Most már muszáj kitöltenem ezt az űrt, muszáj írnom az új műszeremről. Már jó egy éve, hogy van egy újabb, nagyobb, jobb távcsövem, de eddig mégsem írtam róla. Mostanáig.

Az egész a 2010-es MTT-n kezdődött, ahol hála Mátis András (mindenki Bandi bácsija) barátomnak, kaptam egy 120mm-es tükrű, angol szerelésű, távléces Newtont. Eredetileg a táborra akarta elkészíteni, de nem tudta befejezni, így a félig kész alkatrészeket nekem ajándékozta. Egy kisebb doboz, benne a tükörrel (nem is akármilyennel, de erről később), segédtükörrel, tükörtartó elemekkel; és egy nagy fekete zsák, benne sok ilyen-olyan léccel. Tudtam, hogy sok munkám lesz vele, de örültem az ajándéknak és a lehetőségnek, hogy ismét építhetek egy távcsövet.

Maga a folyamat, aminek során ebből a sok lécből és optikai elemből távcsövet alkottam, hosszú, többlépcsős, és persze kissé költséges volt; de azt kell mondjam, már most kifizetődött, pedig eddig csak egy nyarat tudtam vele végigészlelni. Mondanom sem kell, hogy nagyon várom már a következő április-májusi "szezonnyitást". Ahogy az előbb is írtam, több lépcsőn át jutott el a távcső idáig, ahol most van és bizony lehetséges, hogy még ezután is lesznek további lépcsők. Legelőször a viszonylag csupasz, harmatsapkamentes tubus kapott egy Starpointert és egy fekete akrilfestékréteget és máris rácsavaroztam a 60/900-as Fraunhoferem EQ-1-es állványára. Jött az első csalódás: a távcső nem "működik" az EQ-1-esen, csak azimutális módban, tehát ha az ekvatoriális tengelyeket nem oldom ki. Mikor legelőször kioldottam őket, a távcső önállósult. Ment erre-arra, mert felépítése miatt nem ott volt a súlypontja, ahol kellett volna.  Ja, és persze a másik, hogy mikor elforgattam az EQ-tengelyek mentén, az okulár kitért vízszintes helyzetéből és szépen kipottyant a tubuslécben lévő furatból. Mert ekkor még okulárkihuzat sem volt rajta. Az okulár egy sima kartoncsőben csúszkált előre-hátra a furatban. Mégpedig a legnagyobb fókuszú okulárom, egy 25 mm-es, mivel a másik kettő még nem tudott éles képet adni. Túl bent volt a fókuszpont, így nem lehetett eléggé betolni őket anélkül, hogy beleessenek a "tubusba". Maradt tehát az, hogy a távcsövet a legkisebb nagyítással (ami így kb. 35x-ös volt) forgattam az AZ-tengelyeken, persze ügyelve arra, hogy ne döntsem túl hátra, mert az egész távcsőtubus a főtükör miatt farnehéz (azaz inkább "tükörnehéz") volt. De így is meglepődtem, mikor belenéztem az okulárba: a Hold eddig soha nem látott részleteket fedett fel, a Jupiter holdjai pedig eltérő színben keringtek a szokatlanul részletgazdag bolygó körül. Ennél többet viszont egyelőre nem tudtam kihozni a távcsőből. Jött a tél és egyelőre csak terveim voltak arról, hogy hogyan alakítom tovább...

