A Nagy Bumm elmelet kerdojelei.

[Kukac]

Nem kellene Kulizoli-t így lehordani. Teljesen igaza van. Nem
csak azzal kapcsolatban, hogy TELJES TÁRGYI TÉVEDÉSBEN VAGY
nem csak olyan, számdra "filozófikus" kérdésekben, mint az univerzum keletkezése, hanem
még az elemi fizikát sem vágod.

Javaslom, mielőtt folytatnád ezt az elfogadhatatlan stílusú hozzászólás rohamot,
legalább olvass el pár könyvet a témában. Vagy legalább pár újságot,
ha a könyvek elolvsaása számodra ekkora teher. Ha csak elolvastad
volna pl: az Astronomy újság tavalyi számait, abban elég sok mindent leírnak. Matekot, fizikát, kémiát,
relativitást, kvantumot és amit csak akarsz. Nem általános iskolás szinten.

Tanulj, vegyél vissza az arcodból, és ha fizikával kapcsolatban kérdésed van, keresd meg privátban Dávid Gyulát.
VELE vitatkozz, mi csak amatőr csillagászok vagyunk, nem elméleti fizikusok.

[sq]

Hogyha a tér kitágul (népi rigmus, Sopánka Pál gyűjtése)

Hol volt, hol nem volt,
Volt egyszer egy Nudli,
Senki se gondolta volna,
Hogy abból lesz sok pudli.

De egyszer a Nudli
Úgy gondolta magában,
Elég volt a semmiségből
Ebben a világban.

Fogta hát magát a Nudli,
Megszívta a tüdejét,
S szanaszét tüsszentette
A teret és annak idejét.

Lett hát nagy kalamajka,
Ősleveses bogrács,
Húrból, higgszből és bozonból
Összekuszált térrács.

Lett aztán ott sok kis csillag,
Tán még galaxis is,
Majd megszületett nemsokára
A homo sapiens is.

Kitalálta sok nagy kobak,
Miből lett az anyag,
Tágul-e még a világ:
Jártak okos agyak.

De volt akiknek nem volt elég,
Mindent kétkedve fogadtak,
Talán azért volt így, mert
Eleget nem tanultak.

Univerzum glóriája!
Kiáltotta Bíró Benő.
Piha! Minket jól átvágtak!
Emígy Pereskedő Jenő.

Jött még más is: Doby Joe,
Mol-imádó bácsi,
Hidrogéntől tágul a tér,
Sosem mondja: ácsi!

Voltak még ám sokan,
Fittyet hánytak a tudásra,
Ha valamit nem értettek,
Köpködtek egymásra.

De nem vették észre,
Mert mindig csak pöröltek,
Hogy közben a Nudli meg már
Orrlyukát törölte.

Ott maradt a zsebkendőjén
Némi zöldes takony,
Benne az összes galaxis,
Nap, Föld és Bakony.

Ez lett hát a világ vége,
Tanuljatok belőle,
Nem kell mindent megcáfolni,
Úgyis csak szemét lesz belőle.

[dobyjoe]

értettem!!!

[gépész]

Szervusztok. Idenézek, mert nagyon is érdekel a téma. De amíg végig olvasom, eltelik egy kis idő, és azalatt bármi történhet! Úgy hogy egyelőre nincs mitől félnem...
Azonban addig is lenne egy kérdésem (lehet, hogy már más is kérdezte): hogy a mi univerzumunk csak úgy szingli ősrobbant, vagy léteznek mellette mások is akik ugyanúgy vagy másképp tették azt?
(Az utolsó mondatot törölném, de nem tehetem, mert volt reagálás rá. Csak akkor törölném, ha azokat a szerzőjük előbb szintén törölné. De lényegtelen...)

[dgy]

a mi univerzumunk csak úgy szingli ősrobbant, vagy léteznek mellette mások is akik ugyanúgy vagy másképp tették azt?

A leginkább elfogadott hipotézis szerint éppen kerti parti van a 42. dimenzióban, a tüzijátékot az Egerek szolgáltatják. Meghatározott ritmusban robbantgatják a petárdákat. Amit mi Ősrobbanásnak nevezünk, az a 137. (egyébként ultrapipacs színű) petárda kissé elkésett pukkanása. Maga a tűzijáték még cca 3 kvadrillió évig tart, ezalatt igen sok hasonló esemény várható. A parti vendégei szerint a látványosság kielégítő, de a pezsgő kissé meleg.

dgy

[PIR]

Pauli biztosan felfigyelt volna arra, hogy éppen a 137. petárda vagyunk mi.

