Szerző: Mizser Attila
Dátum: 2012. dec. 07.
Az út két oldalán égig érő hegyek, a szurdok alján pedig szépreményű társulat utazik a Bükk szíve felé. A busz nyögve viszi terhét a szerpentin kacskaringóin, és mi némán csodáljuk a hegyet, az erdőt, mindent, ami városi embernek olyan szomorúan távoli.
Az eső szépen, lassan elered. A pára bedeszkázza az amúgy se túl távoli látóhatárt, az eső pedig csak mossa-mosdatja a nyári világot. Nem, itt ma este nem lesz észlelés! Borongós hangulatunkat felderíti az a tény, hogy megérkeztünk. A busz egyszerre csak letér a jó útról, leereszkedik egy völgybe, és néhány erőteljes zökkenő után megérkezik Rókafarmra. Fogunk mi itt észlelni?
Szerző: Mizser Attila
Dátum: 2009. okt. 31.
Érkezés
Nézzük csak, mindent elhoztam? Hol az a kancsal binokli? (Egy bizonyos időtől fogva duplázza az eget.) Ja, a nyakamban! Mégis ez a lényeg… – ezt a belső monológot e sorok írója eszközölte a címben jelzett helyre – Hörcsögpusztára – utazván. E sorok megjelenésének idején ez épp harmincöt éve történt. Végül is félszerencsésen megérkeztem. (Persze írhatnám azt is, hogy szerencsétlenül. Esetleg vérbe fagyva.) Ez azt jelenti, hogy húsz kiló súlyfelesleggel a hátamon elgyalogoltam Isten akaratából Balatonakarattyáról Balatonhörcsögkenesére, mert – természetesen – idő előtt szálltam le a vonatról. De Ksz-re persze így is két órát kellett várni, addig kiolvastam a menetrendet és a poggyász díjszabást.