Aztán jött az új év és a tavasz, így végre volt lehetőségem a szabadba költöztetni ki a "távcsőműhelyt". Ekkorra már megszületett az ötlet is, hogy a kapott angol szereléshez való léceket alakítom át és készítek egy saját mechanikát. Mikor aztán belefogtam, már nem tudtam leállni vele. De kezdjük a legelejénél! Az első dolog az volt, hogy venni kellett egy rendes okulárkihuzatot. A döntésem egy 31,7-es, fém fogasléces Newton-kihuzatra esett. Bár jó döntés volt, de ez is hozott magával pár nehézséget. A kihuzat talpa szélesebb volt, mint a tubusléc, amire tenni akartam volna, így hát kellett szerkeszteni egy átmeneti elemet, ami összeköti a kettőt. Az egész egy megfelelő méretű fahasáb volt, melybe egy jókora furat került, hogy az okulárkihuzat csöve is csúszkálhasson benne. Majd rácsavaroztam az okulárkihuzatot és faragasztóval rögzítettem is a tubuslécre. De az egész nem ért véget ennyivel (és akkor még nem is beszéltem az új állványról), mivel be kellett állítani úgy, hogy éles is legyen a kép. Mivel ezzel a közbülső elemmel még távolabbra került a fókuszpont az okulártól, drasztikus beavatkozásra volt szükség. Le kellett rövidíteni a tubuslécet, méghozzá a főtükörtartó léchez tartozó végén. Bő tíz centit fűrészeltem le, becsléseim szerint ez elegendőnek kellett lennie. Aztán újra belefúrtam a lécbe, azzal párhuzamosan, majd a tükörtartóval újra összecsavaroztam. Szerencsére elég volt ez a tíz centi fűrészelés, a kép még a legkisebb fókuszú, 10 mm-es okulárommal (90x) is borotvaéles volt. Egy gonddal kevesebb. A fűrészelésnek csak annyi hátránya volt, hogy így a furat, ami a tubuslécet elvileg megtartja a majdani állványomon, jóval hátrébb csúszott, már-már érintette a főtükröt. Így kellett egy új furat, mégpedig pont a súlypontban. Így hát adott volt a tubusléc, rajta a tükrökkel, kihuzattal, keresővel, okulárral, és így jelöltem be az egész súlypontját. Majd lepakolni róla mindent és újra fúrni. Jöhetett az "állvány", ami az egészben a legtöbb munka volt. De szerencsére sok-sok fűrészelés-reszelés-csiszolás után sikerült egy stabil, erős, masszív állványt összehoznom. Bár az állvány szó talán kicsit túlzás lehet, mert akármilyen furcsa is, de csak vertikális tengelye van, tehát csak függőleges irányban lehet mozgatni, a vízszintes forgatást egészen másképp oldottam meg: mivel az egész távcső rendkívül alacsony, ezért egy műanyag ládára kell tenni, hogy ülő helyzetben bele lehessen nézni. És így (átmenetileg) könnyűszerrel el lehet akár egy ujjal is csúsztatni az egészet a megfelelő fokba. Viszont erősségre nincs rá panasz, szándékosan kicsivel robusztusabbra csináltam az egészet, a faragasztó, amit használtam pedig nem fog engedni. Természetesen ez is kapott több réteg fekete (matt) akrilfestékréteget, ahogy a tubusléc és minden egyéb saját készítésű alkatrész is. Végre kezdett alakot ölteni a távcső úgy, ahogy én elképzeltem. Egyetlen dolgot kellett már csak készíteni rá: harmatsapkát! Egyelőre beértem az akrillal kezelt hullámkartonnal is, bár kétségtelen, hogy hosszútávon a fa jobb...de most még ez is megteszi. A fő- és a segédtükör köré is került egy-egy négyzet-keresztmetszetű sapka, amit többször is lefújtam "a festékkel", így azok meglepően szilárdak lettek és, ami még fontosabb: vízlepergetőek! Örültem is, mikor a párás nyári éjszakákon sem hagyott cserbe az akrilfesték. Végre késznek nyilvánítható a távcső, de ejtsünk pár szót az optikáról:

Hozzászólások (3) Tovább...

