Régóta szerettem volna eljutni a szolnoki toronyházi csillagvizsgálóba, de csak most jött össze a dolog. 1980-ban is nagyon szerettem volna eljutni Szolnokra, mivel a város adott otthont a CSBK Országos Találkozójának, de épp a zalaegerszegi Petőfi laktanyában amatőrködtem, egyáltalán nem önkéntes sorkatonaként. Századparancsnokom, Papp Sándor főhadnagy nem engedélyezte az eltávozást, így csak kósza hírekből értesültem a szolnoki találkozó földindulásszerű fejleményeiről. (Figyelem, az imént említett Papp Sándor nem azonos a változós-mélyeges észlelővel!...)

A Facebookon barátkoztam össze Szabó Szabolcs Zsolttal, aki egyidős az újjáalakított MCSE-vel, és aki a szolnoki csillagda egyik aktivistája. Szó szót követett, így aztán múlt pénteken vonatra szálltam, és felkerestem az ottani amatőröket.

Nem nehéz megtalálni a toronyházat, hiszen ott áll a vasútállomás mellett. A helyi amatőröknek reklámozni is könnyű lehet magukat, elég csak annyit mondani: gyertek a toronyházba, nem kell magyarázni, merre is van. A toronyház a hetvenes években épült, akkoriban ez volt az ország legmagasabb lakóháza. A TIT Uránia Bemutató Csillagvizsgáló a 24. emeleten lakik.

A hetvenes évek végétől van itt csillagvizsgáló, melynek főműszere egykor egy 30 cm-es Cassegrain-coudé-távcső volt, amint egy 1982-es újságcikk fényképén látható:

Ma már nincs sok nyoma ennek a termetes távcsőnek (a tubus és a mechanika vajon hol lehet?), kupolája azonban még mindig áll, csakhogy nem működik. Íme egy friss kép a szerkezetről (még mindig jól látható az egykori szponzor, a Lehel hűtőgépgyár logója):

A hidraulikus "daru" az egész kupolát, mindenestül emelte le, és odébb rakta, legalább is újkorában. Ma már csak tárolásra lehet használni ezt a különös megoldású kupolát. Például távcsőtárolásra. A következő képen a csillagda lelke és vezetője, Ujlaki Csaba mutatja nekünk az egyik régi, három évtizede használatban levő Zeiss Telementor-mechanikát.

A kupolából nem lehet észlelni, de a teraszról igen! Kitűnő a kilátás, irigylem is ezt a horizontot! Tiszta időben jól látszik a Mátra, sőt a távoli Pilis is a látóhatár fölé kandikál. A következő képen Szabó Szabolcs Zsolt épp a Merkúrt állítja be:

Sajnos csak este láttam a kilátást, ami varázslatos. Itt, az Alföldön egy 75 m-es toronyból körbetekinteni egészen rendkívüli élmény. A város egészen kicsinek tűnik odafentről, a vasútállomás csak terepasztal, a város határához közeledő vonatok világító kis hernyók. Elmagyarázzák nekem az amatőrtársak, mi merre látszik, hol van a színház,  a víztorony, megmutatják, merre van nyári meteorozó helyük. A nemrég átadott Tiszavirág híd íve szépen világít.

A teraszi nézelődés után régi rendezvények képeit nézegetjük az előadóteremben, ahol már összegyűlt vagy 15-20 amatőr egy kis péntek esti programra. Különösen Szabó Szabolcs Zsolt panorámaképei tetszenek, melyek jól mutatják a fantasztikus kilátást a torony teraszáról. Az egyikre rácsodálkozom: egy Múzeumok Éjszakája hajnalán készül, nagyon szép világító felhők világítanak a horizonton!

Hamarosan indul a vonatom a Nyugatiba, ezért összeállunk egy gyors búcsúcsoportképre:

Ujlaki Csaba kikísér a vasútállomásra. Közben beszélgetünk erről-arról, csillagászatról, az ismeretterjesztés helyzetéről. Örömmel hallom, hogy tervezgetik már a következő járdacsillagászatot. Az április 28-i Csillagászat Napján is fognak járdacsillagászkodni, nagyon szeretik ezt a fajta népszerűsítő tevékenységet.

Hazafelé azon gondolkodom, milyen hihetetlenül fontosak az ilyen kisközösségek a mi világunkban, mennyire jó, hogy vannak, akik összetartják az ilyen közösségeket, és hogy milyen jó lenne egyszer egy nyáron semmit se csinálni, csak sorra járni a magyarországi csillagvizsgálókat, helyi csoportjainkat, szervezeteket...