Oldal: 181 / 220

Re: Mit észleltem tegnap (mély-ég) ?

Elküldve: 2019.12.26. 18:59
Szerző: Tüsi
Hozzám került egy 114/500-as Newton, 9 és 29mm-es 2 tagú okulárokkal, meg egy gyenge rezgő állvánnyal (mechanikának inkább nem nevezném). Tulajdonosa sosem használta, évek óta állt nála. Gondoltam amíg nem megyek a sajátomért (200/1200 dobson), addig próbálgatom, ma meg szép este van itt Dunakeszi felett, szikráznak a csillagok, szabad szemmel is elvoltam sokáig.

Egy nem működő red dot finder van rajta, mint kereső, de a tartója nyeklik összevissza, használhatatlan, világítás nélkül meg pláne. Szóval a két szép szemem volt a kereső.

Siker végülis volt, az alacsonyan járó Orion-ködöt, és a Plejádokat elkaptam. Előbbiből halvány derengést lehetett látni, de felismerhető volt jellegzetes alakja.

A távcsövet fel fogom ajánlani az MCsE-nek, hátha kezdenek vele valamit (vagy odaadják annak, aki még egy ilyet sem tud megvenni), de egyébként nem ajánlom, igazából semmire sem jó: mélyegezni kicsi az átmérő, bolygászni pedig kevés a fókuszhossz. Amúgy szépen kipucoltam, tükrök le lettek mosva, okulárok szétszedve szintén megtisztítva minden lencsetag. A légrésben konkrétan állt a por.

Várom, hogy mehessek a Dobsonért... majd akkor újra jelentkezem. :) Remélem ti nagyobb sikerrel (és jobb műszerekkel) észleltek ma. :)

Re: Mit észleltem tegnap (mély-ég) ?

Elküldve: 2019.12.26. 19:35
Szerző: Mozdonyos
Tüsi írta:
2019.12.26. 18:59

A Omegon PRO (GSO Deluxe) Dobson nekem is szimpatikusabb a Skywatcher-nél.

Re: Mit észleltem tegnap (mély-ég) ?

Elküldve: 2019.12.26. 19:46
Szerző: Csillagos Pisti

Nyílthalmazozni, tágabb kettősökre, változózni szerintem hasznalható azért, persze egy jobb állványon.

Re: Mit észleltem tegnap (mély-ég) ?

Elküldve: 2019.12.26. 19:55
Szerző: Tüsi
Mozdonyos írta:
2019.12.26. 19:35
A Omegon PRO (GSO Deluxe) Dobson nekem is szimpatikusabb a Skywatcher-nél.
Ugye? :)
Csillagos Pisti írta:
2019.12.26. 19:46
Nyílthalmazozni, tágabb kettősökre, változózni szerintem hasznalható azért, persze egy jobb állványon.
Leginkább ez a gond, ma még kimegyek vele kicsit később, minél többet kínlódok vele, annál nagyobb élmény lesz a normális távcső. :lol:

Re: Mit észleltem tegnap (mély-ég) ?

Elküldve: 2019.12.26. 20:02
Szerző: Csillagos Pisti
Tüsi írta:
2019.12.26. 19:55
Mozdonyos írta:
2019.12.26. 19:35
A Omegon PRO (GSO Deluxe) Dobson nekem is szimpatikusabb a Skywatcher-nél.
Ugye? :)
Csillagos Pisti írta:
2019.12.26. 19:46
Nyílthalmazozni, tágabb kettősökre, változózni szerintem hasznalható azért, persze egy jobb állványon.
Leginkább ez a gond, ma még kimegyek vele kicsit később, minél többet kínlódok vele, annál nagyobb élmény lesz a normális távcső. :lol:
Már ha a starlink buli meghagyja neked azt az örömöt! :?

Re: Mit észleltem tegnap (mély-ég) ?

Elküldve: 2019.12.26. 23:36
Szerző: kazi
Tüsi írta:
2019.12.26. 18:59
Hozzám került egy 114/500-as Newton, 9 és 29mm-es 2 tagú okulárokkal, meg egy gyenge rezgő állvánnyal (mechanikának inkább nem nevezném). Tulajdonosa sosem használta, évek óta állt nála. Gondoltam amíg nem megyek a sajátomért (200/1200 dobson), addig próbálgatom, ma meg szép este van itt Dunakeszi felett, szikráznak a csillagok, szabad szemmel is elvoltam sokáig.

Egy nem működő red dot finder van rajta, mint kereső, de a tartója nyeklik összevissza, használhatatlan, világítás nélkül meg pláne. Szóval a két szép szemem volt a kereső.

Siker végülis volt, az alacsonyan járó Orion-ködöt, és a Plejádokat elkaptam. Előbbiből halvány derengést lehetett látni, de felismerhető volt jellegzetes alakja.