Minden több évvel ezelőtt kezdődött, egy kis, 2x-es nagyítású távcsővel. Az egészet teljes mértékben, minden komolyabb előkészület nélkül, pusztán hirtelen felindulásból kezdtem el. Volt rengeteg lencsém és elkapott a kísérletezőkedv, hogy ezekből a lencsékből tudok-e saját kezűleg [b]működőképes[/b] távcsövet készíteni. Egy régi diavetítő objektívjét szétszedve hozzájutottam két 10 cm-es fókuszú, bikonvex lencséhez, egyikőjük lett a távcsövem objektívje. Az okulárt egy kétlencsés nagyítóból (lupe) készítettem el, ebből a két síkdomború lencséből sikerült készíteni egy remek Ramsden-okulárt, a két okulárlencse  távolságának kimérésében a Távcső világa c. könyv segített. A tubus elkészítéséhez legfőképp papírt használtam, ezen belül is főként alufóliás kartoncsövet. Ezt megfelelő gyűrűkre vágtam, elkészítettem az okulár- és az objektívtartót, majd spirálfüzet-borítóból csináltam a kettőnek egy "összefogót", amit pillanatragasztóval és tűzőgépkapoccsal fogtam össze. Sok helyen használtam celluxot is. Ebben a távcsőben az a kicsit különleges, hogy az okulár helyett az objektív az, amit mozgatni kell az élesség állításához. A legtöbben (mindenki) ezért fordítva fogják a távcsövet, de ez érthető is. Képállása, ahogy a csillagászati csöveknél szokásos, fordított. A kép minősége, főleg a kis nagyítás miatt, szinte tökéletes. Szépen hozza az M13-at, M31-et, a Perseus-ikerhalmazt, egyszóval a fényesebb, látványosabb mélyég-objektumokat.

Aztán, nem olyan régen, két nagyszerű távcső is "született", rövid időn belül. Mostanra ráadásul lencsekészletem is megtöbbszöröződött, egy kameraobjektív és egyéb alkatrészek szétszedésével. Gazdagabb lettem továbbá sok masszív varrodai papírcsővel, ezek ideálisak "dióverők" készítésére, vagy illesztőfűrész segítségével rövidebb távcsövek gyártására is. A lencséim már gondosan beskatulyázva, lemért fókusztávolsággal várták, hogy felhasználjam őket. Így hát fogtam sok papírcsövet, celluxot, faragasztót, fűrészt, ollót, sniccert és persze lencsét és nekiláttam. Úgy gondoltam viszont, hogy okulárnak tökéletesen megteszi a 2x-es csövemben használt, így a "ne rontsuk el azt, ami működik" elvét követve nem szedtem szét, hogy másfajtát készítsek belőle. Így ennek a két távcsőnek az lett a különlegessége, hogy mivel mindkettő tubusa ugyanolyan papírcsőből készült, kompatibilisek a régi okulárral. Persze kellett egy okulárkihuzat, ami kitölti azt a pár milliméteres hézagot, ami a tubus belseje és az okulár között ásít. És persze kellett két objektívtartó is. Az első, nagyobbik távcsövem objektívje egy 50 cm-es fókuszú, 4 cm-es meniszkusz lencse lett. Az objektívtartó elkészítése ez esetben nem volt könnyű feladat, bár viszonylag egyszerű módszert használtam. A cső végére pár ponton odaragasztottam az objektívet, majd a lencsére ráraktam egy másik papírcsőből lefűrészelt kis hengert. Majd az egész köré egy kartonpapírból készült vastag gyűrűt tekertem, amit előtte faragasztóval kentem be, majd a ragasztás helyét celluxszal lezártam. Kis várakozás, míg a ragasztó megköti a papírt, miközben kézzel tartottam a ragasztást egy falaphoz. Mikor teljesen megszáradt, készítettem egy ugyanolyan vastag, de rövidebb, C alakú szorítót, ami nem engedi el az objektívtartó ragasztását. Így sikerült egy elég masszív objektívtartóhoz jutnom. Az okulárkihuzat, ami mindkét távcsőnél átmenetet képez a tubus és az okulár között, már nehezebb falat volt. A legjobb megoldásnak azt láttam, ha a tubus belsejéből indulok el és egyre befelé megyek kartonhengerek beillesztésével. Minden lépésnél lemértem a cső belső átmérőjét, majd megfelelő széles kartoncsíkokból hengert készítettem, amit vonalzóval való "hengerelés" után betoltam a csőbe. Ott a két végét leragasztottam celluxszal, majd kihúztam a csőből, hogy aztán Sulifixszel beragasszam. Ekkor vettem észre, hogy elég nehéz kihúzni a passzos csöveket a tubusból, valószínűleg ragasztó nélkül is a helyükön maradtak volna, mert a súrlódás és a kartonhenger kifelé feszülése is gond nélkül megtartotta volna a helyükön. De a biztonság kedvéért ragasztócsíkot kentem rájuk és, hogy a ragasztás filmszerű legyen, a hengerek beillesztésekor betekertem őket. Az eredmény egy masszív és univerzális okulárkihuzat lett. Ezután már csak annyi maradt, hogy mivel az objektív nem igazán alfa-kategóriás, illesztettem rá egy blendét, behelyeztem a Ramsden-okulárt és belepillantottam. A végeredmény 13x-os nagyítás és viszonylag jó minőségű kép lett, természetesen itt is fordított állásban. A harmadik távcső már nem volt igazán nehéz falat, megvolt a tubus, megvolt az okulár és az okulárkihuzat is. Csak egy objektívtartót kellett készítenem a TS Nap-projektorból kiszedett, 20 cm-es fókuszú, 3 cm-es objektívnek. Hasonló módon készítettem el az objektívtartót, mint az okulárkihuzatot, kartongyűrűket illesztettem kívülről befelé haladva. A tartó elejére készítettem egy vastagabb gyűrűt, ami megtartja az objektívet, hogy ki ne essen. Majd mögé is beillesztettem egy vékonyabbat, hogy "passzosan" tartsa a lencsét. Majd az egészet lezártam, ugyancsak papírgyűrűkkel, valamint kis távtartószerű papírnégyzetekel, amik gondoskodnak a még nagyobb stabilitásról. Az eredmény 4x-es nagyítás, fordított képállás és hibátlan képalkotás lett!

