Re: Távcsőépítés
Elküldve: 2017.01.04. 10:38
Köszönöm, hogy ilyen elismerően szóltatok, pedig csak érdekességképpen tettem fel a videót.
Frigyes kérdésére:
Hogy milyen?
A gépi csiszolás jóval kényelmesebb, mint kézzel, mert egy 200-as körüli mélyebb felület kialakítása már komoly fizikai munkát jelent, főleg az időtartama miatt.
Minden kézzel is ugyanolyanra készíthető, mint géppel, de a gépi munkánál könnyebb akár nulláig eldolgozni a porok fokozatait, egy tükör akár 400-as porral is fényezésig munkálható, ami kézzel borzalmasan nagy munka lenne, de 600-tól ott is sikerült már, azonban én géppel is tartom a lépcsőket 1200-ig. ilyenkor már 45 fokos fénybeesésnél is fénylik a csiszolt felület. Az idő is rövidebb, mert akár 10 kg terhelőtömeg is lehet, ami a csiszoláskor összenyomó erőt szolgáltat. Összességében egyenletes felületet lehet kapni elég nagy biztonsággal, én már nem is ellenőrzöm a fokozatok között a visszamaradó durvább por nyomait. A fém csiszolószerszám további segítség, a karc esélye elég kicsi, a fókuszt meg nem kell ellenőrizni. A csiszolás etapja itt a folytonos tisztán tartásból, meg por és víz adagolásból áll.
A fényezés első buktatója szurokszerszám, ez sokféle módon készülhet, ugyanúgy nyűgös, mint kézi csiszolásnál, nem is különbözik tőle, de újabban ezt is fém hordozóra készítem.
A polírozásnál a gép sajátosságainak megfelelően alapbeállítás, első negyed óra után felületellenőrzés, finomítás, mozgások változtatása ha szükséges, úgyhogy igazából nem fárad a kezem, de mindent ugyanúgy javítok, vagy küszöbölök ki, ahogy kézzel tenném. (Ezért nem értem azt, aki azt mondja, hogy ő nem tud tükröt csiszolni, de egy gépet majd összedob és kész. Pedig akkor se fog tudni tükröt csiszolni, nem beszélve róla, hogy egy komolyabb gép előállítása se egyszerű feladat.)
A fényezés rövidebb idő, mint kézzel, de a felület pontos alakjának megadása géppel nagyon nehéz. A teljesen kipolírozott gömb felületét már kézzel alakítom tovább, esetleg gömbtől való nagyobb eltérés esetén 50-70 százaléknyit a közelítő alakra még géppel dörgöltetek le. A gépi polírozásnak egy igen nagy előnye még, hogy hővel nem terheli az üveget -eltekintve némi súrlódástól-, így szinte azonnal vizsgálható. A kézi polírozásnál órák is kellhetnek, míg a valódi alak kiderül, mert állandóan melegítem a kezemmel. A kézzel befejezett tükrök ideális esetben semmi különbséget nem mutatnak a teljesen gépihez képest, mindkettő lehet ugyanolyan jó, de a folytonos ellenőrzés, azonnali beavatkozás, és a jóval kisebb összenyomó erő miatt a kézzel befejezett felület általában jobb. Különben tudok parabolizálni géppel is (egyszer megpróbáltam), itt azonban a polírozóanyag, a mozgási sebességek, az összenyomó erő, a nedvesség, a szurok, az üvegfajta, meg sokminden más ad egy várható eredményt, amit nagyon jó is lehet, de a gép nem érzi, ha valahol többet fog a szerszám, vagy ha hirtelen rövidebb húzás kéne, vagy ha préselni kéne egy kicsit a szurkot pl.
Summa summárum, az utolsó néhány óra alatt történtek döntik el egy tükör milyenségét, addig mindegy, hogy milyen módon jutott el az ember.
Legutóbb egy 250/1000-es fényezésre készítése 10-12 óráig tartott, a gép kb. 20 óra alatt polírozta gömbre, én pedig 15 óra alatt parabolizáltam (plusz még kb. 4 óra, mert négy kisebb szerszám még kellett hozzá) a jó öreg írásvetítő állványon, merthogy az a munkapadom.
MDA kérdésére:
Ellenőrzés:
A Jó öreg Dall-nullteszt a barátom, meg már az is marad szerintem, mert ha hozzászokott az ember, akkor nincs kényelmesebb. (Derekasan muzsikált már ugyanilyen fényerős paraboloidon, de én mindig csillagtesztelek is, ami nem haszontalan még szándékos túlkorrekció esetén sem.)
