persze így kevésbé tudományos a dolog: nem készülök fel az objektum történetéből, ha galaxis akkor nem tudom, hogy mikor robbant benne szupernóva, van-e küllője, látható-e a spirálkarja, milyen a magvidék, ha planetáris köd nem tudom, hogy mekkora, milyen fényes, látszik-e a központi csillaga, mikor robbant, stb stb stb.
viszont nem is befolyásolom a szemem, az agyam. ha valamit papírra vetek, akkor az nagy eséllyel ott is van, és nem csak egy, az objektumról látott emlék tréfálja meg a látásom. és utólag összevetve a rajzot fotókkal jön egy újabb örömhullám, hogy "jé, tényleg jól láttam, hogy volt ott egy spirálkar!". és nem az észlelés alatt idegesítem magam azzal, hogy "fenébe, ott kéne lenni egy küllőnek, mindenki más látja, ott fan a fotókon, az ajánlatban is az volt, hogy fényes küllő... miért nem látom? miért?"
én eleinte úgy rajzoltam, hogy egyszerűen elkezdtem körbe-körbe haladni, felvéve a látómező csillagkörnyezetét. de sokszor az elfordul látómező miatt (alt-az szerelés) nem lettek tökéletesek az arányok, elcsúsztak a csillagok, és így jobbnak láttam újrakezdeni (ez nagyon frusztráló tud lenni, ha idegesít, inkább át kell térni másik objektumra). mostanában inkább úgy csinálom, hogy pár valamiért jellegzetes csillagot fölveszek a látómező széléhez közel, körben, illetve a látómező közepén. így 3-4 csillag segítségével már egészen jól tarthatók az arányok, nem számít ha elfordul a látómező, maximum utánafordítom a rajztáblám. ha nem pontszerű objektumról van szó (incl. halmazok, aszterizmusok), sosem kezdem a rajzolást az objektummal. viszont én snt-vel és Tamással ellentétben nem szoktam sokat nézelődni a rajzolás kezdete előtt, mert a nézelődésre bőven van időm, míg a csillagkörnyezetet ábrázolom. még egy egyszerű, 10-15 csillagból álló környezet is eltart ugyanennyi ideig, ez alatt szépen körbenézi az ember az objektumot, felderengenek a csak elfordított látással érezhető részletek is. az objektum lerajzolása után ki szoktam kapcsolni a lámpát, és még hosszasan nézegetem úgy is a rajzolt dolgot, hátha valami részlet feltűnik még a lámpa mellőzésével. ezeket utána rögtön be is rajzolom. szintén miután végeztem, mégegyszer ellenőrzöm a csillagok fényességét: nem ábrázoltam-e valamit túl fényesnek vagy túl halványnak, ilyenkor ezeket javítom, vagy írok pár megjegyzést, hogy melyik csillagon kell halványítani.
szintén ekkor be szoktam jelölni a látómező leghalványabb csillagát, illetve például beszámozok egy-egy csillagot, ami hasonló fényességű, mint pl az ábrázolt galaxis közepe, vagy teste. fényességet abszolút nem tudok becsülni - főleg mivel térképem sem adja meg, mi milyen fényes a látómezőben. így utólag ez nagy segítség. szintén szoktam megjegyzést írni arról, hogy pl az adott galaxis olyan széles/hosszú, mint az 1-es és 2-essel jelölt csillagok távolsága. ez azért fontos, mert a halvány piros fénynél előfordulhat, hogy túl nagy kiterjedést rajzolok, mert a leghalványabb satírozás fel sem tűnik piros lámpánál.
sp és snt ötlete jó, lehet, hogy érdemes lenne írni egy rövidke cikket a meteorba a rajzolásról egy kezdő, tapasztalatlan észlelő szemével. (magamat is ide sorolom). bár snt-nek már jelent meg cikke talán 1-2 éve a témában, de talán nem árt időnként felhozni ugyanazt a dolgot az új érdeklődők kedvéért.
ja még annyit, hogy én a rajzolást nem a fotózás kisköltségvetésű alternatívájának látom, szerintem két különböző dologról van szó. most biztos végigsértek egy csomó asztrofotóst (nem törekszem olcsó népszerűségre, úgyhogy vállalom), de szerintem a ma magyarországon fotózással foglalkozó emberek többsége inkább a fotózás szerelmese, aki mellesleg szereti az égi objektumokat lőni. a rajzolók ellenben ritkán a rajzolás szerelmesei akik mellesleg az égi objektumokat szeretik. tehát az asztrofotók többsége nem egy észlelés: nincs kielemezve, senki se nézi végig, van-e rajta valami halvány nóva, szupernóva, kisbolygó, üstökös, akármi. pusztán a vizuális élvezet miatt csinálja a fotósok többsége, és ezzel tulajdonképp nincs is semmi baj. viszont a rajzolás valódi észlelés, hiszen mindannyian tudjuk, mennyivel több apró halvány részletre bukkan a szem és az agy, ha nem 2-3 percig nézünk egy objektumot, hanem 40-60 percig. rajzolás nélkül haláli unalmas lenne ezt csinálni. rajzolva ha ott dereng elfordított látással egy csillag az idő 20-30%-ában, akkor az a valami tényleg ott is van. ha nem találod meg feldolgozáskor a 16 magnis adatbázisban, akkor ott valami történt. nekem van egy ilyen pici pöttyöm, ami a szaturnusz mellett látszott egyszer, mint egy hetedik hold. egyértelműen látszott, berajzoltam, de semmi katalógusban nem bukkantam rá azóta sem, és az is kizárható, hogy a szatyor egy halványabb holdja lett volna. mondjuk én sem kürtöltem vele tele a netet, hogy találtam valamit.
én mindig azt mondom, hogy nekem nem mindegy, hogy egy objektumból milliónyi éve elszabadult fotonokat fog fel a szemem, vagy a monitorom által gerjesztett fotonokat. én előbbire szavazok, még akkor is, ha vizuálisan semmi sem olyan látványos, mint fotón. de a "feeling" az mégis más, sokkal magasztosabb. és ha arra gondolok, mennyit javult a látásom az elmúlt pár év alatt (előtte sem volt rossz), mennyivel mélyebbre látok most le ugyanazon ég alól ugyanazon műszerrel, pedig nem is tudtam annyit észlelni mint szerettem volna, akkor hajlok arra, hogy azt mondjam, ha valaki szeretné látni a dolgokat a saját szemével, akkor minden egyes perc amikor a szemed helyett egy ccd foglalja el magának a drága távcsőidőt, hatalmas nagy pazarlás.
hajrá vizuálisok
HASOD 