Hogyan készül házilag egy főtükör?

Mindent a házilag történő távcsőépítésről és tükörcsiszolásról.
Sidius

Re: Hogyan készül házilag egy főtükör?

Hozzászólás Szerző: Sidius » 2020.11.17. 17:41

Igen, sokféle megoldást alkalmaznak. Szerintem hulladék üvegből érdemes ezzel próbálkozni, mert a hazai viszonyokat ismerve, nem szívesen tenném kockára az egyébként hibátlan és nehezen megszerzett korongot. A mélyítése egyébként greslap vágószerszámmal meg egy sarokcsiszolóval néhány perc csupán, még vigyázni is kell, hogy nehogy túlszaladjon az ember. Persze az előkészület azért hosszabb, és sajnos nagyon koszos a meló, csak udvaron szabad csinálni maszkban. (Még jó, hogy az most mindenkinek van.)


A tükör vékonyságáról mondani tudok, de eddig nem jártam még határmesgyén ilyen szempontból, úgyhogy most még nem gyakorlatból beszélek, inkább eddigi tapasztalatokból sarjadt ráérzés-becslések ezek.
Annyi biztos, hogy tetszőlegesen nem lehet vékonyítani. Én valahol 1:15 vastagság/átmérő arányt érzem reálisnak az F/3-F/8 között tetszőlegesen elkészíthető tükrökhöz táblaüveg esetén. Egy merevebb üvegfajta, pl. bórszilikát lehet, hogy kissé még többet elvisel, de itt most azt a határt becsülöm, amikor még úgy "megyek" neki a felületnek, hogy perfekt képalkotást célzok, akár szélsőséges nagyításig, és a siker csak rajtam múlik.
Készülnek 1/20-as, sőt meredekebb arány körüli tükrök is a világban. Majdnem kizártnak tartom, hogy a képalkotás tökéletességét hajszolja aki ilyet készít. Mind tudjuk, hogy nagyon jól el lehet lenni mélyegezéskor közepes, és kis nagyításokkal, pláne ha mondjuk történetesen 40-70 centi gyűjti fényt, és hiába lenne teljesen jó az optika, akkor se engedné a nyugtalanság a nagyítást. Teljesen megértem aki ilyen "fényvödröt" készít, bár irtózatos munka az is. A dolog akkor sikeres, ha használt tartományban pontszerűek a csillagok. Én a magam részéről mindig igyekszem inkább teljesen jót csinálni, mert különben részben veszve érezném a sok munkát. Vagyis csak akkor fogok hozzá ha hiszek benne, hogy reális esélye van a tökéletes eredménynek, még akkor is, ha tudom, hogy az életben nem lesz tökéletes, de miattam.
attila dezső
Hozzászólások: 448
Csatlakozott: 2010.01.16. 18:12

Re: Hogyan készül házilag egy főtükör?

Hozzászólás Szerző: attila dezső » 2020.11.18. 14:05

Sziasztok!

Úgy látom tegnapelőtt. "megszaladt" a topic. Szóval közben nálam is történtek fejlemények. Ugye utoljára azt irtam, hogy a 3d nyomtatomat akarom átalakitani optikai paddá. Azztán sikerült egy professzionális mérőpadot kölcsönkérnem a régi melóhelyemről. Nos "megküzdöttem" a tükörrel, ugye egy 200/750-re "sikerült" korong lett. Beletoltam rengeteg órát, mire "késznek" nzilvánítottam. Elküldtem az OO-hoz, aluztatni, persze rendeltem "nem interferométeres" teszteket, mert elvileg azok is nagy biztonsággal kimutatják, hogy mennyire lett jó a cucc. Rájuk irtam, hogy a tesztek eredménye alapján lesz eldöntve, hogy lesz e aluzás vagy nem. Ugye ez a 2. tükröm, és azért ez már extrém fényerős kategória. Szóval letesztelték, és nem lett 100% ban tökéletes. De kialakult egy párbeszéd, és végül le lett aluzva. A felület az átmérő 85-90%-ig jó lett, de a széle olyan 8-10mm sávban le van "nyalva" amire azt mondták, ha leblendézem akkor megfelelő optikai minőségű lesz. ÉS ahhoz képest hogy ez az első fényerős tükröm, "büszke" lehetek rá.. Mondjuk érdekes, hogy miért nem vettem észre a peremet. A rácskép nem igazán mutat látványos problémát még aluzás után sem. Viszont ha puszta szemmel nézem a mácsillag képét a fókuszon kívűlről, kvázi "szemrevételezéssel" akkor tényleg jól látszik. Szóval megépítem, és leblendézem 180mm-re. Ez a terv. Igazából nem tört le a dolog, már "elindult" a hangya, hogy mégegszer nekiugrok egy ilyen 200/800 körülinek..