[maro]

A leginkább elfogadott hipotézis szerint éppen kerti parti van a 42. dimenzióban,
dgy

Aha! Lehet, hogy a válasz is ott van? Tudjátok, az élet, a világegyetem meg minden?

[gépész]

A hozzászólásaimat most az egész fórumban bizonyos szempontok szerint javítom, sokat törlök is.
Köszönöm, hogy van ilyen lehetőség. Egyébként nem kis munka, izzadok is bele.

[ἄπειρον]

Különösebb gáznyomásról nem beszélhetünk. Nyomás csak akkor jön létre, ha a gáz tágulását valami (pl. a lufi gumija, vagy a gravitáció) akadályozza."

Ez nem igaz. A nyomás definícióját az ún. feszültségtenzor (S) adja: ha N egy kicsi, dA felületű felületelem normálvektora, E egy tetszőleges irányvektor, akkor S(E,N)dA megadja a felületre ható erő E-vel párhuzamos komponensének nagyságát. Gázok esetében ez csak a nyomást tartalmazza: p=-S(E,E), így a nyomás egy speciális jellemzője a feszültségtenzornak. A lényeg - a feszültség az anyag lokális, belső szerkezetéhez kapcsolható, nem pedig a határfaeltételekhez, bár ezen utóbbiak természetesen befolyásolják. Mérése is lokálisan történik, lsd. a tenzor definícióját. Véges tömegű, gravitáló ideális gázban ugyanúgy fellép nyomás, mint nem gravitáló, de végtelen ideális gázban. Utóbbi esetben a nyomás arányos az anyagsűrűséggel és a hőmérséklettel. Ami igaz, hogy véges mennyiségű gáz szabad térfogatba tágulva előbb-utóbb elveszíti a nyomását, mivel lokálisan sűrűsége zéróhoz tart az időben (lsd. diffúziós egyenlet).

"A Nagy Bumm-ról: volt egy végtelen kicsi, végtelen sűrű és végtelen hőfokú pont, ami valahol, valamikor felrobbant. Ha jól tudom így szól a fáma nagyjából."

Nem jól tudod. Az elmélet legegyszerűbb formájában annyit mond, hogy ha az Univerzumban az anyag homogén és izotrop módon van eloszlatva, egy adott "időpontban", akkor ezt a tulajdonságát minden korábbi időpontban megtartja, és időben visszafele haladva ez a sűrűség növekszik és végtelenhez divergál. Viszont olyan világvonalon, melyen tömeges részecskék is közlekedhetnek, a részecske számára nem végtelen idő telik el, ahogy a sűrűség végtelenhez tart, hanem véges idő. A sűrűség divergenciája a tér geometriájától függetlenül mindenhol megtörténik (ha nem ezt tenné, akkor ellentmondásba kerülne a homogenitásal). A megoldások kétfajta szkenáriót követnek:

1. A tér görbülete 0 vagy negatív, de nem kompakt, azaz nem véges. Ebben az esetben időben visszafele haladva azt látjuk, hogy az Univerzum minden egyes pillanatban végtelen, melyet elég nagy skálán már homogén anyag tölt ki, melynek sűrűsége egyre csak nő.

2. A tér görbülete pozitív, a tér kompakt matematikai értelemben. Ebben az esetben a tér térfogata minden pillanatban véges, de időben visszafele haladva nullához tart, ami valójában nem azt jelenti, hogy eltűnik a tér (ui. a tér alapvetőbb fogalom, mint maga a térfogat).

A robbanás ereje a kezdeti időpontban a legnagyobb. Ahogy expandál, úgy nő a térfogata és csökken a sebessége. Mivel anyagkeletkezés volt közben, aminek aztán gravitációja is lett - már rég le kellett volna fékeznie az expanzió sebességét, esetleg ellenkező előjelűvé változtatni.[b] Ehelyett épp gyorsul.

Sajnos ez már a Newtoni mechanikában sem igaz. Egyszerű példa: ha egy homogén gömb szétrobban úgy, hogy a robbanás kezdetekor a felületen lévő tömeg kezdősebessége felülmúlja a második kozmikus sebességet, akkor a tömeg egy jelentős része eltávozik a végtelenbe.

