Lovász András írta: ↑2022.08.13. 14:52
Akkoriban még nem volt divat a kvarcréteg, legalábbis nálunk biztosan nem. Ez sok apró mikrokarc volt, amik szórták a fényt; tele volt velük a frissen aluzott felület. A Posta hozta. Hogy mikor, kinél keletkeztek, nem tudom. Lehet, hogy a vatta okozta, amibe becsomagolták a tükröt (tipikusan az okoz ilyet). Egy biztos: keménység ide, keménység oda, ki tudtam szedni őket és a felület is és
Amúgy én szkeptikus vagyok a felület keménységét illetően.
1.Ha olyan kemény, akkor miért tudtam a karcokat egy lakk befejező polírral finoman érintve kiszedni?
2.Ha olyan kemény, miért nem szabad dörzsölni mondjuk körömkefével, aminek műanyag sörtéi vannak?
3.Ha olyan kemény, akkor miért van szükség a kvarcrétegre, ami levesz 2 értékes százalékot a reflexióból?...
Az tuti, hogy frissen aluzott tükröt nem postázgatok. Azt csak tubusban, a foglalatában vagyok hajlandó szállítani.
Ne légy szkeptikus András! Te is tudod, hogy az alu.oxid az nem más, mint a korund, ami a gyémánt után a legkeményebb anyag.
Megfelelő mennyiségben egy tenyérnyi korundot (zafirt) életed végéig súrolhatnál körömkefével.
Egy tükör esetén azért kicsit másról van szó. Az aluréteget a tükrön mi magunk tesszük tönkre a tisztításkor mégpedig a vízzel. Ha erős ellenfényben megnézünk egy aluzott tükröt, láthatjuk, hogy bizony apró lyukak vannak rajta. Mikroszkóp alatt ezek mérhető átmérővel rendelkeznek, pár mikronosak, kiváló műcsillag készíthető ezért belőle. (lásd. Rohr mérések.) A víz az ellenség tisztításkor. Ezeken az apró lyukakon bejut, segítünk neki áztatással és vattával, fellazítják az amúgy is instabil tapadást az üveg és az aluréteg között. A lyukak egyre nagyobbak lesznek és egyre több. Intenzív távcsőhasználat mellett hamar megadja magát a tükör. Az időtartam sok minden függvénye. Az aluzó mesterek több bűbájt is kikísérleteznek, hogy a tapadás minél jobb és összefüggőbb legyen. Ennek ellenére nagy optikai cégek is követnek el hibát, pl. az OO botrányos szitalyuggatott tükrei.
Nehéz eltalálni a megfelelő rétegvastagságot és a jó felületet.
Aki csak szekrényben tárolja a tükrét, annak örök életű a felület, hála az oxidrétegnek, ami ellenáll a levegőben lévő gázoknak és légnedvességben lévő vegyi anyagoknak. És itt molekuláris szinten (nem kisbalta) kell érteni az ellenálló képességet, mert nanométer vastag felületről beszélünk. Ki kell próbálni, több, fémtisztára polírozott anyagot betenni egy papírdobozba és ötven év múlva meg kell nézni, melyik hogyan változik. Az aluzott tükör olyan lesz, mint az új. De ehhez a réteghez legalább egy év kell amíg kialakul. Még én sem vártam ennyit a nagy Kutter tükrével, de 8 hónapot igen. Ezért tesznek rá kvarcréteget, mert akkor azonnal lehet a csap alá tenni, vattázgatni. A krómréteg ellenálóbb lenne, de sokkal rosszabb a fényvisszaverő képessége.
Az ezüst lenne a legjobb, de mai napig nem tudják rendesen megoldani, hogy ne oxidálódjon.
Viszont aki sűrűn használja kültéren a tükrét, annak tisztítani is kell, a poros bepárásodott tükrön vékony "cementréteg" alakul ki.
Sajnos nem tehetünk semmit, az aluzott tükör előbb vagy utóbb megkopik, tönkremegy. Aki intenzíven használja, az 8-10 évvel számolhat, aki ritkábban az nyilván tovább. Újra kell aluztatni, ez a megoldás.
A Távcső Világa könyvben benne van és benne volt a matt ezüst felület feljavítása políranyaggal. Tobe (ki tudja, mi van vele?) ezüstözés után úgy tudom használta is, és Berente Béla is.
A mikrokarcok, ha nem látszanak a Foucault képen akkor csak esztétikai hiba, ha látszanak, akkor az gond. Fényszóródást inkább a mikrobarázdák okoznak, ez csak Lyot teszttel látható.
Vattával és políranyaggal érintve a felületet nem olyan könnyű elrontani egy tükör felületét, még ujjal polírozva is kell a nyomóerő. Az esztétikai karcokat az alu. felületén eltüntethette valóban. Az, hogy jobb lett a felület vagy sem, mérés nélkül csak blabla blabla.