Itt visszatérve az utóbbi pár hozzászólásra. Nem igazán értem, hogy miért szívtok ilyen "kétes" üveganyagokkal. Pl itt lehet rendelni frankó korongokat: http://www.stathis-firstlight.de/spiege ... ialeng.htm . Ezekben legalább nincs "csapda" annyi mindent el lehet rontani csiszolás közben, akkor már legalább ne az alapanyag legyen "kétes", legalább azt ki lehessen zárni mint hibalehetőséget.. Persze ez csak az én véleményem, nem kötelező vele egyetérteni!

üdv.:Attila
tükör.JPG
Nincs meg a kellő jogosultságod a hozzászóláshoz csatolt állományok megtekintéséhez.
Avatar
gyuri17
Hozzászólások: 1285
Csatlakozott: 2018.01.02. 20:17

Re: Hogyan készül házilag egy főtükör?

Hozzászólás Szerző: gyuri17 » 2020.11.19. 08:09

attila dezső írta:
2020.11.18. 14:05
Itt visszatérve az utóbbi pár hozzászólásra. Nem igazán értem, hogy miért szívtok ilyen "kétes" üveganyagokkal.
üdv.:Attila

tükör.JPG
Attila, hogy mennyire szívunk az üveggel, itt egy számadat 1 évre visszanézve, ami optika elkészült float üvegből: 150/450-es 1db, 300/1500-as 2db, 300/1200-as-2db, 240/1000-es 2db, 160/1100-as 1db és most fejezek be egy 300/1500-ast ismét. Tény viszont, hogy ez két ember munkája, de ugyan abból a táblából vágtam.
Gyuricza István
attila dezső
Hozzászólások: 448
Csatlakozott: 2010.01.16. 18:12

Re: Hogyan készül házilag egy főtükör?

Hozzászólás Szerző: attila dezső » 2020.11.19. 08:45

gyuri17 írta:
2020.11.19. 08:09

Attila, hogy mennyire szívunk az üveggel, itt egy számadat 1 évre visszanézve, ami optika elkészült float üvegből: 150/450-es 1db, 300/1500-as 2db, 300/1200-as-2db, 240/1000-es 2db, 160/1100-as 1db és most fejezek be egy 300/1500-ast ismét. Tény viszont, hogy ez két ember munkája, de ugyan abból a táblából vágtam.
Végül is így érthető! Ha ilyen "nagyüzemben" termelitek a tükröket, akkor a táblaüveg ha jó minőségü, akkor persze ok. Viszont az olyan "koca" csiszolóknak mint én aki eddig 10 év alatt 2 tükröt sikált, nem éri meg kockáztatni olyan üveggel, aminek bizonytalan a minősége. pl van e benne feszültség. Akkor már zárjuk ki legalább ezt az ismeretlen. Ha valaki már csiszolt 5-6 megfelelő optikát, az bevállalhatja, mert már tapasztalatból ki tudja szűrni hogy aegy hiba pl anyaghibából/feszültségből jö, vagy nem.. Syóval gratula, impozáns sor.. :)
Sidius

Re: Hogyan készül házilag egy főtükör?