A konvex hiperboloidot egy eddig nem járatos eljárással tesztelem, pontosan a napokban adtam át a dokumentációt Zsámba István vállalkozó kedvű kollégának, aki ilyen irányú első próbája során egyúttal engem fog ellenőrizni. Ha sikerrel jár, és jó véleményt mond, akkor közölhetőnek minősítem, és közlöm is az eljárást. Ennek azért látom szükségét, mert már túl vagyok 6 konvex hiperboloidon, és bár szégyenkeznem egyik miatt se kell, de ebben is létezik megszerezhető rutin, aztán meg egyre jobb eredmény. Az igazi használhatósági információt a műfajban első ízben próbálkozó, de egyébként nagyon tapasztalt csiszoló véleménye adja.
Egyébként interferencia útján homorú ellendarabhoz szoktak sokan tesztelni, de a Hindle, vagy akár a csillagteszt is szóba jöhet.
A főtükör szintén interferenciával, vagy Waineo nullteszttel is tesztelhető.
A rács egy érdekes kérdés. Texereau, aki minden idők egyik legjobb tükörkészítésről szóló könyvét írta, meg se nagyon említi a rácsot, kizárólag a Foucaultra épít. A könyv olyan magas szintű, hogy optikai mérnök is tanulhat belőle, ugyanakkor a gyakorlat is pont olyan részletesen van kifejtve. Én ebből tanultam meg a Cassegrain számításait, aminek szigorúan a műhelyben kellő számításait -ezek nem komplikáltak- a Meteorban is leírtam, de az összes mellékes aberrációk számítása is benne van. Én legalább egy nulltesztet, meg a rácsot is leírtam volna a helyében, de így is professzionális.
Jómagam nem tudok meglenni rács nélkül, mert nincs egyszerűbb a felület egyenletességét megmutató eljárás, és mint ilyen, mindenféle függvény szerinti görbéhez jó. Kellő idő után nagy biztonsággal lehet vele főleg hosszabb fókuszú paraboloidot becsülni, de nulltesztben már magam is legalább kilencven százalékos biztonsággal látom a felület milyenségét.
A Foucault szintén jó minden homorú alakhoz, mert az aberrációk előre számított értékek, így ki is mérhetők a szokásos módon. A késél, ha jó a fényforrás, és gyakorlott megfigyelő, akkor akár huszad- harmincad hullám -vagy még kisebb- eltérést is megmutathat, de a fényerőtől is függ.
Frigyes kérdésére:
Hogy milyen?
A gépi csiszolás jóval kényelmesebb, mint kézzel, mert egy 200-as körüli mélyebb felület kialakítása már komoly fizikai munkát jelent, főleg az időtartama miatt.
Minden kézzel is ugyanolyanra készíthető, mint géppel, de a gépi munkánál könnyebb akár nulláig eldolgozni a porok fokozatait, egy tükör akár 400-as porral is fényezésig munkálható, ami kézzel borzalmasan nagy munka lenne, de 600-tól ott is sikerült már, azonban én géppel is tartom a lépcsőket 1200-ig. ilyenkor már 45 fokos fénybeesésnél is fénylik a csiszolt felület. Az idő is rövidebb, mert akár 10 kg terhelőtömeg is lehet, ami a csiszoláskor összenyomó erőt szolgáltat. Összességében egyenletes felületet lehet kapni elég nagy biztonsággal, én már nem is ellenőrzöm a fokozatok között a visszamaradó durvább por nyomait. A fém csiszolószerszám további segítség, a karc esélye elég kicsi, a fókuszt meg nem kell ellenőrizni. A csiszolás etapja itt a folytonos tisztán tartásból, meg por és víz adagolásból áll.
A fényezés első buktatója szurokszerszám, ez sokféle módon készülhet, ugyanúgy nyűgös, mint kézi csiszolásnál, nem is különbözik tőle, de újabban ezt is fém hordozóra készítem.
A polírozásnál a gép sajátosságainak megfelelően alapbeállítás, első negyed óra után felületellenőrzés, finomítás, mozgások változtatása ha szükséges, úgyhogy igazából nem fárad a kezem, de mindent ugyanúgy javítok, vagy küszöbölök ki, ahogy kézzel tenném. (Ezért nem értem azt, aki azt mondja, hogy ő nem tud tükröt csiszolni, de egy gépet majd összedob és kész. Pedig akkor se fog tudni tükröt csiszolni, nem beszélve róla, hogy egy komolyabb gép előállítása se egyszerű feladat.)
