Emlékezz rám    Facebook login
Jelszóemlékeztető | Felh. név emlékeztető | Regisztráció
Főoldal Blogok Tags A távcsövek világa

Csillagváros blogtér

A legfrissebb posztok a Magyar Csillagászati Egyesület tagjaitól
Tags >> A távcsövek világa

Még sohasem írtam blog-ot, de első nélkül nincs második; valahol tehát el kell kezdeni.

Főleg azért szántam rá magam erre, mert eddigi, több mint 40 évnyi (néhány rövidebb megszakítással tarkított) "csillagászkodásom" során több olyan észlelési tapasztalatra tettem szert, ami talán hasznos lehet mások számára is. Ezeket próbálom tehát itt - mindenféle sorrendiség nélkül - közreadni, folyamatosan, ahogy időm engedi.

 


Csillagvizsgáló Ózdon

Szerző: Mizser Attila

Mizser Attila

Nemrégiben kaptuk a hírt, hogy az egykori ózdi csillagvizsgáló épülete eladó, ára 7,8 millió forint. Lássuk, miként épült fel 1969-ben társadalmi munkával, sok-sok hittel és lelkesedéssel!


Régóta szerettem volna eljutni a szolnoki toronyházi csillagvizsgálóba, de csak most jött össze a dolog. 1980-ban is nagyon szerettem volna eljutni Szolnokra, mivel a város adott otthont a CSBK Országos Találkozójának, de épp a zalaegerszegi Petőfi laktanyában amatőrködtem, egyáltalán nem önkéntes sorkatonaként. Századparancsnokom, Papp Sándor főhadnagy nem engedélyezte az eltávozást, így csak kósza hírekből értesültem a szolnoki találkozó földindulásszerű fejleményeiről. (Figyelem, az imént említett Papp Sándor nem azonos a változós-mélyeges észlelővel!...)

A Facebookon barátkoztam össze Szabó Szabolcs Zsolttal, aki egyidős az újjáalakított MCSE-vel, és aki a szolnoki csillagda egyik aktivistája. Szó szót követett, így aztán múlt pénteken vonatra szálltam, és felkerestem az ottani amatőröket.


MCSE-tagság

Ne felejtsd el megújítani MCSE- tagságodat! Ha még nem vagy tag, fontold meg a belépést, érdemes!

Friss fórum témák

Online felhasználók

  • Mádai Attila
  • Török Béla
  • Eperjesi Dávid

Blog címkék