Emlékezz rám    Facebook login
Jelszóemlékeztető | Felh. név emlékeztető | Regisztráció
Főoldal Blogok Tags oktatás

Csillagváros blogtér

A legfrissebb posztok a Magyar Csillagászati Egyesület tagjaitól
Tags >> oktatás

Oktatás. Szakkörünk első félévében folytattuk ismerkedésünket a Naprendszer bolygóival. Minden szakkörösünk választott egy bolygót, amelyről saját prezentációt készített, majd bemutatta a többieknek. Sokat foglalkoztunk a Naprendszer kis égitestjeivel, ezen belül megismerkedtünk a ROSETTA-küldetéssel, és annak fő célpontjával, a Csurjumov-Geraszimenko üstökössel. A következő nagy témakörünk a csillagfejlődés volt. A csillagok alapvető állapothatározóit vettük sorra, majd a csillagok életével foglalkoztunk a születéstől a fősorozatig.
A tanév második félévében szakköri munkánkat a csillagfejlődés végállapotaival, majd a csillaghalmazokkal, és galaktikus csillagászattal folytattuk. A Miskolci Egyetem Ásvány -és kőzettani tanszékével együttműködésben zajló Csillagászat és planetológia alapjai című tantárgyat ebben a félévben 8 hallgató vette fel. Négyen tettek sikeres szóbeli vizsgát 3,75 átlagos eredménnyel.
Oklevelet kaptak: Az első félévben oklevelet kapott a szakkörön való részvételért és a féléves vizsga teljesítéséért Pistai Titusz (9B) és Tinon Augustin (8B). Juhász Vankó Gellért (5B) a részvételért kapott dícséretet. A második félévben végzett munka elismeréséért Pistai Titusz (9B) és Tinon Augusztin (8B) kaptak oklevelet.
Észlelések. Egész évben folytattuk rendszeres vizuális Nap – észleléseinket, melyek során minden szakkörös megszámolja és lejegyzi az éppen látható aktív területeket (napfoltok és napfolt csoportok, fáklyamezők) a Napon. Ezen kívül összesen 3db rajzos és 2db fotografikus nap-észlelés keletkezett.
2015 januárjában vizuálisan észleltük a C/2014 Q2 (Lovejoy) üstököst.
Sikeres bemutatót és közös észlelést tartottunk a 2015 03. 20.-ai részleges napfogyatkozás alkalmával. A gyerekek egy rövid előadás után hegesztőüveg, camera obscura, binokulár és persze a MEADE távcső segítségével követhették nyomon a napfogyatkozást percről-percre. A szakkörösök mérték a kontaktusokat, fényképek is készültek. A bemutatón mintegy 30 diák vett részt.
Rendezvények, látogatások. 2014. október 4.-én Csillagdánk képviselte magát a Dr. Szabó Gyula Csillagvizsgáló emlékülésén, melyet Dr. Szabó Gyula születésének 100. évfordulója alkalmából rendeztek.
2014 október 6.-án határainkon túli magyar diákok egy tábor keretében látogatták meg Csillagdánkat, ahol közös távcsöves észlelésen vehettek részt.
2014. október 18.-án szombaton a Kaszap István emlékhéten egész délelőtt nyitva állt a Csillagda iskolánk diákjai számára. A programra jelentkező gyerekek a Nappal kapcsolatos alapvető tudnivalókat sajátíthatták el és természetesen belepillanthattak a távcsőbe is.
A programban kb. 60 diák vett részt. A legügyesebbek a bemutatás végén tartott rövid vetélkedőn jutalomban is részesültek.
2014. Karácsonya előtt a kisebbek előadást hallhattak a Betlehemi Csillagról és a napkeleti bölcsek látogatásáról, illetve hasonló témában a Szent István Rádiónak is ismeretterjesztő riport készült.
2015.05.13. A Nemzetközi Fény Éve rendezvény keretében iskolánk érdeklődő tanulói napfizikai előadást hallgathattak „A Nap helye a csillagok között” címmel és közös távcsöves bemutatásban vettek részt.
Május 22.-én a Kós Károly Építőipari Szakközépiskola tanárai látogatták meg csillagvizsgálónkat.
2015 június 3-án Bartha Lajos neves csillagászattörténész volt a vendégünk. Közösen megtekintettük P. Fényi Gyula SJ portán kiállított távcsövét és a 100 évnél is öregebb optikát, amellyel a XIX-XX. század fordulójának világhírű napfizikusa észlelt. Szakköröseink és az iskola fizika tagozatának érdeklődőd diákjai érdekes történeteket, anekdotákat hallgathattak meg vendégünktől, a látogatás végét közös észleléssel zártuk.
Beszerzések. A második félévben egy új PULSAR2 GoTo kézivezérlőt vásároltunk, mivel a régi sajnos felmondta a szolgálatot több, mint 10 év hibátlan működés után.
Egyebek. Csillagvizsgálónk elindított egy facebook-oldalt, amelyben időről-időre beszámolunk tevékenységeinkről. Csillagdánk egyébként megtalálható a csillagvaros.hu weboldalon is.


MCSE-tagság

Ne felejtsd el megújítani MCSE- tagságodat! Ha még nem vagy tag, fontold meg a belépést, érdemes!

Friss fórum témák

Online felhasználók

  • Morvai József MoJo
  • Luke Skywalker

Legfrissebb blogbejegyzések

Blog címkék