Oldal: 3 / 15

Re: Tiltakozás a Starlink műholdak ellen

Elküldve: 2020.01.26. 23:55
Szerző: Imre
Ki kellene találni valami hasznos védekezést, mint pl. a csúzli a rosszul beállított közvilágítás ellen. Műholdakat leszedni persze lehetne, de ahhoz igen nagy teljesítményű lézer kellene, amely egyszerűen elfüstöli a világűrben azt a kis micsodát! Ezzel az a baj, hogy újabbakat fognak helyette felküldeni, mert a profit az kell, arról nem hajlandók lemondani! Az, hogy közben mit tesznek tönkre, az egyáltalán nem számít! A tengerekbe beömlesztett sok műanyag és más szemét jól példázza a felelőtlenséget! Azok, akik ezt a szennyezést elkövették, nem törődnek ezzel sem! Igazuk is van szerintük, mert ami nekik a pénzszerzésük útjában áll, az a káros, és ami a tudományt gátolja, az mindegy, hiszen abból semmi hasznuk - nekik - de nem az emberiségnek! Éppen ezért ezt a tevékenységet az emberiség nevében kell azonnal betiltani, sőt kötelezni a jelenlegi sok zavaró műhold és űrszemét eltávolítására a mostani és egykori tulajdonosait! Ugyan így az óceánokból a sok hulladék visszaszállítására azokat, akik oda ömlesztették, és a sok széndioxid lekötésére azokat, akik a légkört vele eddig terhelték! Úgy látszik, hogy csak akkor térnek észhez a mindennel szennyező profitorientált cégek, ha kapnak egy hatalmas pofont a természettől! A műholdat persze védik a túlmelegedéstől! Minket nem védenek? Egyetlen ember szerintem sokkal többet ér, mint az egész műholdhadsereg, amely eddig feljutott az űrbe! Felborult az értékrend, és ez itt a fő baj! Üdv. Imre

Re: Tiltakozás a Starlink műholdak ellen

Elküldve: 2020.01.27. 09:14
Szerző: jokesz
Imre írta:
2020.01.26. 23:55
Úgy látszik, hogy csak akkor térnek észhez a mindennel szennyező profitorientált cégek, ha kapnak egy hatalmas pofont a természettől!
Ezek a cégek nem kapnak pofont a természettől... Pofont csak a vásárlótól kaphatnak, azzal, hogy nem veszik meg a termékeiket. Csak a profit számít, ha nem veszi igénybe az ember a műholdak szolgáltatásait, akkor fel sem küldik őket.

Re: Tiltakozás a Starlink műholdak ellen

Elküldve: 2020.01.27. 18:14
Szerző: Vizi Péter
Jelenleg a világban a gazdasági ütőkártya szó szerint mindent visz. Nincs itt semmilyen klímavédelem meg takarékosság, nőjön a fogyasztás és ezzel a profit - ez az egyedüli szempont. Az emberek szava sem számít. Nem tudom, mit hoz a jövő.
A jó hír az, hogy a legtöbb ebből eredő átoktól függetlenedve is lehet jól élni, nem kell mindannyiunknak konzumidiótává válnunk.
A Starlink meg a többi baromság akkor dől be, ha a közgazdasági környezet a számára kedvezőtlenné válik és már nem éri meg.
Az emberek buták és értetlenek, de legfőképpen lusták. Bármit feláldoznak a kényelmükért és hogy ne kelljen csinálniuk semmit, ne kelljen gondolkodniuk.
Kérdezzétek meg, hányan olvassák el a legutoljára letöltött app Felhasználási feltételeit! SENKI: Pedig ott le van írva minden, hogy fogják lefosztani őket.
Ha az 5G lehetővé fogja tenni pl. a Dolgok Internetét (Internet of Things), rohannak majd lecserélni a háztartási gépeiket ilyenre. Kit érdekel akkor a Starlink?

Re: Tiltakozás a Starlink műholdak ellen

Elküldve: 2020.01.27. 19:56
Szerző: Imre
Auztrália, USA, Dél-amerika, Ázsia, Afrika meglehetősen nagy területén nincs mobil elérhetőség, sem internet, sem telefon, semmi. Az oktatás is még sok helyen rövidhullámú rádión keresztül történik! Villanyt a helyben létesített aggregátor ad, ritkán szélkerék, vagy napcella. A legközelebbi lakott terület sok száz km. Utak nincsenek, kórház nincs, iskola nincs, boltok nincsenek, de havonta egyszer kiszállítják a szükséges megrendelt holmikat, mert ott a csak alig termő földeken nem lehet előállítani semmit, csak legfeljebb kecskét, marhát legeltetni. Van ugyan műholdas TV adás, de az egyirányú. No ezektől nem sajnálom az internetet, de az a gyanúm, hogy nem ezeknek az emberek ellátására találták ki ezt a műholdfelhőt. A gazdaságossági számításokban nem szerepel ezekről a területekről befolyó jövedelem, és ugye pénzkidobásra nem küldenek fel műholdakat! A jótékonykodás, a segítőkészség, a szolidaritás nem tulajdonsága ezeknek a szervezeteknek, és tulajdonosainak. Nincsenek tekintettel másra, kizárólag a saját hasznuk érdekli őket! Az ilyeneket kellene génmódosítani, nem a kukoricát! Ez lenne a leghasznosabb, amit tehetne az a hirhedt cég! Kezdhetik a tulajdonosaikkal. Hátha sikerül! Persze azt is lehetne, hogy egy kellően nagy űrhajóba betessékelni az egész bandát, és irány a Mars! Keressék meg a vizet, és úgy alakítsák, ahogy nekik tetszik! A Földet meg hagyják itt nekünk, jó lesz az úgy, ahogy régen volt, és kitart még pár millió évig, ha ők nem fosztják ki, teszik élhetetlenné! Menjenek a Marsra, és ott szabadon garázdálkodhatnak! Üdv. Imre