Egyik éjszaka teszt gyanánt kivittem őket az ég alá. Ahogy várható volt, képminőség terén a 4x-es nagyítású teljesített jobban. Semmi színezés, semmi szellemkép, semmi torzítás. A csillagok úgy látszódnak benne, mint az összes "igazi" távcsőben. A Hold részletgazdag, a Jászol gyönyörű, a Coma-halmaz még ennek a látómezejébe is alig fér bele. A nagyobbik, 13x-os távcső már más tészta. Mivel az objektívje egytagú, azonnal látható a különbség a kettő között. A csillagoknak itt már udvara van, a Hold szellemképes, a halmazokat "ködösség" veszi körül, a Szaturnusz gyűrűjét is haló veszi körbe. De egyáltalán nem voltam csalódott. Ezzel a távcsővel sikerült egy Galileiéhez hasonló képalkotású távcsövet készítenem, valamennyire rekonstruálnom az ő égboltját; a kisebbik távcsővel pedig megérkeztem a papírtávcsöveim evolúciójának csúcsára. Végszóként pedig annyit, hogy mindezzel annyit szerettem közölni, hogy akinek van ilyenre türelme, ideje, affinitása és persze elszántsága, az vágjon bele, nem fogja megbánni. Remek időtöltés, rengeteget tanul az ember és örömmel tölt el ha belenézünk az eredménybe, saját távcsövünkbe. Ha kis szerencsénk van, mi is Galileikké vagy Keplerekké válhatunk.

Hozzászólások (2)

Üdv!

Nos, megígértem sokaknak, hogy írok egy hosszabb élménybeszámolót a krétai utamról (utunkról), amelyben megpróbálok mindenre kitérni. [ÍGY ELŐFORDULHAT, HOGY NÉHA RÁFRISSÍTEK.]
Hol is kezdjem? A krétai mély-ég expedícióra mindössze hárman mentünk ki, Kernya János Gábor, Sánta Gábor és jómagam. Ferihegytől Athénig repülővel mentünk, Athénból másfél órás vonattal a kikötőbe, Pireuszba, onnan pedig nyolc órás kompút vezetett Kréta "fővárosába" Hérakleionba. Ott béreltünk egy Fiat Puntót és autóval mentünk át fél Krétán (az autóút kellemetlenségéről lejjebb írok). Jópár óra múlva, egy egész napi utazás után végre megérkeztünk Makri Gialos-ba, egy takaros, tengerpart menti, gyönyörű faluba, ahol a szállásunk volt. Jó volt lemosni magamról/magunkról az út porát. Nos, el is kezdem mesélni a Krétán történteket:

Hozzászólások (6) Tovább...