C/2012 S1 (ISON)

Üstökös- és kisbolygóészlelők fóruma
Avatar
Imre
Hozzászólások: 1799
Csatlakozott: 2010.12.29. 14:18

Re: C/2012 S1 (ISON)

Hozzászólás Szerző: Imre » 2013.11.28. 23:51

Ez az üstökös először kerüli a Napot, tehát kialakulásákor bőven volt ideje alaposan tömörödni és összefagyni minden alkotóelemének. Amikor elindúlt a Nap irányába, melegedni kezdett. A külső felületén a hőtágulás miatt egyre nagyobb feszítő erő alakult ki, és ez lehet a magyarázata annak, hogy amikor a feszültség elért egy adott mértéket, egy tágult darabja lerepedt a belső magjáról. Ezzel újabb hidegebb felület került a felszínre, amely a lerepedés után friss gázzal és porral láthatta el a csóvákat. Ez többször is ismétlődött. A képen látható daraboknak a központi magtól mért eltávolodása vamilyen időarányt is mutat. A fényesség alakulásának grafikonján lehet látni megtorpanásokat - ameddig a külső táguló felület még nem vált le a központi magról, és gátolta a gáz és por kiszabadulást - illetve látni a felfényléseket is, amely feltételezésem szerint az elválást követően szabaddá vált felületből származott. A levált darabok eltávolodásához idő kell, és ez összefüggésbe hozható a felfénylések, stagnálások között eltel idővel, illetve esetleg vissza is számolható, hogy mennyire egyezik. Szerintem ez lehetett a magyarázata az eddigi különös viselkedésnek. Hogy az üstökös magja esetleg csak lassan forog, az is közrejátszhatott abban, hogy adott felületét hosszan süthette a Nap, és a forgással együtt járó centrifugális erő nem játszott nagy szerepet a külső felmelegedett rész leválasztásában. Sejtésem szerint a több részre szakadt magdarabok nagyon közeli pályán mozogva kis nagyítással - hogy a csóva szépen látható legyen - fényképezve nem fog különbözni túlságosan egy szép fényes üstökös látványától, de ha nagyobb nagyítással a magot fényképezik, akkor lehet majd látni, hogy több darabból származik a vélhetően hatalmasra nyúló friss csóvainak anyaga. Már csak a tiszta ég kell, hogy ismét szemügyre vehető legyen a C/2012 S1(ISON) üstökös, vagy a még közel azonos pályán közlekedő maradványa. Érdekes lenne, ha mondjuk találnának összefüggést a képen látható darabok távolsága és a felfénylések között eltelt idő között. Üdv. Imre
Ne azt sorold, hogy mit, miért nem lehet, hanem főként azt, hogy mit hogyan kell tenni a cél érdekében!
Zsolti82
Hozzászólások: 247
Csatlakozott: 2013.08.26. 10:43

Re: C/2012 S1 (ISON)

Hozzászólás Szerző: Zsolti82 » 2013.11.29. 07:11

Biztosnak látszik hogy valami maradt belőle és a Naptól távolodva fényesedik!
http://www.spaceweather.com/images2013/ ... agr7bdplh6
gvm57
Hozzászólások: 116
Csatlakozott: 2012.11.19. 09:58

Re: C/2012 S1 (ISON)

Hozzászólás Szerző: gvm57 » 2013.11.29. 07:58

Valami maradt még, és elég fényes a LASCO 3-as legfrissebb felvételein.
Nincs meg a kellő jogosultságod a hozzászóláshoz csatolt állományok megtekintéséhez.
Zsolti82
Hozzászólások: 247
Csatlakozott: 2013.08.26. 10:43

Re: C/2012 S1 (ISON)

Hozzászólás Szerző: Zsolti82 » 2013.11.29. 09:10

Én már megelőlegeztem neki a bizalmat, és az első észlelés helyszinét tervezem. A két fóti helyszin nem tűnik teljesen alkalmasnak, mert igaz hogy nagyon szép a kilátás Budapestre, viszont kb. 5-7 fok magasságig kitakar a domborzat és a növényzet ráadásul egy viszonylag meredek dombra kell felcipelni a felszerelést. Más...