Ha egy pont robban fel, akkor az gömbalakban tágul. Ennek nyoma sincs, a tágulás mindhárom dimenzióban egyformán terjed. Ezért nem lehet következtetni a robbanás feltételezett helyére.

Az ősrobbanásban semmi sem robban fel, az elmélet nem állít semmi ilyesmit (lsd. a hozzászólásom eleje). A véges térfogatba zárt anyag berobbanása a térbe egy totálisan helytelen (és úgy tűnik kiirthatatlan) kép a laikusok fejében. Az elmélet semmi ilyesmit nem állít, azt sem, hogy a galaxisok látszó sebessége (amit a gravitációs vöröseltolódásból számolnak) valamilyen pontszerű forrásból származó robbanásból ered.

A legtávolabbi galaxisok távolsága nincs összhangban az Univerzum számított(feltételezett) korával.

Egyrészt az univerzum kora, mint olyan nagyjából értelmetlen fizikai fogalom. Ennek oka az, hogy az általános relativitáselmélet megenged tetszőleges koordinátatranszformációt, az értelmes fizikai mennyiségek pedig invariánsak ezen transzformációkra. Mivel az univerzum kora nyilván nem invariáns ezekre a transzformációkra, így értelmes sem lehet. Amit lehet csinálni, hogy egy előre kiválasztott téridő koordinátarendszerben a skálafaktor időfejlődéséből képeznek egy mennyiséget, melyet ki lehet számolni obszervációs adatokból, ez azonban nem olyan adat, mint pl. a tér topológiai típusa, mely tényleg értelmes fizikai mennyiség. Namost ezzel a mennyiséggel lehetne kezdened valamit. Csakhogy éppen az a baj, hogy a kor maga a mért tágulásból számolt mennyiség, így a tágulás ütemének nemigen mond ellent.

Még, ha ellentétes irányba is tágultunk a középponthoz képest - akkor is annak az anyagnak oda kellett érnie,kialakulnia olyanná, amilyennek látjuk és A FÉNYÉNEK IDE KELLETT ÉRNIE. Na ilyenkor jön az, hogy akkor fénynél gyorsabban is tágult, megy nem is anyag volt, stb..

Mivel a kezdeti szingularitásnak nem volt középpontja, így a felvetésed értelmetlen.

Arról, hogy a háttérsugárzás folyamatosan képez anyagot. Ezzel az elképzeléssel az a legnagyobb baj, ha jól számolom, akkor a legvalószínűbb fotonenergia kb. 0.66 milli eV, míg csak az elektron nyugalmi tömegéhez tartozó energia 0.5 MeV, tehát a kettő között hat nagyságrennyi különbség van. Azaz ha még fel is tételezzük az elképzelésed helyességét, akkor is oda jutunk, hogy már rég nem tud képezni anyagot a CMB, azaz a te szavaiddal élve, össze kéne roppannia az univerzumnak.

[ἄπειρον]

Nem a meglévő térbe tágult bele egy robbanó hidrogén felhő, hanem maga a tér tágul.

Sajnos ez egy értelmetlen mondat, mivel a "tér tágulás"-a nemigen fogalmazható meg fizikailag. Hogy most mit értünk tér alatt, abba ne menjünk bele, itt részletesebben lehet tájékozódni:

http://en.wikipedia.org/wiki/Manifold

Namost a téridőnek két része van. Az egyik a hosszmérések nélkül felfedezhető struktúrákat tartalmazza, nevezzük ezt topológiának. A másik a hosszméréseket jellemző struktúra, nevezzük ezt metrikának. A dolog úgy áll, hogy a relativitáselmélet explicite csak a metrikára ír elő egyenleteket, a topológiára nem. Helyesebben szólva, ha a topológiát előírjuk, akkor a relativitáselmélet kiválasztja azokat a metrikákat az ezen topológia által megengedettek közül, melyek az adott fizikai szituációhoz illenek. Ez egy kicsit homályosan hangzik így, de ha az ember elkezdi gyűrni a matekot, akkor tényleg ez történik. Namost a lényeg, hogy a topológiáról a relativitáselmélet nem mond semmit, sőt a topológia nem dinamikai változója az elméletnek. Namármost a, hogy a tér tágul, a topológiában bekövetkező változás lenne, ami ellentmondana az előzőleg írottaknak.

Tehát nem a tér tágul, hanem a távolságméréseket és oksági kapcsolatokat meghatározó metrika változik úgy, hogy a részecskék világvonala egyfajta tágulás érzetét keltik a megfigyelőkben.