Kettőscsillag képe
Elküldve: 2009.11.23. 19:29
Úgy látszik, hogy kettőstémában minimális az érdeklődés a városban
Felvetődött azonban egy olyan kérdés, hogy egy csillagpárnak mikor megnyúlt a képe a távcsőben?
A kérdésre nem egyszerű válaszolni, mert a képalkotás több tényezőtől is függ: úgymint a csillagok szögtávolsága és fényessége, a távcső apertúrája és az alkalmazott nagyítás, valamint a légköri nyugodtság.
Természetesen ez a fórum nem alkalmas arra, hogy részletesen tárgyaljuk a témát, ezért a fenti tényezők szerepének mérlegelését az érdeklődőkre bízom.
A probléma fizikai lényege az, hogy a távcső objektívje egy fénypontot bizonyos nagyságú foltként (Airy-korong) képez le a fókuszsíkban. Ezt részben elméleti, részben tapasztalati úton kapott képletek írják le. A felbonthatóság szempontjából legfontosabb a Rayleigh-határ, ami a következő: 13,8"/D[cm] (D az objektív átmérője). Eszerint a 13,8 cm-es távcső ideális esetben 1"-es, nagyjából egyenlő fényességű komponensek észlelését teszi lehetővé. Mivel a Rayleigh-definíciója szerint az egyik korong középpontja a másik tag Airy-korongjának szélére esik, ezért a két komponens között rés nem látható, így a látott képet "megnyúlt"-nak, ideálishoz közelítő esetben "bevágásos"-nak mondjuk.
Arra itt is szeretném felhívni a figyelmet, hogy a személyi látásélességnek, gyakorlatnak ebben a tartományban igen nagy a jelentősége, tehát ne várjuk el egy vendégtől, hogy olyan részleteket lásson, mint a naponta távcsövezők.
Felvetődött azonban egy olyan kérdés, hogy egy csillagpárnak mikor megnyúlt a képe a távcsőben?
A kérdésre nem egyszerű válaszolni, mert a képalkotás több tényezőtől is függ: úgymint a csillagok szögtávolsága és fényessége, a távcső apertúrája és az alkalmazott nagyítás, valamint a légköri nyugodtság.
Természetesen ez a fórum nem alkalmas arra, hogy részletesen tárgyaljuk a témát, ezért a fenti tényezők szerepének mérlegelését az érdeklődőkre bízom.
A probléma fizikai lényege az, hogy a távcső objektívje egy fénypontot bizonyos nagyságú foltként (Airy-korong) képez le a fókuszsíkban. Ezt részben elméleti, részben tapasztalati úton kapott képletek írják le. A felbonthatóság szempontjából legfontosabb a Rayleigh-határ, ami a következő: 13,8"/D[cm] (D az objektív átmérője). Eszerint a 13,8 cm-es távcső ideális esetben 1"-es, nagyjából egyenlő fényességű komponensek észlelését teszi lehetővé. Mivel a Rayleigh-definíciója szerint az egyik korong középpontja a másik tag Airy-korongjának szélére esik, ezért a két komponens között rés nem látható, így a látott képet "megnyúlt"-nak, ideálishoz közelítő esetben "bevágásos"-nak mondjuk.
Arra itt is szeretném felhívni a figyelmet, hogy a személyi látásélességnek, gyakorlatnak ebben a tartományban igen nagy a jelentősége, tehát ne várjuk el egy vendégtől, hogy olyan részleteket lásson, mint a naponta távcsövezők.