és nagyon nagy a kiáramlási sebességük. Sokkal nagyobb, mint a kémiai rakétáké.
A szovjet/orosz űreszközökön már régóta feltűntek az ionhajtóművek, de az elmúlt évtizedben számos más szondán is sikerrel használták, használják (pl. Deep Space 1, Hayabusa, Dawn). Sőt, az ISS-en is kipróbáltak egy nagyobb teljesítményű ionhajtőművet. Az űrállomások, és alacsonyan keringő műholdak pályája ugye igen gyorsan módosul a légköri súrlódás miatt, és bizonyos időközönként valamilyen hajtőművel pályakorrekciókat kell végrehajtani.
Bence írta:Sziasztok, azt szeretném kérdezni, hogy hogyan működik az űrszondák meghajtása?Mert ugye az erő ellenerőn alapuló rakétahajtáshoz kell nagy tömegű kilövelt anyag.A napelemekből és rádióizotópos energiaellátásból pedig elekromos áram keletkezik, ezt hogy használják meghajtásra?
Általában hintamanőverekkel történt eddig a "meghajtás", a Voyagerek és a Pioneer-10/11 esetében meglehetősen sikeresen, mivel gyakorlatilag most hagyják el a Naprendszert. :)
A Marsig még el lehet juttatni hintamanőver nélkül is viszonylag nagy eszközöket, de távolabbi bolygókhoz kevés a jelenlegi rakétatechnika. Pl. a Galileot és a Cassinit is a Vénusz felé indították, ahol hintamanőverrel felgyorsultak, majd visszatértek a Földhöz egy újabb hintamanőver erejéig, illetve a Cassini még a Jupiter gravitációs terét is felhasználta. A fékezést és pályára állást viszont mindkét eszköznél kémiai rakétával oldották meg.
Az ionhajtóművekkel (a magyar Wikipedia oldal szokás szerint nagyon rövid, pontatlan és dilettáns, inkább az angol nyelvűt nézd meg) is kísérleteznek már régóta. Ezekhez elektromos áram kell, és relatíve kevés nemesgáz (tipikusan argon vagy xenon). Ezeknek a hátránya, hogy kicsi a tolóerejük, viszont hosszan üzemeltethetőek, és nagyon nagy a kiáramlási sebességük. Sokkal nagyobb, mint a kémiai rakétáké.
A szovjet/orosz űreszközökön már régóta feltűntek az ionhajtóművek, de az elmúlt évtizedben számos más szondán is sikerrel használták, használják (pl. Deep Space 1, Hayabusa, Dawn). Sőt, az ISS-en is kipróbáltak egy nagyobb teljesítményű ionhajtőművet. Az űrállomások, és alacsonyan keringő műholdak pályája ugye igen gyorsan módosul a légköri súrlódás miatt, és bizonyos időközönként valamilyen hajtőművel pályakorrekciókat kell végrehajtani.
