Hogyan készül házilag egy főtükör?

Mindent a házilag történő távcsőépítésről és tükörcsiszolásról.
Sidius

Re: Hogyan készül házilag egy főtükör?

Hozzászólás Szerző: Sidius » 2015.07.23. 19:28

Akkor még le kell pontosítani a dolgot, azt hiszem, privátban folytatjuk.

A mellényúlás szériám megszakadni látszik, aminek nagyon örülök. :) Elővettem a vákuumgőzölés kérdését, most már elvileg megy a védőréteg is, csak még finomítanom kell a vastagság beállításán. Jelenleg valahol 60 nm körül vagyok, de nem látszik szín -ugye ahhoz nagyobb vastagság kéne-, csak hogy az ujjam bőrével nem tudom megsérteni az alumíniumot. (Különben nem is vagyok benne biztos, hogy annyira kell az a nagyobb vastagság.)
Egy év után ma elkészült a végleges szerelvény a vákuumbúra alá, itt mellékelem a képet róla, valamint még két hiperboloid segédről is, mai bevonattal ellátva. Egyik a mostani Cassegrainembe egy javított konstrukció, a másik pedig egy barátomé lesz.
A dolog érdekessége, hogy a barátom segédtükrét 1030-as főtükrön teszteltem 1050 helyett. Úgy számolom, hogy lényeges eltérést nem kapok, de az egy dolog hogy mit számolok, egy másik meg hogy mit mutat az okulár. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Kálmán hazatértekor mi lesz az ég alatt... Ilyet még nem csináltam.
Nincs meg a kellő jogosultságod a hozzászóláshoz csatolt állományok megtekintéséhez.
Sidius

Re: Hogyan készül házilag egy főtükör?

Hozzászólás Szerző: Sidius » 2015.07.23. 19:30

Hiperboloidok:
Nincs meg a kellő jogosultságod a hozzászóláshoz csatolt állományok megtekintéséhez.
berenteb
Hozzászólások: 234
Csatlakozott: 2009.09.17. 13:32

Re: Hogyan készül házilag egy főtükör?

Hozzászólás Szerző: berenteb » 2015.07.23. 19:36

Van egy 250-es kifúrt optikai síkom autokollimációhoz, én csiszoltam. :-)
Szívesen meglátogatnálak egy kvarcos aluzás erejéig.
Stefi
Hozzászólások: 499
Csatlakozott: 2010.08.08. 14:33

Re: Hogyan készül házilag egy főtükör?

Hozzászólás Szerző: Stefi » 2015.07.23. 20:24

János! Ez eszméletlen, hogy miket meg nem csinálsz otthon!
Ha így folytatod akkor nemsokára legurul a szalagról az első Sidus sorozatban gyártott távcső.
"A szél fú, a zöld fű. A Föld kering, a Nap korong..."
Sidius

Re: Hogyan készül házilag egy főtükör?

Hozzászólás Szerző: Sidius » 2015.07.23. 20:43

Szívesen meglátogatnálak egy kvarcos aluzás erejéig.

Béla! Úgy legyen!
János! Ez eszméletlen, hogy miket meg nem csinálsz otthon!
Ha így folytatod akkor nemsokára legurul a szalagról az első Sidus sorozatban gyártott távcső.

Nem házi gyártmány, de most már nem lenne nagy gond építeni egyet. Ez egy Zeiss gép, kb. 1950-legfeljebb 1960-ból való és kb. 300 órám van benne, mert -egy csöppet sem túlzok- romos állapotban volt. Emiatt kb. 30 százalékban újjáépített. Különben a helyi egyesületünk tulajdona, de kisajátítottam. :D
Avatar
tobe_
Hozzászólások: 2112
Csatlakozott: 2013.01.02. 00:10

Re: Hogyan készül házilag egy főtükör?

Hozzászólás Szerző: tobe_ » 2015.07.23. 23:48

Valakiknek csak át kell venni a stafétabotot a tükörcsiszolásban és távcső építésben is, gyártásban. :)
Mircea
Hozzászólások: 661
Csatlakozott: 2012.01.29. 15:58

Re: Hogyan készül házilag egy főtükör?

Hozzászólás Szerző: Mircea » 2015.07.24. 21:52

Janos

Varom hogy irjal privatban.
Az emlitet korongon kivul meg van (mar nem is emlekszem jol) 4 vagy 5 korong vagy korong par 122 mm-tol 180mm atmeroig.
A 315 mm-es korongal egyut fognak utazni , ahogyan lattom ''alu'' fenyes jovo van elottuk!

