Hamarosan itt a vizsgaszezon. - Ez nem kevés izgalommal kecsegtet. Gondolhatnátok, hogy most rokokós önsajnálat következik, hogy nekem milyen rossz. De nem.
Széles mosollyal, megszállott tekintettel, ökölbe szorított kézzel, és terpeszállásban állok elébe. Na gyere csak, itt a tudás ideje! Megfogadtam, hogy az összes szakirányi kurzusomon, plussz az egyetlen specimen, ötössel és vigyorgó képpel jövök ki a vizsgáról, legyen az írásban, szóban, vagy linuxos-nyomkodós. Puskázás nélkül. Úgy könnyű jó jegyet kapni, de tudósnak készülök. Tehát az én esetemben fokozottan igaz a “Nem az a fontos, hogy hányast kapsz, hanem az, hogy mit tudsz.” (Horvai Feri) A többi tárgy? Hahh! Hát, a már felsoroltakkal is jelentős javulás mutatkozik majd az átlagomban, nem leszek telhetetlen.
Mert csillagász akarok lenni. - és ahogy azt a statisztikák mutatják: a kezdeti huszonvalahány főből, csak két-három ember lesz valóban csillagász. Hát én benne leszek abban a tíz százalékban!
A vizsgaszezon alatt annyi időre azért abbahagyom a tanulást, hogy rendszeresen szórakoztassalak titeket, ezzel az unalmasnak tűnő, ám annál izgalmasabb dologgal. Majd meglátjátok!


Hírek
Tudásbázis
Közösség
Csillagászat Éve 2009
MCSE