Hozzászólás Szerző: Sidius » 2020.11.20. 12:04

Most itt van nálam egy régi csehszlovákiai tükör, 300/1500-as.
Általában nem töltöm vele az időt, de most lefényképeztem azért, mert iskolapélda arra, mikor az egyszeri csiszoló túl hirtelen mélyíti ki a középső részt, miközben a perem alig munkálódik. Ezen a Dall nullteszttel fókuszponton belül készült képen a teljesen egyenes vonalak tökéletes optikát jelentenének. (A fotó vörös fényben készült, de fekete-fehérben jobban látszik minden, még a rumliból is látni valamennyit.)
A közép részen kb. az átmérő feléig a vonalak ilyesmi tendenciát mutatnak: ( ) míg a külső részen ilyet: ) ( csak persze nem ennyire erősen hajlanak. :)
( )= mély rész,
) (=magas rész. A jobb és bal vonalak végig egy ívben hajlottak, mert a tükör külső felén futnak, ahol nem változik a görbület tendenciája, de egyel mellettük már kígyózik a vonal, mert a középső része a központi mélyedés pereménél fut. Még egyel beljebb jól látszik, ahogy a vonalak a középső félátmérőből kifutva már a kelleténél magasabb részen folytatódnak, és irányt váltanak, a végük kifelé feszül a peremig. Ez a kb. 4-5 cm-es gyűrű alakú rész adja meg a "kegyelemdöfést" a leképezésnek. Nem mértem meg, nem is sok értelme lenne, de ebben az állapotban a hiba 1-2 mm-es nagyságrendű a fókuszpontban, vagyis ennyivel defókuszált a perem a középhez képest, vagy fordítva. Ha a perem nem mutatna hibát, egész jó kis tükör lenne, itt még van azért tolerancia is. Érdekesség gyanánt említem meg, hogy egy F/3-as körüli tükör esetén a vonalak ha teljesen hibátlan egyenesek, akkor van egyáltalán remény arra, hogy lesz is belőle valami. Bármilyen látható hiba eleve használhatatlan optikát jelent.
Nincs meg a kellő jogosultságod a hozzászóláshoz csatolt állományok megtekintéséhez.
Avatar
vgyurma
Hozzászólások: 302
Csatlakozott: 2010.10.22. 11:40

Re: Hogyan készül házilag egy főtükör?

Hozzászólás Szerző: vgyurma » 2020.11.21. 17:51

gyuri17 írta:
2020.11.19. 08:09

Attila, hogy mennyire szívunk az üveggel, itt egy számadat 1 évre visszanézve, ami optika elkészült float üvegből: 150/450-es 1db, 300/1500-as 2db, 300/1200-as-2db, 240/1000-es 2db, 160/1100-as 1db és most fejezek be egy 300/1500-ast ismét. Tény viszont, hogy ez két ember munkája, de ugyan abból a táblából vágtam.
Szeretném még hozzátenni azt is, hogy a vékony üvegtől sem kell félni. Nemrég teszteltem tubusban egy 190 mm-es f/7,5-ös tükröt, vastagsága 10 mm! Semmiféle torzulás, asztigmatizmus nem látható csillagteszttel.
Nagyon hamar áthűl, és nagyon könnyű (ez persze inkább nagyobb átmérőknél jelentkezik igazán előnyként).
Persze polírozásnál valamivel jobban oda kell rá figyelni, mint egy vastagabb üvegnél.
Varga György

6,5x32 binokulár, 50/200 ED, 80/260 akromát, 160/660 Newton, 245/720 Newton, 300/1200 Newton
Pitya78
Hozzászólások: 45
Csatlakozott: 2015.03.02. 15:54

Re: Hogyan készül házilag egy főtükör?

Hozzászólás Szerző: Pitya78 » 2020.11.22. 23:09

Kis ínyencség a tükör készítésről kb 12 perctől:
.https://youtu.be/wV3yy5vV9cQ
SW 90/900 , Scopium 10*50
Avatar
D.Laci
Hozzászólások: 1691
Csatlakozott: 2015.09.22. 17:09

Re: Hogyan készül házilag egy főtükör?

Hozzászólás Szerző: D.Laci » 2020.11.22. 23:34

Pitya78 írta:
2020.11.22. 23:09
Kis ínyencség a tükör készítésről kb 12 perctől:
.https://youtu.be/wV3yy5vV9cQ
Lehet, hogy ínyencség, de nekem mint link nem igazán jön.

D.Laci
Rend a lelke mindennek. A fejekben is!
ESPRIT 150/1050 APO triplet + NEQ6-Pro mech. ; MEADE 254/2500 LX200GPS SC ; APM MS16x80 ED bino MDA féle állványon; Delta Optical Extreme 10x50 ED bino
Pitya78
Hozzászólások: 45
Csatlakozott: 2015.03.02. 15:54

Re: Hogyan készül házilag egy főtükör?

Hozzászólás Szerző: Pitya78 » 2020.11.23. 08:38

Sajnos benne maradt a pont az elején.

https://youtu.be/wV3yy5vV9cQ[url][/url]
SW 90/900 , Scopium 10*50
Avatar
Végh Zoli
Hozzászólások: 955
Csatlakozott: 2009.09.15. 21:02

Re: Hogyan készül házilag egy főtükör?

Hozzászólás Szerző: Végh Zoli » 2020.11.23. 09:01

Pitya78 írta:
2020.11.22. 23:09
Kis ínyencség a tükör készítésről kb 12 perctől:
.https://youtu.be/wV3yy5vV9cQ

Oszt miért is ? :shock:
Válasz küldése

Vissza: “Távcsőépítés”