Udv,Mircea
mizar
Hozzászólások: 2669
Csatlakozott: 2010.08.25. 21:25

Re: Hogyan készül házilag egy főtükör?

Hozzászólás Szerző: mizar » 2015.07.25. 10:51

Mircea írta:Janos

Varom hogy irjal privatban.
Az emlitet korongon kivul meg van (mar nem is emlekszem jol) 4 vagy 5 korong vagy korong par 122 mm-tol 180mm atmeroig.
A 315 mm-es korongal egyut fognak utazni , ahogyan lattom ''alu'' fenyes jovo van elottuk!

Udv,Mircea


Azt a 180-as korongot Tobe-nak gurítanám, mert megérdemli!
Mircea
Hozzászólások: 661
Csatlakozott: 2012.01.29. 15:58

Re: Hogyan készül házilag egy főtükör?

Hozzászólás Szerző: Mircea » 2015.08.12. 22:05

Sziasztok

Holnap kezdodik az Oregon Star Party.
Mel Bartels be fogja mutatni az uj 64 centis F/2.6 tavcsovet,epitet ezel a tukorrel.
A 64 centis tukor 15mm vastag ,de meniszkus!
(Azt mondhatnam hogy utanozta a TV ernyobol csiszolt 125 mm-es tukromet... :lol:
De nem mondom... :?: )

http://bbastrodesigns.com/slump/MoldMaking.html

Kemkedve az ATM Listan hogy mirol van szo ,erre a Mauritz Anderson altal keszult ''Holografikus tukor teszt''-re bukantam:

http://xiluma.se/holomask/

Probaltam hasznalni a Mel Bartels Java Script versziot :

http://bbastrodesigns.com/holomaskCalc.html

Probaltam konvertalni a 203 mm F/6 tukrom holografikus maszkot eps formatumbol jpg ,gif,png es tiff formatumban.
Egyik sem sikerult.
Hoza tudok jutni egy printerhez.
Lezerem van.
Egy 0.1 mm rest epithetek,nem remenytelen.
Erdekel ez a Mauritz Anderson teszt...''Hasta la vista baby'' a Foucault teszt es Texereau szamitasoknak!

HASTA.jpg


Udv, Mircea
Nincs meg a kellő jogosultságod a hozzászóláshoz csatolt állományok megtekintéséhez.
Sidius

Re: Hogyan készül házilag egy főtükör?

Hozzászólás Szerző: Sidius » 2015.08.13. 18:30

Gyorsan elöljáróban le kell szögeznem, hogy mindenkor kész vagyok elismerni ha tévedek, és amit most írok, az nem közvetlenül hasonló nagyságú és fényerejű tükörrel szerzett tapasztalat, csupán eddigi tapasztalatok alapján nyugvó megérzés.

Mircea írta:A 64 centis tukor 15mm vastag ,de meniszkus!


Az ilyen paraméterekkel csiszolt tükör jóságát illetően a legmesszebbmenőkig kételkedő vagyok, felőlem lehet akármilyen alakú. Annyit biztosan állíthatok, hogy egy 150/15 mm-es síkot nem lehet jóra készíteni táblaüvegből, valamint hogy egy 250/1030-as szintén táblaüveg főtükör 22 mm-es vastagsága szintén határeset a foglalás szempontjából. A táblaüveg nem ideális anyag, de hozzá képest egyik üveg se jobb annyival, hogy ilyen vastagságarányt megengedjen, és erre még rászámolhatjuk a gömbsüveg alakot is. Még akkor is szkeptikus vagyok, ha csak a minimális, a fénygyűjtést kihasználó nagyításra használják a távcsövet.

Mircea írta:''Hasta la vista baby'' a Foucault teszt es Texereau szamitasoknak!


Ezt az interferométer és bármelyik nullteszt használatakor is ki lehet jelenteni, mégis, a föntebbi tudás és gyakorlat nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valaki tényleg értő optikus legyen. A magam részéről a nulltesztek megismerése (én a Dall nulltesztet használom) után szívesen mondanám, hogy minden más hókuszpókusz fölösleges, de nem mondhatom, mert minél több eljárás vezet ugyanarra a következtetésre, az annál jobb előjel a várható eredmény tekintetében.
A végső eredmény pedig csakis akkor biztos, mikor legalább D (mm) nagyításon jó diffrakciós képet kapok.
Válasz küldése

Vissza: “Távcsőépítés”