Re: Tiltakozás a Starlink műholdak ellen

Elküldve: 2020.01.29. 13:16
Szerző: jokesz
Érdemes megnézni az alábbi videót, hogyan vélekedik a mostani kizsákmányoló szemléletmódról egy multimilliárdos (magyar felirattal).
https://www.ted.com/talks/nick_hanauer_ ... ner_202001

Re: Tiltakozás a Starlink műholdak ellen

Elküldve: 2020.01.30. 11:43
Szerző: mephi
Újabb űrinternetműholdak mennek a kozmoszba

https://haon.hu/digitalia/ujabb-urinter ... a-3814251/

Re: Tiltakozás a Starlink műholdak ellen

Elküldve: 2020.01.30. 18:00
Szerző: Zsolti82
Na most láttam élőben először ennek a pénzhajhász tróger Musk gyereknek a művét. Innen Dunakesziről szinte végetnemérő sorban jöttek a műholdak, legalább 30-40 db. Hát, nagyon nem örülök hogy egy nyugodt Tejutas nyári estén a távcsőbe ezt a csúcsforgalmat kell majd nézzem mert Ő kitalálta hogy abból fog pénzt csinálni hogy Afrikában is lesz 4G. Nem nagyon jut eszembe most olyan mondat amit nem szedne ki a moderátor jogosan az ide nem illő beszéd miatt..

Re: Tiltakozás a Starlink műholdak ellen

Elküldve: 2020.01.30. 19:01
Szerző: Csillagos Pisti
-

Re: Tiltakozás a Starlink műholdak ellen

Elküldve: 2020.02.07. 09:44
Szerző: mephi
Bár nem Starlink csorda, de:

Újabb népes műholdraj kezdett keringeni a Föld körül
https://index.hu/techtud/2020/02/07/uja ... old_korul/

OneWeb: az első adag Bajkonurból
http://www.urvilag.hu/lassuk_es_halljuk ... ajkonurbol

Re: Tiltakozás a Starlink műholdak ellen

Elküldve: 2020.02.07. 11:45
Szerző: Imre
Már mindenki láthatja, hogy nincs megállás a környezetszennyezéssel! Egyik ország a másik után kezdi tönkretenni az emberiség közös jussát, a tiszta eget. Ez természetesen a Föld felszínével, a tengerekkel, a légkörével sem történik máshogyan, tehát már minden gondolkodni tudó értelmes ember látja, hogy az utolsó pillanaton is túl vagyunk. Az idősebbeket már közvetlenül nem fogja érinteni ezek végzetes hatása, de utódaink életét megrövidíti, megnehezíti és korai halálukat fogja okozni akár közvetlenül, akár közvetve. Ez már nem károgás, hanem maga a valóság! Nem lesz szükség 2050 után már a hatalmas atomerőművekre, a napcellákra, mert a természet erői elkezdtek működni, védekezni. Visszaszerzik azt, amit elvett az emberiség kisebbségben lévő harácsoló része. Úgy látom, hogy nem az Észak-Kórea a legnagyobb veszélyforrás, hanem az USA, Oroszország, Kína stb. területén működő pénzéhes óriáscégek, illetve tulajdonosaik, akik vezénylik a világcégek termelését, jóváhagyják a környezetszennyezéseket, létesíttetik a törvényeket saját hasznuk érdekében, és természetesen a többség kárára, zsebére! Jó lenne, ha mindez csak játék lenne egy számítógépen, de sajnos ébren vagyunk, és látjuk, hogy ez bizony maga a valóság! Hogy mit is kellene tenni? Fel kellene világosítani a törvényhozókat, a milliárdosokat, a harácsoló pénzembereket, hogy nincs sok idejük élvezni a megszerzett milliárdokat és hatalmukat, hiszen ők sem fogják túlélni a készülődő katasztrófát! Hiába van több pénzük, bekerített őrzött lakhelyük, saját repülőgépük, az sem fog rajtuk segíteni. A sok-sok kisebb, szegén embertől sem számíthatnak könyörületre! Ahogy most ők bánnak velük, ugyan azt kapják majd vissza. Ezt az újabb műholdfelhőt már azok után indították útnak, hogy az előző ellen régen beindult az emberiség értelmes részének tiltakozása, ezért ez sokkal súlyosabb esetnek számít! Természetesen ez ellen is tiltakozás fog indulni, de ugyan úgy nem történik ellene semmi, mint a másik ellen! Hiába, a lejtőn nincs megállás! Így látom a helyzetet, mint jól értesült optimista, egyesek szerint pesszimista. Üdv. Imre