Mars
Re: Mars
A bal oldali kép az 1000 képkocka válogatás nélküli feldolgozása, a jobb oldali pedig a belőle szemre leválogatott 100 legjobbnak tartott képkocka felhasználásával készült. Ugyan arról a felvételről van szó!
Azzal kísérleteztem, hogy kaphatok-e jobb képet, ha előzetesen leválogatom szemre, és csak a kevéssé torzultakat használom fel. Minél élesebben láttam a Mars körvonalát, annál jobbnak ítéltem a felvételt.
Volt olyan része a videónak, ahol egymás után 5-6 kocka is élesnek tűnt, alig volt köztük látható eltérés, de volt olyan hely is, ahol 200-at folymatosan ki lehetett hagyni, mert a Mars széle mosott volt, a mérete ngyobb, és erősen torzult, tojás, ovális st. alakot vett fel. Ezeket mind kihagytam, mert életlenek voltak.
A levegő remegése igen erősen meghatározza a képminőséget, a láthatót is, de a felvétel jóságát is.
Próbálom ezentúl csak a legjobb kockákat felhasználni, de a válogatás igen időigényes és szemfárasztó!

Ne azt sorold, hogy mit, miért nem lehet, hanem főként azt, hogy mit hogyan kell tenni a cél érdekében!
Re: Mars
Azért kérdeztem, mert úgy tűnt, mintha elfordult volna a bolygó. Tehát más válogatás. Érdemes volt válogatni
A jobb szélen mi az a világos csík?
A jobb szélen mi az a világos csík?
Re: Mars
Feltételezésem szerint a Nap által erősebben megvilágított felének ott nagyobb lehet a visszaverőképessége, ezért az éggel alkotott kontrasztja is nagyobb, a részletek kiemelésekor ezért világosabb lett. A programba beépített élkiemelés hatása a kissé világosabb csík. Pontosabb magyarázatot nem tudok adni, talán mások megteszik. A lényeg, hogy nem fordult el a bolygó, legfeljebb a képek válogatása miatt jöhetett elő több részlet, illetve pontosabb felületet mutat a jobb oldali kép, mint a bal oldali, amely elmosottabb.
Ne azt sorold, hogy mit, miért nem lehet, hanem főként azt, hogy mit hogyan kell tenni a cél érdekében!
Re: Mars
A Mars távolodik, fázisa csökken, a mérete is, viszont még jól láthatóak a pólus hósapkái és némi részlet is.
Nincs meg a kellő jogosultságod a hozzászóláshoz csatolt állományok megtekintéséhez.
Ne azt sorold, hogy mit, miért nem lehet, hanem főként azt, hogy mit hogyan kell tenni a cél érdekében!
Re: Mars
A képből szépen kiviláglik, hogy már a oldalról van rálátás rendesen, én csak annyit vettem észre csak szabad szemmel láttam mostanában, még úgy is keveset, hogy az égi háttér előtt halad is, az Oroszlán talán hátsó lába fele ... Mondjuk szerencsére ebben az évben sem támadott meg bennünket a Mars hadisten ...
Re: Mars
Már elég picike, apró kis jégsapkával, de a fázisa jól látszik, a napsütötte oldalon a légkör kegyetlenül fénylik (tán csak nem valami felhőcske van ott?):
Nincs meg a kellő jogosultságod a hozzászóláshoz csatolt állományok megtekintéséhez.
Re: Mars
Igaz, már csak kétharmadnyinak látszik a márciusi önmagához képest, de azért még mutat felismerhető részleteket a bolygó.
Nincs meg a kellő jogosultságod a hozzászóláshoz csatolt állományok megtekintéséhez.
-
- Hozzászólások: 151
- Csatlakozott: 2009.09.14. 19:12
Re: Mars
Tegnap éjjel meglepő nyugodtság társult a rendkívül átlátszó ég mellé a Győri Egyetemi Bemutató Csillagvizsgálóban, és az utóbbi időszak legszebb Marsát láttuk. Már hozzászoktam, hogy apró világosabb narancsos a pólussapka, de ez most ragyogott! Mindkét pólusnál határozottan virítottak a világos felszínformák, egyik oldalon a kicsi kompakt fehéres jégsapka, másik pólusnál az elnyúlt, enyhén kékes ködök(?). Rengeteg markáns sötét felszínforma is tarkította a bolygókorongot. Az egyenlítői régióban a terminátornál és a peremen most nem figyeltem fel a hajnali ködökre/felhőkre, de egy-két hónapja ez még természetes velejárója volt. Ilyen kicsi bolygókorongtól ekkora fázissal nem számítottam ilyen látványra. Már-már beletörődtem a romló láthatóságba, de alaposan rácáfolt ez az éjszaka. Észlelésre fel, míg magasan van!
300/2150 Newton, 120-215-360x nagyítások s:7/10 T:4-5/5 2012.05.08. 19:30 UT körül.
A látványhoz legközelebb Mitovka képét találtam az egyik galériában:
http://makszutov.hu/galeria/img/1336290896.jpg
Nehezen felejthető éjszaka volt egy Szaturnusz-koronával

