Lovász András írta: ↑2020.12.04. 08:29
Fél méteres tükörrel birkózni már emberes feladat lehet...
Egy ilyen átmérőnél és fényerőnél hol van az a pont, ahol ésszerű megállni? Úgy értem, ahol már nagy a rizikója annak, hogy ha folytatjátok, rosszabb lesz? A diffr. határoltnak is örülni kell, vagy lehet "beljebb" is merészkedni? (Anno a mesterem gyakran azt mondta: "Ha valami jó, ne akard még jobbra csinálni, mert elbaltázod!" (Csak csúnyábban.))
Ezeket a rácsképeket és a csillagteszteket gondolatban már biztosan át tudjátok P-V-be, vagy Strehl-értékbe "konvertálni". A saját ellenőrzési módszereitekkel mi a legkisebb mérhető/látható hiba? Gondolom legérzékenyebb módszer nyugodt égen a csillagteszt...
A hátam bánta...
Egy fényerős tükör felülete nem alakul ki automatikusan vagy véletlenül. Ezzel azt akarom mondani, hogy ha az ember egyszer elér egy pontosságot, akkor nyugodtan dolgozhat tovább, mert max. rosszabb lesz, de tovább dolgozva ugyanúgy elérheti újra. Tehát az elérhető pontosság inkább idő és türelem kérdése. Én általában sokszor nekifutok, és amikor azt látom, hogy kialakul egy határ, akkor elfogadom, hogy abban a helyzetben én annyira vagyok képes. A másik limit - ahogy az 500-asnál is volt -, hogy már nagyon rövid beavatkozással is annyit változna a felület, hogy biztosan rosszabb lenne. A legutolsó korrekció két kör volt a hordó körül. Az egy kör már nagyon veszélyes (képtelenség egyenletesen dolgozni, nem átlagolódik ki), de a kettő sem megnyugtató, főleg ha az ember többször bekockáztat ilyen nekifutásokat.
A rácsképek inkább tájékoztató jellegűek. Megmutatják pl. a peremhibát, a felület durvaságát, a zónákat, meg hogy kb. hol tart a korrekció. De konkrét adatot becsülni nem igazán lehet, mert a szimuláció ideális, a valós rács meg épp olyan, amilyenre sikerül. Én Foucault teszterrel mérem a tükröket. A mérőórával általában 0,03 mm-es szórással tudom leolvasni a zónákat. Ez bőven elegendő pontosság még ilyen nagy és fényerős tükrökhöz is. Egy-két zóna mérésének átlaga 0,10 mm-nyit is eltér az 500-as esetén az ideálistól, mégis, ez még mindig l/10-nél jobb felületet ad. A fontos, hogy zömében egy irányba térjenek el a zónák, azaz ne legyen egyik zóna túl, másik alulkorrigált - ebből lesz a zónahiba.
Természetesen a csillagtesztnél nincs megbízhatóbb, de nagyon fontos tudni, hogy egy f/4-es távcsőben egy orthoszkopikus okulár kb l/4 alulkorrekciót visz a képbe, és mondjuk egy Lacerta UWAN durván ugyanennyi túlkorrekciót. És ezzel meg is magyaráztam, hogy miért terjedt el, hogy a fényerős távcsöveknek általában nem jó a képük bolygózáshoz. Saját 300/1200-asomat egy hiperboloidra alakítottam, hogy pont jó legyen az orthóimhoz. A nagylátószögű oklikat meg a kómakorrektor-okulár távolság kis mértékű állításával tökéletesen be lehet állítani, hogy pontos legyen a gömbi korrekció.