Kedves VZP

A pilisszentkereszti hely autóval megközelíthető? Nem ez az a hely amit autósok elől lezártak(emlékszem hogy van arra fele valami ilyesmi észlelésre alkalmas hely)? Fák nem takarják ki a horizontot? Ez lenne a legközelebb ahova érdemes lenne kivonulnom egy hajnali észlelésre,a legmagasabb pont a környéken, viszont még nem voltam arra így nem vagyok tisztába a pontos körülményekkel.Esetleg ha lennél szíves megírni egy térkép linket amin be van jelölve a helyszín, azt megköszönném. Vasárnap vagy Hétfőn hajnalba már talán érdemes lenne ki is menni :D
Avatar
Vizi Péter
Hozzászólások: 2643
Csatlakozott: 2009.10.12. 17:59

Re: C/2012 S1 (ISON)

Hozzászólás Szerző: Vizi Péter » 2013.11.29. 09:15

Ez egy gyönyörű történet!

Végig követtem a tegnap estét kb. 10-ig, ugyan még nem teljesen temetve az üstököst, de szomorúan. Erre ma reggel itt vannak ezek a képek!

Mindenesetre puszta szemmel nem látom a Nap körül a Nagy Túlélőt. Egyenlőre! :D

Zsolt!

A Pilisszentkereszti hely a Dobogókőre vezető út mellett van közvetlenül, nem zárják el. De nem jó a horizontja. Viszont ahogy beérsz Pilisszentkeresztre, egy erős S-kanyarban pont jó e hely. Ha holnap derült, én is ott leszek.
Zsolti82
Hozzászólások: 247
Csatlakozott: 2013.08.26. 10:43

Re: C/2012 S1 (ISON)

Hozzászólás Szerző: Zsolti82 » 2013.11.29. 09:41

Vizi Péter írta:Zsolt!

A Pilisszentkereszti hely a Dobogókőre vezető út mellett van közvetlenül, nem zárják el. De nem jó a horizontja. Viszont ahogy beérsz Pilisszentkeresztre, egy erős S-kanyarban pont jó e hely. Ha holnap derült, én is ott leszek.

Pomáz felöli vagy a Pilisszentlélek felöli oldal? Valami leágazás vagy közvetlen az út mellett van? Műholdas térképen nem látom hogy melyik lehet az a hely.
Avatar
Vizi Péter
Hozzászólások: 2643
Csatlakozott: 2009.10.12. 17:59

Re: C/2012 S1 (ISON)

Hozzászólás Szerző: Vizi Péter » 2013.11.29. 09:45

1) Ahogy Pomáz felől beérsz a faluba, az első háznál kb.
2) A szőlő utca felső részéről, ez a jobbik hely.
Zsolti82
Hozzászólások: 247
Csatlakozott: 2013.08.26. 10:43

Re: C/2012 S1 (ISON)

Hozzászólás Szerző: Zsolti82 » 2013.11.29. 09:57

Köszönöm,így már megtaláltam a műholdas térképen a Szölő utca végét, valóban nem tűnik rossznak. Csak tiszta legyen a holnap hajnal. Ha hajnalban felkelék és látok akár egy csillagot is, biztos ott leszek.
Marci
Hozzászólások: 21
Csatlakozott: 2011.10.24. 22:38

Re: C/2012 S1 (ISON)

Hozzászólás Szerző: Marci » 2013.11.29. 13:13

A bizonytalanoknak .... :)

http://helioviewer.org/?imageScale=9.68 ... ageLayers=[PROBA2,SWAP,SWAP,174,1,100],[SOHO,LASCO,C2,white-light,2,100],[SOHO,LASCO,C3,white-light,0,100]&eventLayers=&eventLabels=false

Bal oldalt IMAGES fül alatt LASCO C3 a szemet kapcsoljátok be ... és a képet kicsinyítsétek ... azt meglessz.

Bár agyon terhelt lehet, mert tegnap frankó gyors volt, ma meg lassú és párszor frissítenem is kellet, hogy behozza.

Szerintem talán már fényesebb is mint tegnap volt, de azért ezeken a felvételeken ezt biztosan nem lehet állítani.

Marci
SkyWatcher 120 / 1000 refraktor EQ3
Zsolti82
Hozzászólások: 247
Csatlakozott: 2013.08.26. 10:43

Re: C/2012 S1 (ISON)

Hozzászólás Szerző: Zsolti82 » 2013.12.01. 09:06

Túlvagyok egy negatív észlelésen, és ahogy visszanéztem a LASCO C3 felvételeit nem is számíthatunk túl sok jóra. Sajnos nagyon elhalványult mikorra kiért a látómezőből. Volt még valakinek hozzám hasonló optimista hozzáállása és próbálkozott az észlelésével?
Válasz küldése

Vissza: “Üstökösök és kisbolygók”