A fényezés rövidebb idő, mint kézzel, de a felület pontos alakjának megadása géppel nagyon nehéz. A teljesen kipolírozott gömb felületét már kézzel alakítom tovább, esetleg gömbtől való nagyobb eltérés esetén 50-70 százaléknyit a közelítő alakra még géppel dörgöltetek le. A gépi polírozásnak egy igen nagy előnye még, hogy hővel nem terheli az üveget -eltekintve némi súrlódástól-, így szinte azonnal vizsgálható. A kézi polírozásnál órák is kellhetnek, míg a valódi alak kiderül, mert állandóan melegítem a kezemmel. A kézzel befejezett tükrök ideális esetben semmi különbséget nem mutatnak a teljesen gépihez képest, mindkettő lehet ugyanolyan jó, de a folytonos ellenőrzés, azonnali beavatkozás, és a jóval kisebb összenyomó erő miatt a kézzel befejezett felület általában jobb. Különben tudok parabolizálni géppel is (egyszer megpróbáltam), itt azonban a polírozóanyag, a mozgási sebességek, az összenyomó erő, a nedvesség, a szurok, az üvegfajta, meg sokminden más ad egy várható eredményt, amit nagyon jó is lehet, de a gép nem érzi, ha valahol többet fog a szerszám, vagy ha hirtelen rövidebb húzás kéne, vagy ha préselni kéne egy kicsit a szurkot pl.
Summa summárum, az utolsó néhány óra alatt történtek döntik el egy tükör milyenségét, addig mindegy, hogy milyen módon jutott el az ember.
Legutóbb egy 250/1000-es fényezésre készítése 10-12 óráig tartott, a gép kb. 20 óra alatt polírozta gömbre, én pedig 15 óra alatt parabolizáltam (plusz még kb. 4 óra, mert négy kisebb szerszám még kellett hozzá) a jó öreg írásvetítő állványon, merthogy az a munkapadom.
MDA kérdésére:
Ellenőrzés:
A Jó öreg Dall-nullteszt a barátom, meg már az is marad szerintem, mert ha hozzászokott az ember, akkor nincs kényelmesebb. (Derekasan muzsikált már ugyanilyen fényerős paraboloidon, de én mindig csillagtesztelek is, ami nem haszontalan még szándékos túlkorrekció esetén sem.)
A konvex hiperboloidot egy eddig nem járatos eljárással tesztelem, pontosan a napokban adtam át a dokumentációt Zsámba István vállalkozó kedvű kollégának, aki ilyen irányú első próbája során egyúttal engem fog ellenőrizni. Ha sikerrel jár, és jó véleményt mond, akkor közölhetőnek minősítem, és közlöm is az eljárást. Ennek azért látom szükségét, mert már túl vagyok 6 konvex hiperboloidon, és bár szégyenkeznem egyik miatt se kell, de ebben is létezik megszerezhető rutin, aztán meg egyre jobb eredmény. Az igazi használhatósági információt a műfajban első ízben próbálkozó, de egyébként nagyon tapasztalt csiszoló véleménye adja.
Egyébként interferencia útján homorú ellendarabhoz szoktak sokan tesztelni, de a Hindle, vagy akár a csillagteszt is szóba jöhet.
A főtükör szintén interferenciával, vagy Waineo nullteszttel is tesztelhető.
A rács egy érdekes kérdés. Texereau, aki minden idők egyik legjobb tükörkészítésről szóló könyvét írta, meg se nagyon említi a rácsot, kizárólag a Foucaultra épít. A könyv olyan magas szintű, hogy optikai mérnök is tanulhat belőle, ugyanakkor a gyakorlat is pont olyan részletesen van kifejtve. Én ebből tanultam meg a Cassegrain számításait, aminek szigorúan a műhelyben kellő számításait -ezek nem komplikáltak- a Meteorban is leírtam, de az összes mellékes aberrációk számítása is benne van. Én legalább egy nulltesztet, meg a rácsot is leírtam volna a helyében, de így is professzionális.
Jómagam nem tudok meglenni rács nélkül, mert nincs egyszerűbb a felület egyenletességét megmutató eljárás, és mint ilyen, mindenféle függvény szerinti görbéhez jó. Kellő idő után nagy biztonsággal lehet vele főleg hosszabb fókuszú paraboloidot becsülni, de nulltesztben már magam is legalább kilencven százalékos biztonsággal látom a felület milyenségét.
A Foucault szintén jó minden homorú alakhoz, mert az aberrációk előre számított értékek, így ki is mérhetők a szokásos módon. A késél, ha jó a fényforrás, és gyakorlott megfigyelő, akkor akár huszad- harmincad hullám -vagy még kisebb- eltérést is megmutathat, de a fényerőtől is függ.