popey37 írta: ↑2018.12.30. 19:04
lenne egy hülye kérdésem:
kell óragép az üstökös fotozáshoz?
még életemben nem fotoztam üstököst, és láttam csikos és nem csikos képet is, tehát nem tudom eldönteni, hogy kell-e óragép.
Nem hülye kérdés.
Alapvetően négyféleképpen lehet üstököst fotózni (illetve bármilyen, jelentősebb saját mozgással rendelkező objektumot).
1.
Álló kamerával. Ez a legegyszerűbb, pl. egy háromlábra szerelt teleobjektívvel (vagy nagylátószögű lencsével) felszerelt DSLR-rel. De ez egyszersmind a legritkább lehetőség is, mivel ehhez nagyon fényes és hosszú csóvás üstökös kell, asztro-tájkép szerű fotóhoz. Ilyenre egy emberöltő alatt jó, ha egy-két alkalommal van lehetőség...
2.
Ekvatoriális szereléssel, csillagokra (óragéppel, sziderikus szögsebességgel)
követve egy hosszabb (a) vagy több rövidebb (b) expozíciót összegezve (ez már bonyolultabb). Itt lehet - sőt célszerű - egy TDM-mel és/vagy vezetőcsillagra autoguider-rel pontosítani a követést, azaz vezetni a felszerelést. Ennek az a hátránya, hogy a felvétel közben az üstökös elmozdul a képen, így kevésbé lesz éles a képe ("elkenődik"), ráadásul a fényessége is nagyobb területen oszlik el, azaz halványabb is lesz a fotón, és minél hosszabb időt ölel fel az expo, annál inkább. Ezért ezt inkább viszonylag fényesebb üstökösökre (vagy kisbolygókra) célszerű alkalmazni, illetve kis saját mozgás esetén. Ugyanakkor a "b" esetben az egyes felvételeket az üstökösre (és nem a csillagokra) célszerű igazítani összegzés előtt, így - bár az üsti így is bemozdul, de - az elmozdulást minimalizálni lehet; cserébe a csillagok
pontsorokká válnak.
3. Ettől jobb, ha
magára az objektumra vezetjük a távcsövet. Itt is lehet egy hosszabb (a), vagy több rövidebb (b) expo-t használni; ez felszerelés-függő. Tehát a távcső sziderikusan forog, de nem csillagra állítjuk a vezetőcsövet, hanem az üstire. Ekkor a vezetőtávcsőtől és a vezetőkamera érzékenységétől függ, hogy ez mennyire lesz sikeres (természetesen a fényesebb és kompaktabb, azaz "csillagszerű" üstikre tud működni), és ekkor is az egyes expo-k alatt elkerülhetetlenül bemozdul az objektum, azaz elkenődik a képe, életlenebb és halványabb lesz, de sokkal kevésbé, mint a 2. esetben, hiszen itt már csak az auto-guider frissítési időköze alatt kenődik, nem az egész expo alatt (mint a 2. pontban). Ha a csillagnyomok hosszú csíkok a képen, akkor az "a" módszert használták, és egy hosszabb expo volt; ha pedig a csillagnyomok
szaggatott csíkoknak látszanak, akkor a "b" módszernek megfelelően több kép integrálásával készült a fotó.
4. Forszírozott esetekben (ez a legnehezebb, de a legtutibb is, ez adja a legprecízebb üstökös-képet), amikor az objektum nagyon halvány, és/vagy nagyon gyorsan megy, akkor szintén magára a mozgó objektumra kell vezetni a távcsövet, de
korrigált motor-sebességekkel. Itt is lehet egy hosszabb (a), vagy több rövidebb (b) expo-t használni; ez felszerelés-függő.
Itt is, ha a csillagnyomok hosszú csíkok a képen, akkor az "a" módszert használták, és egy hosszabb expo volt; ha pedig a csillagnyomok
szaggatott csíkoknak látszanak, akkor a "b" módszernek megfelelően több kép integrálásával készült a fotó. Ez a legprofibb megoldás, de a mozgó halvány objektum saját-mozgására követés a motorokkal nem egyszerű...
Ilyenkor a legnagyobb segítség egy programozható követést tudó vezérlő, pl. az FS2 (de lehet, hogy pl. az EQMOD is tud ilyet). Ennél be lehet állítani, hogy az objektum saját mozgása mekkora a csillagos háttérhez képest RA és Dec irányokban (pl. "/perc-ben; ennek értékét megadják a jobb efemeris táblázatok, de ki is számolható), és a motorok így fognak forogni. Ez már nagyon sokat segít, mivel az expo közben sem mozdul el a mozgó objektum képe az érzékelőn (azaz elvileg egyáltalán nem kenődik!!!), s így a vezetőkamera is jobban (kisebb elmozdulásokkal) tudja a vezetési korrekcióhoz exponálni az objektumot. Ezzel a módszerrel pl. olyan rendkívül halvány kisbolygót is le lehet kapni, ami egy sziderikusan vezetett képen meg sem látszana, mert a halvány aszteroidáról érkező néhány foton szétkenődne és elveszne a zajban a képen a nagy saját mozgás miatt. Ha nincs programozható vezetés, hanem csak sziderikusan tud forogni a cucc, attól még meg lehet azért próbálni a vezetőkamerával megvezetni a távcsövet a mozgó objektumra (ez volt a 3. módszer), de a vezetőtávcsőtől és a vezetőkamera érzékenységétől függ, hogy ez mennyire lesz sikeres, és ekkor az egyes expo-k alatt elkerülhetetlenül bemozdul az objektum.
A már felvett képek kidolgozását (kalibrálását, összeigazítását és összegzését, illetve utófeldolgozását) nagyon sok csillagászati képfeldolgozó program tudja.
Remélem, érthetően írtam le.
MDA