A távcsövet fel fogom ajánlani az MCsE-nek, hátha kezdenek vele valamit (vagy odaadják annak, aki még egy ilyet sem tud megvenni), de egyébként nem ajánlom, igazából semmire sem jó: mélyegezni kicsi az átmérő, bolygászni pedig kevés a fókuszhossz. Amúgy szépen kipucoltam, tükrök le lettek mosva, okulárok szétszedve szintén megtisztítva minden lencsetag. A légrésben konkrétan állt a por.

Várom, hogy mehessek a Dobsonért... majd akkor újra jelentkezem. :) Remélem ti nagyobb sikerrel (és jobb műszerekkel) észleltek ma. :)
Én egy sw 120/600-al támadtam. :)

Ezeket néztem:
Orion-köd, kettős halmaz, M31-32-110, M37, M36, M38, M45: ezeket mindig megnézem.
M35-NGC2158 A 2158 halvány pacaként látszott.
NGC2244-2239 A Rosette-köd csak OIII szűrővel látszott.
M33
M1 Szűrő nélkül is látszott.
Észak-amerika köd: Nem volt túl magasan, de OIII-al mégis előjött.

Amit még szerettem volna az a C/2017 T2 (Panstarrs) és sikerült is elcsípni. 9,6 magnis most.

Re: Mit észleltem tegnap (mély-ég) ?

Elküldve: 2019.12.27. 15:39
Szerző: Ankalimon
Mircea írta:
2019.12.24. 23:27
Milyen tavcsovel eszlelsz ?
Kedves Mircea!

Áldott karácsonyt kívánok én is, így utólag.
Két távcsövet használok: egy kicsit feltunningolt SW 200/1000-es Newtont és egy 120/600-as SW akromátot, közös mechanikán (AZ-EQ5) párhuzamosítva.

Én is csinálok kettőscsillag észlelést is, de ritkábban, inkább holdfényes éjszakákon, mert a holdmentes időszakokban inkább a halvány objektumokra koncentrálok.

Szép környezetben van az észlelőhelyetek. De Arad környékén a hegyek felé vannak egészen sötét egű, fényszennyezésmentes észlelőhelyek is. Oda is szoktatok kijárni?

Re: Mit észleltem tegnap (mély-ég) ?

Elküldve: 2019.12.27. 16:38
Szerző: Mircea
Tamas

Koszonom a valaszt.
120 mm-es akromatal nem volt szerencsem eszlelni de SW 200x1000mm-es Newton reflektoral igen , jo muszer.
Armand haverom volt felderitesben es talalt egy fekete eg eszlelo helyet,masfel ora kocsival,oda is fogunk meni eszlelni.

O'Meara ''Deep Sky Companion'' konyveket nem hasznalod ?

Daniel klub kolegam kuldte ezt a linket - bocsanat hogy ha nem ujdonsag ,nekem ujdonsag - most foggom le tolteni :

http://www.olle-eriksson.com/night-sky-maps/

Udv,Mircea

Re: Mit észleltem tegnap (mély-ég) ?

Elküldve: 2019.12.27. 20:31
Szerző: theHassan
Mircea, ezek nagyon jók!

Re: Mit észleltem tegnap (mély-ég) ?

Elküldve: 2020.01.25. 15:01
Szerző: Szilágyi Zsolt
Üdv mindenkinek!

Szerda éjjel végre felszállt a köd, napközben már láttam, hogy szép, tiszta esténk lesz, így már olyan 5 körül kiraktam a távcsövemet, hogy szépen lehűljön.

8 körül én is kiültem és egy nagyjából 20-25 perces üldögélés és "szabadszemezés" után elkezdtem a nézelődés. Pólusra állás után, felkerestem az Oriont és benne az M42-t, majd egy jó fél óra vizsgálódás után váltottam az Androméda-ködre, amit 36x-os nagyítás áll csak egy elnyújtottt pacának láttam, világosabb középső részletekkel. Nekem már ez is lenyűgoző volt.

Ezután az Eszkimó - ködöt próbáltam felfedezni, úgy ítéltem meg hogy elég jó az ég, de sajnos nem sikerült lencsevégre kapnom a ködöt.

Utána váltottam és egy pár kettőscsillagot, majd nyílthalmazokat kerestem fel, és hát teljes mértékben le voltam döbbenve ezeken az alakzatokon, melyek számokra kis ékszerdobozok az égbolton.

Hatalmas élmény volt újra kimenni, nagyjából éjfélig el is repült az idő, utána már viszont nagyon fáztam így betelepültem.

Remélem Nektek is sikerült valamit látnotok az elmúlt éjszakákon.

Zsolt