Sziasztok !
Azt hiszem tetszeni fog:
a Mars és az M 96 galaxis együttálása megtetözve egy szenzációval.
Amikor a felvételt készítettem , még nem sejtettem, hogy /tudásom szrnt !! a világon/ a második felvételt csináltam a SN 2012aw szupernováról az M 95-ös galaxisban.
Egyébbként: nem dolgoztam fel azonnal, hanem csak május vége felé, amikor hírt hallottam a szupernováról.
Ekkor lepett meg a dolog. Azóta se sikerült elküldenem a http://www.rochesterastronomy.org/ címre a server hibája miatt /legalábbis hibát jelez?!/.
Ha valaki segítene nekem, megköszönném neki.
http://www.flickr.com/photos/61844762@N02/7382570562/in/photostream/lightbox/
http://www.flickr.com/photos/61844762@N02/7382570202/in/photostream/lightbox/
http://www.flickr.com/photos/61844762@N02/7382570440/in/photostream/lightbox/
Üdv.
István

Nemsoká odaér a Marsra az űrhajó, és véletlenül megláttam pár felvételt, amit az előzőekkel csináltak, de azt nem értem miért fekete-fehér és hiányoznak belőle részek. Olyan felvételt lehet valahol találni, ami megvágatlan, mutatja egy hetes útját, vagy akármennyit és eredeti színében, vagy színes kamera ezeken nincsen ?
Ezen a felvételen volt egy sztereó kép is, illetve vagy 2 is, amit kancsalítással lehet nézni, az tök jól néz ki, csak fekete fehér az is. Én értem, hogy művészkedni akarnak , valami avantgarde divat ez, de azért megmutathatnák mindenféle aláfestő zene, meg egyéb grafikai köntös nélkül is, meg azokat a részeket, ahol ki van hagyva, elhiszem hogy ott biztos épp unalmas a kép, mert nem történik semmi, de nekem nagyon nem érthető ez, vagy valahol lehet több órás filmeket is nézni, amit az ott forgatott ?
Én nem vagyok valami fejlett szinten, de nekem is van pár kamerám , meg videó telefon, ami többet tud, mint ami ott van, pedig nem sokat költöttem ilyesmire ... ha sokáig idegelnek fellövök egy papírrakétát és csinálok pár jobb fotót ...
Ez a mostani vitt magával valami repülő alkalmatosságot is, léggömböt pl, amivel egy kis panelkamerát felengedne ott ahol járkál, és azzal nézelődne ? Meg aztán ki lehetne ereszteni magából egy rakás kisebb fürkész robotot is, amik sokkal nagyobb területet tudnának bejárni és adatot gyűjteni, azon kívül magát a fő egységet is jobban szemmel lehetne tartani, ha annak pl. valami meghibásodása van, mert kívülről néha többet látni, meg több szem amúgy is ...